fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Cigánynak lenni romaként
2007. március 10., 09:49
Valami borzasztó dolog történik - így summázta éleslátó Gyurcsány Ferenc hazánk sanyarú állapotát, pedig mikoron a zengzetes mondatot megfogalmazta, még nem sejthette, hogy miféle, újabb borzasztó történés van készülőben. Hiába fogta egy kicsit minden cigány ember kezét is a miniszterelnök, a kisebbségi önkormányzatok megválasztásakor a derék romák többsége mégiscsak letért a baloldali jó szándékkal kikövezett útról. A Magyar Nemzet írása.

Jobboldali többség lesz az Országos Cigány Önkormányzatban, s a fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom elnöke, Farkas Flórián váltja Kolompár Orbánt az OCÖ elnöki posztján. Ez a tény pedig arra utal, hogy már a romák sem bíznak a reformok sikerében, a konvergenciaprogram megvalósíthatóságában, az első, a második, a harmadik... a négyszázadik Nemzeti fejlesztési terv feltartóztathatatlan teljesülésében. Viszont hitelt adtak a populista demagógok népámító ígérgetéseinek, sőt soviniszta, szélsőséges, rasszista, fajgyűlölő erők uszályába kerültek. Ez nagy baj, mert hazánkban végsőkig elfajult a helyzet. Gondviselő Gyurcsány Ferenc azért is kénytelen minden magyar állampolgár kezét fogni egy kicsit, mert miniszterelnökként nem tűrheti el, hogy egyetlen ember is legyen az országban, aki azért nem mer kimenni az utcára, mert fél, hogy zsidó vagy cigány származása miatt támadás éri. Márpedig ilyesmi lépten-nyomon megesik, és ezt Gyurcsány tapasztalatból tudja, hiszen akár tanúk sokaságával is alátámaszthatja azon állítását, miszerint: "...ha zsidóznak, akkor én zsidó vagyok, ha cigányoznak, akkor cigány vagyok." (Vajon mire válik, ha franciáznak...?)

Az effajta empátia azzal a kényelmetlenséggel járhat, hogy az átváltozó művész képtelen kilépni otthonából. Szerencsére, amikor futni kell, vagy Klára asszonyt megvacsoráztatni valamely exkluzív helyen, a kormányfő ereiben felbuzog a szittya ősök bátor vére, és testőrök nélkül cikázik a városban, ahol - s ezt minden irónia nélkül mondom - a származásáért utálják a legkevésbé.
Ettől függetlenül a Fidesz kokettál a szélsőjobbal, nem hajlandó elégszer elhatárolódni tőlük, s különben is, ha a szocialisták rasszistának akarják láttatni a legnagyobb ellenzéki pártot, akkor azt akár törvénybe is iktathatnák. A romák többsége mégis a Lungo Dromra, a "fajgyűlölő" Fidesszel szövetséges cigány szervezetre voksolt, amiből vagy az következik, hogy ez a fajgyűlölősdi egy mesterségesen gerjesztett, aljas hülyeség, vagy az, hogy a cigányok körében terjedőben van az öngyűlölet. Egyik szervezetük terebélyes vezére, nem mellesleg a miniszterelnök tanácsadója a szamuráj kardos szurkálás kapcsán már kijelentette, hogy sok, jobboldalról félrevezetett romában erős az igazodási kényszer, s rasszistábbak akarnak lenni, mint a rasszista gádzsók. (A gádzsó ez esetben nem cigányt jelent.) De talán mégsem az öngyűlölet magyarázza a cigány önkormányzati választások eredményét.

Elképzelhető, hogy a romákat megfontolásra késztette néhány, a magyarországi cigányságra vonatkozó lendületes adat. Például az, hogy a munkaképes korú romák háromnegyedének nincs munkahelye. Lehet, hogy azt a háromszázezer munkanélkülit meg kéne próbálni bevándoroltatni, hátha enyhítenék a fenyegető munkaerő-válságot. Egy keresőnek hat embert kell eltartania, ez a szám a nem romák körében másfél-kettő között van. Mindenesetre a mindenkori szakemberek tévedhetetlen cigánypolitikája mintha arra az előítéletes marhaságra épülne, hogy a romák úgysem szoktak (szeretnek, akarnak stb.) dolgozni. Ezt a sötét, visszataszító látszatot erősítette meleg szívű Gyurcsány Ferenc méltán elhíresült, alsóvadászi látogatása is. A nagy humanista úgy igazította el a romatelep kilátástalan szegénységben élő lakóit, hogy: dolgozni kell, majd rá tett még egy ideológiai lapáttal, hangsúlyozván, hogy még ő maga is kénytelen dolgozni, pedig aztán - mint tudjuk - ő nem ám afféle hátrányos helyzetű, deprivált egyén. A szociálisan roppant érzékeny Gyurcsány Ferenc nem munkahelyet ígért az alsóvadászi romáknak (sem), hanem állampolgári kötelességükre okította őket, mintha azok saját jószántukból adták volna munkátlan, henye életmódra fejüket.
Ne legyenek illúzióink.

A honi bérviszonyok közepette az általános munkahelyteremtés is legfeljebb morális szempontból éreztetné áldásos hatását, a cigányok (és 2-2,5 millió nem roma sorstársuk) anyagi nyomorúságán vajmi keveset segítene. S nem tekinthetünk rózsás reményekkel a jobboldali többségű Országos Cigány Önkormányzat közeli jövőjére sem, hiszen lehetnek nagy ívű elképzeléseik, sokakat segítő terveik, megvalósításuk az állami költségvetés "nagyvonalúságától" függ. Márpedig a lárvamosolyú Lamperth Mónika tudja a dolgát, ha jobboldali többségű önkormányzat akad az útjába. S a miniszter asszony, aki eddig sem villódzó intellektusáról híresült el, bizony úgy tudja: a jobboldali többségű önkormányzatok központi támogatását le kell csípni, meg kell nyirbálni, "ésszerűen csökkenteni", megszüntetni, hogy minél hamarabb felismerjék az "igazi" érdekeiket.

Az igazságos és következetes szocialista-szabad demokrata kormány az Országos Cigány Önkormányzatot aligha fogja kihagyni a sorból, ha már jobboldali elhajlásra vetemedtek, tanulják meg, mit jelent a mindenkire érvényes esélyegyenlőség, s minő áldozatokkal jár a többségi (baloldali, Gyurcsány-hívő) társadalomhoz való integráció.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet


fidesz.hu