fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kóka ismét hadilábon áll a matematikával
2007. március 6., 12:10

Az SZDSZ tisztújítása előtti kampányában a II. kerületi szabad demokrata csoport, amelynek Kóka János is tagja, hétfő este a gazdasági miniszter riválisát, Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökének - közölte a Hírszerző internetes portál. A 31 szavazatból Fodor Gábor 18-at, Kóka János 13-at kapott. Kóka János az ATV Friderikusz Most című műsorban ugyanakkor azt mondta, hogy információi szerint a II. kerületben "a megválasztott küldöttek szintjén nagyjából egyenlő" a támogatottsága Fodor Gáboréval. Az 58-42 százalékos hírre utalva azt mondta: ez köztes eredmény.

MTI, 2007. március 5.