fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hevesi Fidesz: a közigazgatási hivatal semmisítse meg a megyegyűlés döntéseit
2007. február 27., 15:37
A Heves Megyei Közgyűlés február 23-i ülésén született döntések megsemmisítését kéri a közigazgatási hivataltól a Fidesz megyegyűlési frakciója - tájékoztatott kedden a frakcióvezető.

Álláspontjuk szerint a Polgári Frakcióban helyet foglaló Ambrus Zoltán azzal, hogy kilépett a frakcióból, elveszítette a mandátumát, ezért nem lehetett volna a voksával elnökké választani a szocialista Sós Tamást - közölte Tatár László.

Ezzel egy időben arra kérték a Heves Megyei Területi Választási Iroda vezetőjét, hogy a választási bizottság a listán Ambrus Zoltánt követő Hegedűs Gyulának adja át Ambrus mandátumát - tette hozzá.

A politikus elmondta, hogy a frakció megalakításakor valamennyi képviselő aláírta a frakciószabályzatot és az ahhoz kapcsolódó polgárjogi okiratot. Eszerint az, akit kizárnak, vagy az, aki kilép a képviselőcsoportból, elveszíti képviselői mandátumát.

Ennek megfelelően onnantól kezdve, hogy az ülést vezető korelnök bejelentette Abrus Zoltán kilépését a Polgári Frakcióból, a képviselő mandátuma megszűnt, és a megyegyűlés valamennyi döntése, így az elnök megválasztásáról szóló döntés is, törvénytelenné vált - magyarázta álláspontjukat Tatár László.

Amennyiben a közigazgatási hivatal, illetve a választási bizottság nem ad helyt kérésüknek, bírósághoz fordulnak - tette hozzá.

Herman István a frakció tagja már korábban arról tájékoztatott, hogy polgári pert indítanak Ambrus Zoltán képviselő ellen azon a jogcímen, hogy kilépésével megszegte az általa is aláírt frakciószerződést.

Az ügy előzménye, hogy pénteken szocialista elnököt választott a Heves megyei közgyűlés, miután a Fidesz-frakcióból kilépett Ambrus Zoltán képviselő, és függetlenként megszavazta, hogy az MSZP-s Sós Tamás legyen a közgyűlés elnöke.

A közgyűlés csütörtökön még arról állapodott meg, hogy feloszlatja magát, mert a tavaly október elsejei önkormányzati választáson a Fidesz és az MSZP egyaránt 20-20 mandátumot szerzett, és az így kialakult patthelyzet megakadályozta a testület törvényes működését.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában árulónak nevezte a Heves megyei fideszes képviselőt, és arról beszélt, hogy pártjának ezentúl jobban meg kell majd néznie, ki méltó a Fidesz bizalmára.

"Jobban meg kell néznünk, hogy kinek szavazunk bizalmat, nagyon határozottan ki kell mondanunk, hogy a Fideszben nincs jövőjük azoknak, akik alig várják a pillanatot - én nem tudom, hogy miért: fenyegetés hatására vagy jó pénzért, harminc ezüstért vagy miért - eláruljanak bennünket és csak a saját hasznukat és szempontjaikat nézzék" - fogalmazott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kontrát: Ambrus Zoltán egyben a Fideszből is kizárta magát
Cikk: Jogszerűtlenül működik a Heves megyei közgyűlés
Cikk: Pert indít a Fidesz-frakció a kilépett Heves megyei képviselő ellen
Cikk: A Heves megyei közgyűlés feloszlatására kéri Kövér az MSZP-t
Cikk: A Fidesz Országos Választmányának nyilatkozata