fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Wallner villa felújításáról
2007. február 28., 17:56
A Villa sor 4. szám alatti, városi tulajdonú Wallner villa felújításával kapcsolatos MSZP-s valótlan híresztelésekre reagált Mágel Ágost önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) február 28-án tartott sajtótájékoztatóján.

A Biczi László MSZP-s helyi képviselőnek a Wallner villa kérdésében tett nyilatkozata téves, nem fedi a valóságot - jelentette ki Mágel Ágost. A szocialista képviselőnek, korábbi politikai tanácsadónak lehetősége lehetett volna az igazságot közölni, hiszen mind a jelenben, mind a múlt ciklusban minden információt megszerezhetett - tette hozzá Mágel Ágost.
Mágel Ágost elmondta: A villa állagmegőrző javítására 2005. szeptember 1-jén képviselői előterjesztést nyújtott be, a további állagromlás megelőzésének céljával. Az előterjesztés az állagvédelemre 3 millió forintot irányozott elő. Ezt az előző városvezetés nem fogadta el, amelyet követően a következő közgyűlésre teljes körű felújítást terjesztettek elő 60 milliós költséggel.
A felújítás befejeződött, 60 millió helyett 90 milliót kitevő beruházással, azaz az eredeti előirányzat jelentős túllépésével - mondta Mágel Ágost, aki hozzátette: A villa berendezésére 90 millió forint már nem volt elég.

- Tizenkét milliárd forint adósság mellett, a takarékos költségvetés elfogadása után, nem működtethetünk egy vendégházat, vagy kiemelt minőségű tárgyalóhelyet, a korábbi városvezetés szándéka szerint - mondta a képviselő.

- A jelenlegi városvezetés nem teheti meg, hogy miközben az intézmények költségvetését kénytelen csökkenteni - többek között a kormányzati megszorítások miatt is -, közben luxusvillát tart fenn, jelentős ráfordítással.

Az új városvezetés a takarékos gazdálkodást, a 12 milliárd hiány kezelését tűzte ki céljául, a város megválasztott képviselőjeként ezt kötelességem támogatni - szögezte le Mágel Ágost.

cyberpress.hu - fidesz.hu