fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bécs és Berlin is terrorfenyegetést kapott?
2007. március 11., 11:50
Ausztriában és Németországban is szakértők tanulmányozzák azt az internetes videoüzenetet, amelyben egy arabul beszélő férfi arra figyelmeztette a két országot: vonják ki katonáikat Afganisztánból, hogy így támadásokat kerülhessenek el.

Az osztrák tömegtájékoztatás vasárnap arról számolt be, hogy az üzenetet a Kalifátus Hangja iszlamista csoport nevében tették fel a világhálóra. Ebben egyebek között úgy fogalmaztak, hogy "az amerikai csapatokkal folytatott együttműködés támadásokat provokálhat ki". Az üzenetben feltették a szónoki kérdést: ugyan miért veszélyeztetné Németország a gazdasági érdeket "Bush és bandája" érdekeiért? Ausztriával kapcsolatban az üzenetben arra hívták fel a figyelmet, hogy az idegenforgalom fontos gazdasági ágazat ebben az államban, azonban ez megváltozhat, ha az ország iszlamista támadás célpontjává válik.

Rudolf Gollia, az osztrák belügyminisztérium szóvivője szerint az ehhez hasonló "absztrakt fenyegetések" több országgal szemben is sajnos egyre gyakrabban jelennek meg az interneten. Hozzáfűzte, hogy vasárnap a bécsi külügy-, a belügy- és a védelmi minisztérium magas rangú illetékesei tanácskozást tartanak a helyzet elemzése céljából.

A nem NATO-tag Ausztria 2002 óta néhány tiszttel vesz részt az afganisztáni nemzetközi katonai misszióban. Jelenleg 5 osztrák tiszt szolgál az ottani nemzetközi haderő törzsénél. (Németország 3 ezer katonát küldött Afganisztánba.) A bécsi védelmi minisztérium szóvivője szerint fokozták az Afganisztánban szolgáló osztrák tisztek mozgásának biztonsági előírásait: nem hagyhatják el ottani illetékességi körzetüket. Stefan Hirsch védelmi minisztériumi szóvivő hangsúlyozta: nincs napirenden az a kérdés, hogy Ausztria nagyobb létszámú katonai egységet küldjön Afganisztánba.

MTI - fidesz.hu