fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
10 ezres leépítés az Airbusnál
2007. február 28., 15:38
Az Airbus az átalakítás jegyében 10 ezer munkahelyet tervez megszűntetni Európában, ennek fele a tervek szerint az Airbus üzemeiben dolgozókra, a másik fele a beszállító cégekre jut - közölték szakszervezeti források a vezetéssel folytatott megbeszéléseikről. A vezetés hat üzem bezárását is tervezi Európában.

Az Airbus az elmúlt két évben nehéz helyzetbe került nagy riválisával, az amerikai Boeinggel szemben. Új óriásgépének, az A380-asnak a kifejlesztése a vártnál jóval többe került, s el is húzódott (ami miatt egyes légitársaságok lemondták megrendeléseiket, másoknak pedig kompenzációt kellett nyújtani), miközben a dollár euróhoz viszonyított gyengesége miatt az Airbus szinte minden piacon is versenyhátrányba került. A cég által kidolgozott (s a tulajdonos, az EADS vállalatcsoport által e hét hétfőn jóváhagyott) átszervezési
terv 2010-ig 5 milliárd eurós, azt követően pedig évi 2,1 milliárd eurós megtakarítással számol, alapvetően a gyártási folyamat koncentrálásával, egyes üzemek eladásával és a munkahelyek számának csökkentésével.

Az Airbus szakszervezetei kedden Brüsszelben "közös platformot" hoztak létre, hogy együttesen reagálhassanak a cégvezetés által kidolgozott költségcsökkentő tervre. A szakszervezeti vezetők emiatt sztrájkokat is kilátásba helyeztek. A belga fővárosban kedden mintegy harminc német, francia, brit és spanyol szakszervezeti vezető egyeztetett (ezekben az országokban vannak az Airbusnak gyárai), s úgy döntöttek, hogy 2-3 héten belül összeurópai akciónapot tartanak. Akkor sor kerülhet majd tüntetésekre, tiltakozó felvonulásokra, vagy más szimbolikus eseményekre is. Az Airbus jelenleg 56 ezer embert foglalkoztat, ebből 22 ezret Franciaországban és 21 ezret Németországban.

MTI - fidesz.hu