fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nagyváradon átadták az idei Aranyalma-díjakat
2007. március 10., 15:26
A Nagyváradi Állami Filharmónia előadótermében ünnepélyes keretek között adták át pénteken este az Erdélyi Riport által alapított Aranyalma-díjat. MTI tudósítás.

Az est fővédnöke Bíró Rozália alpolgármester, a sztárvendég pedig Bocskor Bíborka énekesnő volt.

A nagyváradi heti hírmagazin 2004-ben hirdette meg az "Aranyalma-díj az erdélyi magyarságért" megalapítását. Az elismerést azok a személyiségek kapják, akik a politika, a közélet, a gazdaság, a kultúra, a társadalom területén az adott évben a legnagyobb teljesítményt nyújtották, a legtöbbet tették az erdélyi magyarságért. A lap külön díjazza azokat a magyarországi magyar és romániai román személyiségeket, akik a legtöbbet tették az erdélyi magyar közösségért.

A Politika-Közélet kategóriában Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Szövetség Székelyföldért tömörülés elindításáért, valamint eredményes városvezetői munkájáért, Antal Árpád parlamenti képviselő az európai kisebbségi autonómiák romániai megismertetéséért, Cseke Attila helyettes kormányfőtitkár a magyar települések, intézmények érdekeinek a kormányzati döntéshozatalban való hatékony képviseletéért kapott díjat.

A Társadalom kategóriában Kiss Sándort, a Bihar Megyei Tanács elnökét, a magyarlakta települések, valamint a kulturális intézmények hathatós támogatásáért, a nagyváradi lakásprogram elindításáért díjazták. Aranyalmát kapott a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Borboly Csaba és Kovács Péter) is, mégpedig az erdélyi magyar fiatalokat érintő kezdeményezéseikért, sikeres generációs politizálásukért.

A Kultúra kategóriában Tompa Gábor rendező, színigazgató, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi hírűvé tételéért, művészi és intézményvezetői munkásságáért vehetett át Aranyalmát. Dimény Áron színművész a Sorstalanság filmváltozatában és színpadi szerepekben nyújtott hiteles alakításaiért részesült a díjban.

A Gazdaság kategóriában Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagja nyerte el a díjat a denominalizációs folyamat sikeres magyar nyelvű kommunikációjáért. Ugyancsak elismerésben részesült Varga Gábor, a román találmányi hivatal vezetője azért a munkáért, amellyel tudatosította a márkavédelem fontosságát az erdélyi magyar vállalkozókban.

A Külhoni magyar személyiség kategóriában Radetzky Jenő vállalkozónak ítélték oda az Aranyalma-díjat a román-magyar közös kereskedelmi és iparkamara létrehozásáért. Darvay Nagy Adrienne színházkutató szakíró, az erdélyi színtársulatok magyarországi megismertetéséért, a román-magyar színházi kapcsolatok fejlesztéséért részesült a díjban.

A hagyományok értelmében romániai román személyiség is kap díjat, az idén Paul Drumaru műfordító a román és a magyar kultúra egyidejű, több évtizedes, magas színvonalú szolgálatáért részesült elismerésben.


MTI - fidesz.hu