fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hatástanulmányt készített a miskolci Szent Ferenc Kórház
2007. február 28., 14:27
Hatástanulmányt készített a miskolci Szent Ferenc Kórház, fennmaradásáért; a dokumentum szerint sok százmillió forintot herdál el az állam, ha az egészségügyi reform jelenlegi változata szerint az intézmény aktív ágyainak számát ötven százalékkal csökkenti - jelentette ki szerdán miskolci sajtótájékoztatóján Kása Miklós, a kórház igazgatója.

Mint mondta, ha erre sor kerül, a kórház egy év múlva működésképtelenné válik. A hatástanulmányt kedden bemutatták a parlamenti egészségügyi bizottság ellenőrző albizottságának ülésén is, ahol a kórház aktív ágyainak számáról elhangzott, "ez egy miskolci kérdés, helyben kell megegyezniük". Kása Miklós úgy fogalmazott, hogy a tanulmányban részletesen ismertetik a költségeket, ezek szerint sok százmillió forint plusz pénzzel jár, ha az egész szakellátást - tüdőgyógyászat, reumatológia - "átköltöztetik" a szintén miskolci Semmelweis, illetve Diósgyőri Kórházba, emellett mindez zavart okoz a betegellátásban is. Hozzátette: szintén többlet terhet jelent a betegek és hozzátartozóik utazási költségeinek emelkedése, ugyanis nő a távolság, több az átszállás, amely szintén újabb kiadásokat jelent az egészségbiztosításnak.

Az igazgató beszámolt arról, hogy az albizottság keddi ülésén hangsúlyozta: a kórház fenntartója a megyei önkormányzat, fennállása óta gazdaságilag stabil, soha nem volt szükség a működés biztosításához önkormányzati támogatásra. Véleménye szerint a tüdőgyógyászati és a reumatológiai ellátás működőképessége válik kétségessé az eddig jól bevált "szakmai centrumok szétverésével". A tüdőgyógyászat területén egyébként, két ellátó intézmény van a megyében, az edelényi Koch Róbert Kórház, ahol száz ággyal működtek és a jövőben még nem tudni, mennyivel fognak, illetve a "mi kórházunk, ahol tavaly 200 ággyal kezdtük az aktív ellátást" - részletezte hozzátéve, hogy az elmúlt évek során 90 aktív ágyat szüntettek meg. Közölte: SOS jelzéssel levelet küldött Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, amelyben kéri, tekintse át a Szent Ferenc Kórház ügyét.

MTI - fidesz.hu