fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az igazi győztesek a hazai gazdaság szereplői
2007. március 7., 15:41
Győztünk, és ennek a győzelemnek az igazi nyertesei a hazai gazdaság szereplői, a kis- és középvállalkozások - jelentette ki Varga Mihály arra reagálva, hogy Veres János bejelentette: mégsem kell a vállalkozásoknak januárra és februárra befizetniük az elvárt adót.

A győztesek azok a cégek, amelyeknek az elvárt adót az alkotmánybírósági döntés ellenére is be kellett volna fizetni januárra és februárra - fűzte hozzá, majd megjegyezte: ellenzékből is elő lehet tehát állni olyan indítványokkal, amelyek a kormány képviselőit meg tudják győzni.

A gazdasági szakpolitikus emlékeztetett rá, a Fidesz a március 1-jétől hatályos alkotmánybírósági döntés után rögtön indítványozta, hogy az elvárt adót az év első két hónapjára se kelljen befizetni.

Hangsúlyozta: a Fidesz olyannyira komolyan gondolta ezt, hogy egy törvényjavaslatot is benyújtott ennek érdekében, amikor a kormány nem reagált érdemben a felvetésre, sőt ennek az ellenkezőjéről beszéltek. "Örömmel értesültünk arról, hogy a kormány meggondolta magát" - tette hozzá.

Egy hét kellett ahhoz, hogy Veres János a helyes és jó megoldást megtalálja. A Fidesz örül annak, hogy ebben segíthetett - jegyezte meg.

E döntés nélkül olyan jogi helyzet állt volna elő, ami egy "hosszú, elnyújtott, sehova sem vezető és általában a jogbiztonságot, a jogrendszert, de a gazdasági szereplők működését is veszélyeztető helyzetet idézett volna elő" - hangsúlyozta.

Varga Mihály a tájékoztatón szólt arról is, hogy a Fidesz a "száz trükkök időszaka" után benyújtott egy módosító javaslatcsomagot a költségvetési manipulációk megakadályozására. Hozzátette: szomorúan tapasztalták, hogy amikor a Fidesz indítványáról kellett dönteni a költségvetési bizottságban, az SZDSZ távolmaradt a szavazástól annak ellenére, hogy Kóka János szóban elkötelezett híve a kiszámítható, a korrupciót visszautasító törvénymódosításoknak. Ezzel nem lett meg a többség, így nem is kerül a parlament elé a javaslat. Megjegyezte: úgy látszik, egy napig tartott a lendület.

Veres Jánosnak arra a szerdai bejelentésére, mely szerint a kormány 30 milliárd forintot zárol a központi egyensúlyi tartalékból, Varga Mihály úgy fogalmazott: szokatlannak tartja, hogy a kormány már márciusban ekkora összeget elköltsön a tartalékból. Nem igaz az, hogy 200 milliárdos tartalék van, hiszen idén jelentős lyukak vannak a költségvetésben - mutatott rá, majd hozzátette: hibának tartja, hogy a kormány már most hozzányúl a tartalékhoz.

Közölte azt is: nem érti, hogy ha az elvárt adó eltörlése 50 milliárd forint kiesést jelent, akkor a kormány miért csak 30 milliárdot zárol.

Rámutatott, ha a kormány nem számolt az elvárt adó bevételének elmaradásával, az a kormány és a pénzügyminiszter felelőssége. Arra ugyanis már a tavaly év végi vitában figyelmeztetett a Fidesz hogy ez alkotmányellenes - mondta Varga Mihály.

fidesz.hu