fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Görög farmerek útblokádja
2007. március 6., 14:44
A görög farmerek százai torlaszolták el kedden az Athénből észak felé kivezető fő autóutat tiltakozásul a csökkenő jövedelmek és a magas forgalmi adóterhek miatt. Az útblokádot 24 óráig tartják fenn - közölték.

A fő agrártérség farmerei azt állítják, hogy jövedelmük az elmúlt három évben mintegy 30 százalékkal csökkent főként a gyapotot érintő alacsonyabb szubvenciók és piaci árak miatt. Követelésük között a forgalmi adó leszállítása is szerepel. A rendőrség mellékutakra terelte a mintegy 300 traktor által eltorlaszolt fő közlekedési útról a forgalmat.

A mezőgazdasági miniszter kedden azt közölte, hogy a termékárak alakulását nem tudja befolyásolni, a forgalmi adókat pedig korábban a lehetséges szintig mérsékelte. A tárgyalásokat ugyanakkor folytatják a farmerek képviselőivel. Ilyen jellegű tiltakozások gyakoriak voltak Görögországban a kilencvenes években, és azok rendszerint hetekig akadályozták a forgalmat, megnehezítették országszerte az áruk terítését.

MTI - fidesz.hu