fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Budaörsig vinné a metrót a Fidesz
2007. március 6., 08:27
A parlament gazdasági és közlekedési bizottsága igennel, az önkormányzati nemmel szavazott arra a fideszes javaslatra, hogy a Kelenföldi pályaudvar helyett a budaörsi virágpiacnál legyen a 4-es metró végállomása. A Magyar Hírlap írása.

Kupper András és Fónagy János (Fidesz) november 16-án nyújtotta be a 2005-ös metrótörvényt módosító javaslatát. Azt indítványozták, hogy a 4-es metró dél-budai végállomása ne a Kelenföldi pályaudvar, hanem a Budaörsi úti virágpiac legyen. Tegnap az Országgyűlés két bizottsága tárgyalta javaslatukat: az önkormányzati elvetette, a gazdasági viszont támogatta, s a közlekedési albizottságához utalta megvitatásra.

Az ellenzéki képviselők a vonalhosszabbítás költségével nem foglalkoztak, csupán a törvény szövegének módosításával. Kupper ezzel kapcsolatban lapunknak azt mondta, a 4-es metró finanszírozása most már annyira zavaros és követhetetlen, hogy két megálló megépítése feltehetően beleférne a büdzsébe.

Demszky Gábor főpolgármester a múlt héten arról beszélt, hogy 23 milliárd forint a költségtúllépés, ennyivel kerül többe az építkezés, mint ahogy a mérnökök kiszámították. Azt is hozzátette, nincs mód a mérnökár felülvizsgálatára, felelniük kell becslésükért, azt azonban nem fejtette ki, miképpen szereznek ennek érvényt.

A beruházás kiigazított költségvetésének kimondását az Európai Unióval folyamatban lévő tárgyalások eredményéhez kötötte. Ha már tudják, mennyivel támogatja a beruházást Brüsszel, sokkal jobb válaszokat lehet adni arra, mi mennyibe kerül, s miből milyen módon valósítható meg.

A 4-es metró nyomvonalát nemcsak a parlamenti, hanem a fővárosi ellenzéki pártok is módosítanák. Bagdy Gábor (KDNP) a Fővárosi Közgyűlésben azt indítványozta, hogy Kelenföld helyett Gazdagrétig közlekedjen, a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér között viszont ne épüljön meg, hanem állítsák vissza a villamosokat. "Nem lenne jó, ha a város belerokkanna a 4-es metróba. Mostanában már arról hallani, ötszázmilliárdból építik meg, ez éppen annyi, mint a főváros éves költségvetése" - mondta lapunknak a frakcióvezető, de javaslatát végül nem vették napirendre.

Zsidai Péter, Magyar Hírlap


fidesz.hu