Két hónapja van Ausztriának arra, hogy a Rába mellett működő bőrgyárakat technológiaváltásra kényszerítse. A vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy a habzást a csak bőrgyárak által használt, a vízben nagy koncentrációban kimutatott naftalin-szulfinát okozza. Az ügy már a két ország politikai vezetését is foglalkoztatja, a hét végén az osztrák kancellár ismét ígéretet tett a konfliktus megoldására. A magyar környezetvédelmi miniszter májusig adott haladékot az élővilágot károsító habzás megszüntetésére. Ha a határidőig az osztrák üzemek nem gondoskodnak a folyó megóvásáról, a hazai hatóságok visszavonják a vétkes gyárak működéséhez szükséges magyar vízjogi engedélyt. Ez után a cég nem folytathatja törvényesen a működését. A saját környezeti állapotára oly kényes Ausztria évek óta halogatja a bőrgyárak elleni határozott fellépést. A magyar környezetvédelmi tárcához egyelőre nem érkezett értesítés arról, hogy a vétkes üzemek megkezdték volna technológiájuk átalakítását.
Kiszolgáltatottak vagyunk

Szerbián kívül nincs olyan szomszédos állam, amellyel Magyarországnak ne lennének hasonló problémái. A konfliktusok sokfélék és eltérő jelentőségűek. Közös gyökerük, hogy a hazai folyók szinte kivétel nélkül a határon túl erednek. Ha szennyezéssel járó baleset történik a Duna, a Tisza, a Dráva, a Rába vagy mellékfolyóik vízgyűjtő területén, azt elsősorban mi szenvedjük meg.

A legnehezebben megoldhatónak jelenleg a bősi konfliktus látszik. Az üggyel tíz éve a hágai Nemzetközi Bíróság is foglalkozott, a rendezést előíró ítéletet azonban a felek nem hajtják végre. Az ügy előzménye, háttere közismert. A rendszerváltás időszakában - a hazai közvélemény nyomására - a magyar kormány elállt a dunai vízlépcsőrendszer közös megépítésétől. A szlovák kormány egyedül fejezte be a kolosszust. Tizenhat éve - magyar jóváhagyás nélkül - Dunacsúnynál a szlovák fél gátat épített, a folyó vízhozamának nagy részét a bősi turbinák meghajtásához terelte, alig hagyva vizet a Szigetközt éltető Öreg-Dunában. A beavatkozás óta a területről számos állat- és növényfaj kipusztult, megfogyatkoztak az ártéri ligeterdők.

A konfliktus megoldását hátráltatja, hogy Szlovákiának megfelel a jelenlegi rendezetlen helyzet, a Szigetköz sorsával nem törődve a Duna vizét kedve szerint használja áramtermelésre.

Cián után nehézfémek

Hét éve derült ki legdrámaibban, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a szomszédainknak. 2000 telén átszakadt a nagybányai (Románia) Aurul üzem zagytározó gátja. Az arany kinyerésére használt cianidos vegyület a Tiszába jutva a folyó csaknem teljes élővilágát megsemmisítette. A vészhelyzetről a román és az ukrán hatóságok nem értesítették idejében Magyarországot, így még a lakosság és a háziállatok megmentésére volt lehetőség a tiszai ivóvízkutak lezárásával. Fél évvel később újabb pusztító baleset érte a Tiszát, ezúttal az észak-erdélyi Borsabányáról szabadultak el a folyót pusztító nehézfémek. Kisebb-nagyobb szennyezések azóta is érkeznek román oldalról a Tiszán és mellékfolyóin. A ciánvész egyetlen hozadéka, hogy az Európai Unió közreműködésével felmérték a Tisza vízgyűjtő területét fenyegető szennyező forrásokat, a legveszélyeztetettebb folyószakaszokra pedig monitoringrendszert telepítettek.

Új fenyegetés: Verespatak

A tiszai ciánkatasztrófát okozó nagybányai üzemhez hasonlóan cianidos technológiával működne a verespataki aranybánya. A Maros vízgyűjtőjén tervezett beruházás sorsa ezekben a hónapokban dől el. A kanadai befektetők hatástanulmányáról tavaly több lakossági közmeghallgatást tartottak, szakértők is véleményezték az anyagot. A román kormánytól függ, hogy az ellenérveket vagy a milliárdos bevételeket és munkaalkalmat kínáló befektetői ígéreteket tartja-e fontosabbnak. Uniós államként Romániának is figyelembe kell vennie a bányameddőkre vonatkozó brüsszeli előírásokat és az engedélyezésben az espooi egyezmény alapján meg kell hallgatnia a magyar érveket is.


Magyar Hírlap - fidesz.hu