fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tarlós István a komáromi múzeumban
2007. március 5., 17:41
"Hogyan tovább magyarság?" címmel szervezett beszélgető estet 2007. március 2-án a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában a Széchenyi István és a Szüllő Géza Polgári Társulás. Az est két kiemelkedő vendégei Tarlós István, a budapesti Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke és a Bencsik András, a Demokrata című konzervatív hetilap főszerkesztője voltak.

A moderátor szerepét Tarics Péter külpolitikai újságíró a Széchenyi István Polgári Társulás elnöke töltötte be. A színültig megtelt múzeumi díszteremben a megjelent vendégeket és jelenlévőket Sárköz János Nyitra megyei képviselő, a Szüllő Géza Polgári Társulás alelnöke köszöntötte.

Az est folyamán a meghívott vendégek kifejtették nézeteiket a budapesti iskolák megszüntetéséről, a közelgő március 15. ünnepről, a Morvai-bizottság jelentéséről, a 2006-os választásokat megelőző Orbán-Gyurcsány vitáról, a Fideszen belüli ellentétekről, a szégyenteljes december 5-i népszavazásról és megpróbálták felvázolni a jövőképet a magyarság nemzetpolitikájának szempontjából.

Tarlós István ismerősként jött Komáromba, hiszen a múzeum dísztermében kapta meg 2004-ben a Palatinus-díjat. Budapestet a magyar nemzet fővárosának nevezte, hisz nemcsak a budapestieké, hanem az egész nemzeté, akinek a szíve magyarul dobog. Elmondta, hogy egy polgármester nem válhat lélektelen emberré és nem csaphatja be az embereket hazugságokkal és ígérgetésekkel. Szólt többek közt az Orbán Viktor egykori miniszterelnök elleni boszorkányüldözésről is.

Mint mondta, saját maga nem akar belépni egy pártba sem, de a legnagyobb összhangot a Fidesszel találta meg. Ahogy ő megismerte Orbán Viktort, elmondhatja, hogy realista gondolkodó és nem szükségszerűen önmagát szeretné egy esetleges előrehozott választásokon megválasztott új kormány élén. Tisztában van viszont az ország gazdasági helyzetével és a hűség, becsület, család szavaknak szeretné visszaadni valós értelmüket.

A budapesti Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke a jelenlegi kormányról elmondta, hogy céluk a gondolkodásnélküli emberi hústömeg beetetése médiatúlsúlyuknak köszönhetően.

Bencsik András kijelentette, hogy március 15.-e kapcsán külön kell választani az ünnepet és a jelenlegi kormányt. Véleménye szerint meg kell buktatni a jelenleg hatalmon lévő bal-liberális koalíciót, mert az országnak és a nemzetnek is fájdalmat és keserűséget okoznak. A sorozatos megszorítások már tönkretették az országot és a lakosságot is egyaránt.

A közönség soraiból is számos kérdés hangzott el a vendégek felé, akik minden esetben szívesen válaszoltak. A magyar nemzet sorsáról rendezett fórum végén az est házigazdája megköszönte a neves vendégeknek, hogy eljöttek a révkomáromi magyar testvéreikhez és ajándékul átnyújtotta nekik Gráfel Lajos: Ne carte, nec marte című könyvét. A jelenlevők szűnni nem akaró tapsvihara jelezte, hogy szüksége van a felvidéki magyar társadalomnak az ehhez hasonló fórumokra.

Karaffa Attila