fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A szabadság nem tüntethető el a lelkekből
2007. március 8., 10:04
Képviselőtársainak kellett lefogniuk Horn Gábor SZDSZ-ügyvivőt Gyurcsány Ferenc parlamenti viszonválasza közben, olyan heves szóváltásba keveredett Pokorni Zoltánnal. A Fidesz alelnökét Obersovszky Péter erről az afférról is kérdezte az Echo Televízió Tabuk nélkül című műsorában.

-Mi történt Gyurcsány Ferenc viszonválasza közben?

-Semmi. Amikor Gyurcsány Ferenc a maga módján szólt, akkor én kénytelen voltam figyelmeztetni, hogy illik igazat mondani. Megállt, elgondolkozott, hogy szóljon vagy ne. Erre Horn Gábor elkezdett kiabálni, hogy az ő nagynénje nem mer kimenni az utcára - miattunk.

- Válaszolt neki?

-Valaha jó barátok voltunk, ő az SZDSZ-ben ül, én pedig a Fideszben. Nem válaszoltam. Gábor indulatos, rabiátus alkat. Kiabálni szokott néha. Jobb pillanataiban nyilván nem teszi ezt.

-Mások sem válaszoltak ön helyett?

-Nem.

-Utána sem ejtettek szót?

-Nem nagyon beszélgetünk most már hosszú ideje, jobb ez így, mert egykor barátok voltunk, most minek bántsuk egymást. De maga a kérdés fontos, mert súlyos a vád... Nota bene, az országát is kvázi leantiszemitázta a miniszterelnök. Európában kevés dolog annyira kritikus, mint ez a téma.

-Önöket kereste meg zsidó szervezet, hogy nekik olyan félelmeik vannak, mint a miniszterelnöknek?

- Nem.

-Beszéljünk a közelgő ünnepről! Az MSZP szerint nem egy nemzeti ünnephez kell kötni a rendőrségről vagy a gyülekezési jogról szóló törvény módosítását, ezért nem szavazta meg a házszabálytól való eltérést.

-Noha az október 23-i események után több európai politikus is sürgette, hogy nagyon fontolja meg a magyar kormány, milyen eszközöket vet be tüntetőkkel szemben, az MSZP ha nem tudod megoldani vagy nem akarod megoldani a kérdést, csinálj belőle bizottságot alapon halogat. Átfogó javaslatról beszél, csak tartok tőle, hogy az átfogó javaslat végül is a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság alapvető állampolgári szabadságjogok erős korlátozásához vezethet. Ahogy a főváros meg is tette rendeletében. Demszky Gábor azt találta ki, hogy lehet gyülekezni, lehet szólni, csak ha technikai feltételek kellenek hozzá, színpad, hangosítás, azt engedélyeztetni kell vele. Gyülekezhetsz, csak éppen nem kapsz mikrofont. Szólhatsz, csak éppen egy sámlira se állhatsz föl. Álszent, cinikus módon vonta el ezt az alapvető szabadságjogot az a Demszky, aki valaha egyébként, húsz évvel ezelőtt, tiszteletre méltóan küzdött érte. Nem tudom, szembe tud-e nézni magával.

-Az interneten egy rendőr megírta, hogy amikor felvezényelték a zavargások idején Budapestre, a felettese utasítására vette le az azonosító számot. Mit szól ehhez?

-Minden józan embert fölháborított a cinizmus, amikor Gergényi tábornok azt mondta, hogy leesett az azonosító. Itt szakadt el sokaknál a cérna. Mert jó, nem kell követ dobálni, de gumilövedéket sem kell használni. Más a fölindult tüntető - volt belőlük néhány, ne tagadjuk -, és más, akit professzionálisan az erőszak gyakorlására képeztek ki, a rendőr. Ő nem engedheti szabadjára az indulatát. Azt mondják, hogy itt voltak kődobálók, ott meg lövöldöző rendőrök. De amikor megszólal a főrendőr, és ezt az arcpirító szemtelenséget mondja, nyilvánvalóan hazudik.

-Önök március 15-én nagygyűlést tartanak. Nem kaptak figyelmeztetést, hogy esetleg készülhet provokáció?

-Figyelmeztetést nem kaptunk, de nagyon világos jelzést igen: az úgynevezett Kossuth térieket, egy ilyen radikális csapatot beengedtek közénk. Mi azt mondtuk: a főváros a Petőfi-szobornál tart megemlékezést egykor, mi háromkor gyülekezünk, négykor tartjuk a gyűlésünket. Erre a magyar rendőrség három órára, közvetlenül a mi ünnepségünk mellé engedélyezi a Kossuth tériek gyűlését. Azt gondolom, hogy ez szándékos provokatív gesztus.

-Ezt meg lehet változtatni?

-Nem kell engedni.

-Ez magában hordja az újabb lehetőségét annak, hogy valami hasonló történjék, mint az Astoriánál és a Kiskörútnál.

-Így van. Ez átlátszó trükk, a rendőrség eljárása képtelenség.

-Ha nem változik a helyzet, akkor is megtartják a gyűlést?

-Március 15. most van. Sok mindent lehet csinálni, megfélemlítő gesztusokat, hazugságokat, provokációt, alantas rágalmakat, de azt a fegyvert még nem fedezték föl, amellyel a szabadságot el lehet tüntetni az emberek lelkéből.

-Már árulja három kórház épületét a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. Mit szól hozzá?

-Botrányos. A törvény módot ad az önkormányzatnak, hogy változtatási tilalmat rendeljen el bizonyos városrészekre mindaddig, amíg a rendezési terv újra nem szabályozza. Ez meg is történt a II. és a XII. kerületben. Három évig van módja egy önkormányzatnak ezzel élni, három év után már kártalanítania kell az ingatlan tulajdonosát. Ez azonban nem tudja megakadályozni a hatalmat abban, hogy szétverjen egy jól működő gyermekklinikát. Nem tudja megakadályozni a hatalmat abban, hogy elkótyavetyélje. De meg tudja akadályozni a reménybeli új ingatlanfejlesztőt és -tulajdonost abban, hogy három évig bármit is kezdjen az ingatlannal. A Lipótmező nagyon fontos, hatalmas ősfás park, gyönyörű épületek, jól működő szakmai intézmény. A gyerekszanatórium sok ezer embert, több tízezer gyereket lát el. És olyan munkát végez, amelyet az országban sehol másutt. Ide küldik Ausztriából, Németországból továbbképzésre az orvosokat. A miniszter személyesen ígérte meg decemberben, hogy megmarad az intézmény, mert szükség van rá. Föl vannak újítva az épületek, új gépek vannak, az Európai Unióval eurómilliókban mérhető fejlesztési programokba kezdtek. Szakmai okok nem szólnak a megszüntetés mellett.

-Tudja, ki lenne a vásárló?

-Nem, de egy baj van a szanatóriummal: túl jó helyen van, túl értékes ingatlant foglal el. Mi ezzel az eszközzel tudunk élni, és nemcsak a gyermekszanatóriumra, hanem gyakorlatilag minden, az önkormányzat területén fekvő állami ingatlanra változtatási tilalmat rendeltünk el. Mert mindegyik esetében élünk a gyanúperrel, hogy eladják, ami mozdítható.

-Viszont most már azt mondják, hogy nemcsak a kormány sarcol, hiszen Pokorni Zoltán is adót vetett ki saját kerületében. Miért volt szükség a kommunális adóra?

-Mert a kormány nemcsak a gázárat és a magánszemélyek adóját emelte, hanem az iskolákat, óvodákat, idősotthonokat fönntartó önkormányzatokat is lehetetlen helyzetbe hozta. Durván 800-900 millióval kapunk kevesebbet, mint 2006-ban. Két választás van előttünk: vagy csúszunk le az egész országgal együtt, vagy megpróbáljuk saját kezünkbe venni a sorsunkat. Emellett döntöttünk. Kétezer önkormányzatban van kommunális adó, a Hegyvidék is rákényszerült erre a megszorító csomag miatt.

Echo TV


fidesz.hu