A politikus nem választja sem a tudós, sem a filozófus elvont területét, sem a képzelet világát. Ő szilárdan benne áll a valóságban. Hatni akar az emberekre, hogy bizonyos célok felé terelje kora történetét. Az ilyesfajta vállalkozás karrier formájában jelentkezik egyeseknél. Más esetekben - olyanoknál, akik egy bizonyos nevelést kaptak - az események folyása által kiváltott elkötelezettségről van szó. Ezek az emberek úgy érzik, hogy hívják, igénylik őket.

- Mikor döntötte el, hogy belép a politika küzdőterére, és miért?

- Nem én döntöttem... Így adódott...

- Adódott a lehetőség, és igent mondott...

- Nem. Szerintem az életben vannak olyan pillanatok, ami fordulópontként értelmezhető. Eljutottam arra a szintre, hogy úgy érezzem: többet tudok tenni, mint a saját életem, a gyermekeim, a családom egyengetése. És ez tulajdonképpen egy kilépési pont volt, anélkül, hogy a háttér országot föladtam volna. Nem célom semmilyen körülmények között. Hozzátartozik még, hogy mindig olyan légkörben éltem, ami nyitott volt a világra. A mi családunk fogékony volt az emberek bujára, bajára. Hozzánk bejártak azok, akiknek problémájuk volt, és ha tudtunk, segítettünk nekik. Emlékszem, még sérelmeztem is gyerekkoromban, hogy mindenkit meghallgatunk. És milyen érdekes az élet: ugyanez most visszajött.

- Véleménye szerint egy politikus hozzásegítheti az embereket ahhoz, hogy megtalálják a maguk igazságát?

- Politikusként sokkal szélesebb az a merítés, amiből a következtetéseimet levonhatom. S ez nagyon jó. Ha nem lenne, akkor nem kapnék megerősítést, kritikát, visszajelzést arról, hogy amit teszek, azt jól teszem-e.

- A visszajelzés kulcsszó. Nemcsak egy írónak, művésznek, a politikusnak is.

- Észrevettem, hogy többszörösen megérzek valamit az emberek problémáiból, ha a villamoson, buszon, jártomban, keltemben, a boltban odajönnek hozzám, vagy egyszerűen csak megsimogatnak, és erőt adnak. Innentől kezdve ahány emberrel naponta találkozom, annyi sorssal azonosulok. Igen, nekünk politikusoknak is kell a visszajelzés, mi is emberek vagyunk, jólesik a gesztus, a támogatás, mert mégis csak ez a szakmánk. Hogy megértsük az embereket, és segíteni tudjunk nekik.

- Főleg nők állítják meg?

- Nem. Vegyesen. De inkább a közép- és idősebb korosztály tagjai szólítanak meg. A fiatalok kevésbé. Szerintem ez a korommal van összefüggésben. A fiatalok talán nem érzik úgy, hogy odamehetnek egy képviselőhöz, és bizalommal elbeszélgethetnek vele. Remélem, hogy én ezt a bizalmat nem herdáltam el. Mindenesetre próbálok annak rendje és módja szerint élni.

- Mindig voltak kivételes nők, de legtöbbjük azt az érzést kelti az emberben, hogy átálltak a férfiakhoz.

- Nem szeretem a férfias nőket, és nem szeretem a nőies férfiakat. Én olyan nevelést kaptam és úgy is élem az életemet, hogy vannak dolgok, amelyek a nőre, a családanyára tartoznak. Szerintem ez így van rendjén. Születésemkor ez eldöntetett. Nem fogok cipelni 150 kilós súlyokat, mert nem erre teremtettem. Szándékomban állt gyerekeket szülni, mert erre teremtettem. És szándékomban áll felnevelni a gyerekeket, mert elsődlegesen anya vagyok. És ehhez a léthez az is hozzátartozik, hogy egy családot összetartsak. Mert mégis csak az anya az, aki egy családot össze tud tartani. Persze a férfi is kell hozzá.

- Eddigi élete során sokszor érezte, hogy jó dolog nőnek lenni?

- Nagyon érdekesen élem meg a női létemet. Sokáig nem foglalkoztam vele. De aztán rájöttem, hogy a magyar társadalomban kulcskérdésnek tekintik, hogy valaki nőnek vagy férfinak született. Ezzel akkor azonosultam, amikor bekerültem a közéletbe. Megtapasztaltam ugyanis, hogy sok nőnek rendkívül gyötrelmes mindennapjai vannak. S miután engem elkényeztetett a körülöttem lévő világ, és megkaptam a jóistentől, ami másoknak nem adatott meg, nekem pontosan az a küldetésem, hogy azoknak segítsek, akik nem tudnak magukon segíteni. Mert nem elég erősek, gyámoltalanabbak, vagy egyszerűen nem volt szerencséjük. Becsüljük meg azokat is, aki főállású anyaként szeretnék leélni a mindennapjaikat, óriási értéket teremtve a gyermekneveléssel, a gondoskodással, de értsük meg azokat is, akiknek az élete arról szól, hogy karriert szeretnének. Ne kényszerítsünk rá a nőkre életpályákat, ne mi mondjuk meg, hogy mi a jó modell, hanem választhassanak.

- És legyen gyermekvédelem Magyarországon! Nagyon egyszerű: legyen a gyerekeknek ennivalójuk az iskolában...

- Micsoda ország az, ahol éheznek a gyerekek? Beszélhetünk itt népességpolitikáról? Van jogunk a parlamentben ülni, ha nem tudunk a gyerekeken segíteni? Azt hiszem, nem. De akkor sincs jogunk, ha nem tudunk azokon a nőkön segíteni, akiket a munkahelyükön megkülönböztetés ér.

- Mi a magyarázata annak, hogy a magyar parlamentben kevés a nő?

- Vannak természetes és mesterséges okai. Sok esetben a férfiak viselkedésében is keresendő a válasz. A közelét bizonyos szintjein nagyon sok a nő. Amikor segítni kell, ők a legfontosabbak a sorban. Aztán amikor a kiválasztásra kerül a sor, a férfiak jönnek előre. Ennek van egy természetes oka is. Mi nők ugyanis, majdnem mindenben, a tökéletesre törekszünk. A nő úgy érzi - kutatások bizonyították be -, hogy többet tud, mint a férfi, de nem bízik eléggé magában. Több nő kap felsőfokú végzettséget, mint a férfiak, mégis, amikor felelős beosztásról van szó, első számú vezetőként sokkal több férfi jut pozícióhoz. A férfiak - természetükből adódóan - céltudatosabbak, tudják, hogy mit akarnak, és képesek is ezért küzdeni. A nők nem tudják a képességeiket kellőképpen érvényesíteni.

- Ha 26 évesen került volna abba a helyzetbe, hogy közéleti tevékenységet vállalhat, hajlott volna-e rá?

- Gondolkodás nélkül nemet mondok. Nem ez volt a célom. Nem ez volt az elsődleges. Akkor úgy éreztem, hogy gyerekeket szeretnék szülni; voltak a karrieremnek olyan fokozatai, amiket meg szerettem volna lépni, ami kitöltötte az életemet. A közéleti szolgálat nem fért bele. Túlmutatott azon. És amikor elmúltak a fiatal évek felettem, és kiteljesedtem abban, amit végeztem, s a gyerekek is nagyobbak lettek, felnőttek, úgy éreztem, belefér az életembe a közéletiség. Van annyi szabadidőm, hogy másokért is dolgozhassak.

- Mennyire sorsfordító két szó lehet az "elég volt".

- Az én életemben nagyon sok ilyen "elég volt" fordult elő. Tehát nem gondolom azt, hogy az embernek élete végéig mindig ugyanazt a tevékenységet kellene folytatnia. Nagyon korán az egyetemi számítóközpontnak lettem az igazgatóhelyettese. Harmincéves sem voltam még. És úgy éreztem, hogy nem tudok megfelelni otthon. A gyerekeimet nem tudom nevelni. Nem tudok odaérni két órára a fiamért az óvodába, és azt mondtam, hogy lépek. Otthagytam a munkámat és átmentem egy nagyon alacsony beosztásba, tanársegédnek az egyik tanszékre. Mindenki azt hitte, meghibbantam. És onnan építettem fel egy másik "karriert", amiben hosszú évek után szintén igazgató lettem. Tehát én abban hiszek, hogy addig kell egy feladatot végezni, amíg a feladat kötődik hozzám, és nem én a feladathoz. S jól érzem magam benne. Ez vonatkozik a politikai pályára is.

- Megváltozott az egyénisége azáltal, hogy politikus lett?

- Nemrégiben volt egy osztálytalálkozónk, egykori diáktársaim szavait szeretném idézni, akik azt mondták: "A legjobb benned az, hogy nem változtál semmit." Persze hogy változik az ember nap nap után külsőleg, öregszünk, az idő könyörtelen, de lelkünkben megőrizhetjük egykori énünket. Ha akarjuk.

- Mondja, a Parlament épületében előfordul, hogy magának nem köszönnek?

- Amikor bekerültem a Parlamentbe, észrevettem, hogy nem divat a köszönés. Ezt úgy oldom meg, hogy egész egyszerűen előre köszönök. Utána aztán vagy szégyenkezés, vagy valami más miatt, köszönnek. Kezdeményezni is lehet a köszönést azzal, hogy nem fordítom el a fejemet, amikor valaki mellett elmegyek, vagy egy gesztussal, egy mosollyal tudatom, hogy én is a világon vagyok. A nők fegyvertára e tekintetben elég széles.

- Egynapos virág helyett mire vágyik?

- Boldogságra, szeretetre, megértésre, odafigyelésre, biztonságra, egészségre. Ugye, ez nem is olyan sok?

Kő András - Magyar Nemzet

fidesz.hu