fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A szerb kormányban való részvételről tárgyalt a VMSZ
2007. március 8., 16:52
A most formálódó szerb kormányban való részvételre kérte fel csütörtökön a Boris Tadic államfő vezette Demokrata Párt a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ), amely nem zárkózott el ettől, de igent sem mondott az ajánlatra.

A VMSZ akkor mondja meg, hogy vállal-e kormányzati szerepet, ha kiderül, hogy a kormányalkotó szerb pártok mit, és milyen gyorsan hajlandóak végrehajtani a választási programjában szereplő célkitűzésekből. Mint Kasza József, a VMSZ elnöke a két párt küldöttségeinek találkozója után az MTI-nek elmondta, pártja és a szerb demokratikus pártok blokkját vezető DS kormányalakítással kapcsolatos elképzelései hasonlóak. Mindkét politikai szervezet elsődleges feladatának tekinti Szerbia EU-integrációjának felgyorsítását, a bűnözés elleni harcot, a rendőrség és az igazságszolgáltatás átalakítását, a gazdasági élet felpezsdítését - különös tekintettel a munkanélküliek számának csökkentésére - és a kisebbségek széles skálát alkotó gondjainak megoldását.

Reszortról, a kormányban való részvétel konkrét formájáról a tárgyaláson nem volt szó. A Demokrata Párt tárgyalói kérték, hogy támogassuk miniszterelnök-jelöltjüket, Bozidar Djelicet, mire azt feleltük, hogy a nemzeti kisebbségek - tekintettel az országon belüli állapotukra - egy ilyen kérdésben nem kötelezhetik el magukat előre - közölte Kasza József. A VMSZ elnöke még hozzátette, hogy nemcsak a miniszterelnök, hanem Koszovó - a szerb pártok által sorsdöntőnek tekintett - kérdésében is a szerb pártoknak kell megállapodniuk, hogy utána a közös döntéshez kérjék a nemzeti kisebbségeket képviselő pártok támogatását.

A VMSZ pénteken Vojislav Kostunica miniszterelnök Szerbiai Demokrata Pártjával tárgyal, amelynek - bár csak harmadik lett a januári parlamenti választáson - kulcsszerepe van abban, hogy milyen kormány jön létre Szerbiában.

MTI - fidesz.hu