fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szíria kezében az iraki stabilitás egyik kulcsa
2007. március 9., 08:27
Amikor Szíria a hét végén helyet foglal az Egyesült Államok mellett az Irakról szóló tárgyalásokon, minden bizonnyal lesz valamilyen ajánlata a káosz megállítására, ám egyúttal árat is szabott az együttműködésért. MTI elemzés.

Damaszkusz azt akarja, hogy Washington, Izrael szövetségese, segítsen neki visszaszerezni az Izrael által 1967-ben megszállt Golán-fennsíkot és megoldani a patthelyzetet azzal az ENSZ által támogatott bírósággal és vizsgálattal kapcsolatban, amely szíriai személyeket gyanúsít a volt libanoni kormányfő, Rafík al-Haríri 2005. februári meggyilkolásában való részvétellel.

A gyilkosság arra kényszerítette Szíriát, hogy két évtizedes katonai jelenlét után kivonja csapatait Libanonból. Ezzel együtt a legtöbb nyugati állam kerüli, mint egy pária államot.

"Az amerikaiak azt akarják, hogy segítsünk Irakban, de minden alkalommal igyekeznek zavarba hozni minket. Azt mondják, Szíria tudja, mit kell tennie, de nem kínálnak cserébe semmit" - mondta egy szíriai illetékes.

"Amerika minden eddigi cselekedete arra szolgált, hogy Izrael érdekeit helyezze előtérbe, és növelje a felekezeti feszültséget a térségben" - tette hozzá.

Fejszál al-Mektad szíriai külügyminiszter-helyettes vezeti várhatóan Szíria küldöttségét a március 10-i bagdadi konferencián. Ezen ott lesznek az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai is annak ellenére, hogy az Egyesült Államok állítása szerint Damaszkusz és szövetségese, Teherán a lázadókat segítik Irakban.

Ez lesz az első magas szintű találkozó, amelyen amerikai és szíriai diplomaták is részt vesznek 2005 eleje óta, amikor egy amerikai tisztségviselő azért utazott Damaszkuszba, hogy szorgalmazza: állítsák le a szíriai-iraki határokon átszivárgó harcosokat.

Szíria világossá tette, hogy mielőtt fontolóra veszi az Egyesült Államok és Nagy-Britannia támogatását, saját érdekeit kell figyelembe venni. Annak ellenére, hogy Washington évek óta levegőnek nézi, Damaszkusz mindig is bízott abban, hogy az Egyesült Államok egyszer majd a segítségét kéri annak a zűrzavarnak a megoldásában, amelyet a 2003-as iraki inváziója kiváltott. Azóta egymillió iraki menekült Szíriába.

Szíriai illetékesek azt mondják, hogy ha rögzítenék az amerikai csapatkivonás menetrendjét, az segítene meggyőzni a lázadókat a támadások leállítására, és Szíria is jobban tudna rájuk hatni. Washington mindeddig nem volt hajlandó menetrendet felállítani csapatai kivonására.

"Senki sem gondol arra, hogy vereséget mérjünk az amerikai haderőket. Ellenkezőleg, megpróbáljuk megtalálni számukra a tisztes kivonulás lehetőségét" - nyilatkozta Valíd al-Moallem szíriai külügyminiszter a Just World News internetes oldalnak.

Moallem egy ideje megpróbál barátibb hangot megütni a bagdadi kormánnyal szemben - egy januári közös nyilatkozatban elítélték a lázadóknak az amerikai támogatású iraki hadsereg és biztonsági erők elleni támadásait -, ám a keményvonalas tisztségviselők ugyancsak befolyással bírnak a szíriai politikára.

Országuk amerikai lerohanása óta állítják iraki vezetők: Szíria nagy számban fogadja be a feloszlatott régi iraki hadsereg volt hírszerzőit és tisztjeit. Engedélyezte januárban az Irakot 35 éven át kormányzó Baasz Párt magas rangú tagjainak tanácskozását. A közelmúltban pedig tárgyalt a Ramádi tartománybeli szunnita törzsi vezetőkkel, hogy felmérjék a megkezdett nemzeti megbékélés távlatait.

Szíria ugyancsak baráti viszonyban van Hátisz al-Dari sejkkel, az amerikai jelenlétet ellenző, befolyásos szunnita vallási vezetővel. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Szaddám Huszein Szíriában tartózkodó volt törzstisztjeinek kapcsolata van a lázadókkal.

"Szíria visszavonulási bázis az iraki hadsereg egykori tisztjeinek" - jelentette ki a Damaszkuszban élő Misaan al-Dzsuburi iraki parlamenti képviselő. "Még ha maga Dari kérné az ellenállókat, hogy állítsák le akcióikat az amerikai kivonulás ígérete és az amerikai megszállás alatt létrehozott politikai rendszer felülvizsgálata nélkül, nem hallgatnának rá" - mondta Dzsuburi, aki kegyvesztetté vált a síita vezetésű iraki kormány szemében, és akit Irakban korrupciós vádakkal köröznek. Ez utóbbiakat a politikus tagadja.

A közelmúltban Szíriába látogató iraki politikusok azt mondták, hogy Szíria Iránnal együtt főszerepet játszhat a befolyásuk alatt álló csoportokra gyakorolt nyomással. Szíria esetében főleg szunnita lázadókról van szó, Irán esetében pedig a Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónokhoz hű síita harcosokról.

Annak ellenére, hogy senki sem ismeri teljes egészében mindazokat a csoportokat, amelyek az amerikai haderők és a felekezeti erőszak mögött állnak, nyugati diplomaták szerint Szíria hírszerzési potenciálja, számos iraki csoporthoz fűződő kapcsolatai, és az Irakkal közös hosszú határa révén segítheti az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát a szárazföldön, ha ő is úgy akarja.

A diplomaták szerint elképzelhető hosszú távon egy Szíria és az Egyesült Államok közötti megállapodás, miután a damaszkuszi világi kormány aggódni kezdett az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezettel szimpatizálók táborának gyarapodása miatt.

"A feltételesség nem működik - mondta egy nyugati diplomata - Szíria megváltoztathatja jelenlegi hozzáállását, amelynek értelmében támogat minden iraki oldalt, és felhagyhat Amerika bosszantásával, több erőfeszítést tehet határának lezárására, majd ezután elmehet Washingtonba, és közölheti: "Nézzétek meg, mit csináltunk".


MTI - fidesz.hu