fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szlovákia ismét megelőzte Magyarországot
2007. március 8., 16:19
Szinte bizonyosra vehető, hogy a dél-koreai Samsung Szlovákiában építi fel új, LCD-paneleket gyártó üzemét. A nagyberuházásért a szomszédos Magyarország és Csehország is versenyben volt. A hírt azonban hivatalosan még egyik fél sem erősitette meg.

Külföldi és haza hírforrások már kész tényként kezelik a Samsung és a szlovák kormány megállapodását, melyet azonban hivatalosan még egyik fél erősített meg.

Tény, hogy a szlovák kabinet szerdán jóváhagyta a Samsung beruházásához nyújtandó állami támogatás összegét és formáját.

Úgy tudni, a pozsonyi kabinet adókedvezmények, munkaerő-képzés finanszírozása és más jogcímen összesen kétmilliárd koronával járul hozzá a költségekhez.

Nem most érkeztek

A dél-koreai cég már eddig is jelen volt Szlovákiában: a Samsung 2002 és 2006 között 131,4 millió euró ráfordítással a legnagyobb európai egységét építette ki Galántán, ahol számítógépek képernyőit gyártják, továbbá plazmatévéket, és más elektronikai cikkeket.

Itt működik a cég középkelet-európai logisztikai központja is. Eddig az LCD-képernyőket Ázsiából szállították a Pozsonytól alig 50 km-re fekvő mátyusföldi kisvárosba.

Szakemberek szerint az ázsiai társaság mostani döntését nagymértékben befolyásolja az a tény, hogy a japán Sony a közeli Nyitrán hasonló üzemet épít meg.

Mivel a japánok Ázsiában és máshol is együttműködnek a Samsunggal a különböző típusú, korszerű képernyők gyártásában, a mérleg nyelve emiatt is Szlovákia fele billent.

Sok új munkahely

Úgy tudjuk, hogy az új gyár a galántaival szomszédos nagyszombati járásban, Voderady és Zelenecs falvak között, mintegy 32 hektárnyi területen épül fel. A tervek szerint két és fél év múlva kezd majd teljes kapacitással dolgozni, háromezer alkalmazottal.

A Samsung számos alvállalkozót hoz magával, közülük a Hansol LCD a legjelentősebb, hisz egymaga 1800 munkahelyet teremthet.

inforadio.hu - fidesz.hu