fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Késik a Parádsasvári üveggyár újraindítása
2007. március 8., 09:07
A tervezett márciusi időpont helyett, várhatóan csak a nyáron indul újra a termelés a parádsasvári üveggyárban - tájékoztatta az MTI-t a cég egyik vezetője.

Szabó Gábor elmondta, hogy eddig nem sikerült megfelelő pályázati támogatáshoz jutniuk, ez a késés oka.

A munkahelyteremtést segítő pályázatok meghirdetése csúszott, a napvilágot látott tenderek pedig számukra túl szigorú feltételeket tartalmaztak. Ennek ellenére az új tulajdonos, a Parádi Kristály Manufaktúra Kft., továbbra is 30-50 ember foglalkoztatását tervezi az üzemben - tette hozzá.

A belföldi magánszemélyek által, a gyár működtetésére létrehozott társaság képviselője elmondta: a manufaktúra hagyományait folytatva, továbbra is egyedi kivitelezésű üvegáruk gyártásával kívánnak foglalkozni, ám a korábbiaknál sokkal kisebb volumenben. Termékeik 95 százalékát külpiacokon értékesítik majd - hangsúlyozta Szabó Gábor.

Az üzem értékesítésére kiírt tender negyedik nekifutásra zárult eredményesen. Az utolsó, decemberben lezárt pályázatra ugyan csak egy ajánlat érkezett, ám azt a kiírás alapján érvényesnek nyilvánította a társaság felszámolásával megbízott Mátra Holding Rt.

A 300 éves múltú, Rákóczi Ferenc által alapított üveggyár vagyonát bruttó 144 millió forintos irányáron hirdették meg, azt követően, hogy korábban három alkalommal hiúsult meg az üzem értékesítése. Ugyanakkor a konkrét vételárról, a felek megállapodása alapján sem a vevő, sem az eladó nem nyilatkozott.

Az első, júniusban meghirdetett értékesítési kiírásban még 318,5 millió forintos vételár szerepelt, ám akkor vásárlási ajánlat sem érkezett a gyárra.

A felszámolási eljárás 2004. végén indult meg a Mátra Holding Rt. irányításával, az akkor 380 embert foglalkoztató, egyedi, kézi megmunkálású üvegárukat gyártó társaságnál, azok után, hogy a cég több mint 300 millió forintos tartozást halmozott fel a szállítókkal, az adóhatósággal és a hitelező bankokkal szemben.

Az elsősorban tengerentúli exportra termelő Parád Kristály már három éve veszteségesen működött, elsősorban a dollár alacsony árfolyama miatt. A manufaktúra termékeinek 70 százalékát ugyanis az Egyesült Államokban és Japánban, vagyis dollár elszámolású piacokon értékesítette.
Az üveggyár 2001-ben 1,1 milliárd forint forgalom mellett 120 millió forint veszteséget halmozott fel, 2004-re pedig egymilliárdos forgalom mellett már 200 millió forintra nőtt a deficit.


MTI - fidesz.hu