Orbán Viktor a plebejus politika meghirdetésével mintha az elégedetlenséget akarná meglovagolni, miközben elfelejti, hogy a magyar emberek utálják, ha veszteseknek, kisemmizetteknek tekintik őket. A politikai élet egyik paradoxona, hogy nagyon utáljuk, amikor másnak jobban megy, de az elégedetlenségünk inkább csak irigységként tör fel, s nem jövőre vonatkozó döntéseinket formálja. Ebből következik a másik paradoxon, hogy bár imádunk panaszkodni, vezetőnek mégis olyan embert szeretünk, aki pozitív elképzelést sugároz felénk.

A választók fejében és érzéseiben elég élesen elválik a magánkörbeli dörmögés és a közéletben megnyilvánuló választás. Állandóan elégedetlenek vagyunk, de az irigység inkább a szabadság hiánya, a változást kínáló helyzetekből való kirekesztettség miatt alakul ki bennünk, s nem azért, mert úgy gondoljuk, hogy kitaszított, kisemmizett emberek vagyunk, akik felett trónol az arisztokrácia. Nem szeretjük elfogadni, hogy valakik felettünk állnak, mert ez annak beismeréséhez vezet, hogy vesztesek vagyunk. Csak a kirekesztettség, a lehetőség hiánya idegesít minket, s nem az, hogy egyesek fent, mi meg lent vagyunk. Aki közülünk lent van, az fent akar lenni, maga is az arisztokrácia részévé akar válni, esetleg a maga szintjén szeretne nyertes lenni. Ez kinek Opel Vectrát, Volskwagen Passatot, kinek pedig Suzukit vagy Skodát jelent. Mi nem akarjuk megszüntetni az arisztokráciát, mert a lelkünk mélyén nem ismerjük el, hogy létezik arisztokrácia. A saját szabadsághiányunkat nyüglődésben éljük ki, de amikor a sérelmeinkre keresünk megoldást, akkor egy pillanatig sem hisszük azt, hogy alávalóbbak vagyunk másoknál. Nem az arisztokráciát akarjuk megdönteni, hanem mindegyikünk a maga életében szeretne arisztokratává válni. Gyurcsány villája nem azért zavaró, mert egy nagypolgári ház, hanem azért, mert mi nem voltunk olyan helyzetben az ötvenes-hatvanas években, hogy egy ilyen villába befészkeljük magunkat, s aztán a nyolcvanas-kilencvenes években annyit keressünk, hogy megvegyük magunknak. Mi nem elvenni akarjuk Gyurcsány villáját, hanem mindannyian egy ilyenben szeretnénk lakni.

Azt a politikai vezetőt keressük, aki elhiteti velünk, hogy mindannyiunk előtt megnyílik a lehetőség egy ilyen villa megszerzésére. A "villa" persze mindenkinek más: van, akinek a kis kert, van, akinek a minden évben kivehető balatoni ház, vagy a horvát nyaralás full service-szel. Első indulatunkban háborgunk, de amikor átgondoljuk a dolgainkat, az egyenlőtlen esélyek jobban zavarnak minket, mint az, hogy egyeseknek több van a miénknél.

A szocialisták válasza erre a modernizáció, amely éppen a kis előrehaladás folyamatos ígéretére épít. Ám azt tizenhat év után is képtelenek megérteni, hogy mi, magyarok nem a bármilyen értelemben vett előrehaladásba vagyunk beleszeretve. A Gyurcsány-kormány legújabb kommunikációs és materiális (40 milliárdba kerülő ígérete) a digitális iskolatábla.

Orbán Viktor jó érzékkel emelte ki a beszédében, hogy milyen kormány az, amely iskolákat zár be (néhány milliárdot megspórolva), s közben az informatikai alapú oktatásfejlesztésre irdatlan pénzeket költ el. Ha a kritikája célba ér, nem azért lesz, mert a magyarok többsége a krétapor illatát sírja vissza, hanem azért, mert még fényévekre van attól a digitális kortól, amelyben a minisztériumi és kormányemberek gondolkodnak.

A magyar jobboldal néha azt hiszi, a magyarok valójában utálják a változásokat. Szerintem ez tévedés. A kirekesztettségből fakadó hiány érzetét utálják. A digitális tábla azért frusztráló, mert egyeseknek már az is megoldhatatlan, hogy 100 ezer forintos számítógépszettet vásároljanak a gyereküknek. Gyurcsány arra épít, hogy a szép új világ ígérete a lelke mélyén mindenkit vonz, s elnyomja a megszorítások miatti keserűséget. Orbán pedig azt hiszi, hogy a választók mindennapi életkörülményei és az idegesítő kormányzati modernizációs zsonglőrködés majd kiábrándítja a választókat. Szerintem nem ezen múlik a siker, hanem hogy ki tudja az új világ ígéretét úgy kialakítani, hogy az ne a kirekesztettség, hanem a mindenki előtt álló felemelkedés esélyét hordozza.

Kóczián Péter, Heti Válasz
fidesz.hu