A hidegháborús korszak két egykori főellenségéből a terrorizmus elleni harcban időközben partnerek váltak. Ugyanakkor a Bush-kormányzat egypólusú világrend felé tendáló külpolitikai és katonai lépései nyomán Moszkvában erősödik a gyanú, hogy Washington csak a saját érdekeit tartja szem előtt. Erre utalt a müncheni biztonságpolitikai konferencián elhangzott, nagy feltűnést keltő beszédében Vlagyimir Putyin elnök is, amikor "világuralmi törekvéseket" és "a nemzetközi jog alapvető normáinak megsértését" vetette Washington szemére.

Az NMD és európai "tartozékai"

A hangnem éleződését az amerikai nemzeti rakétavédelmi rendszerbe (NMD) illeszkedő két terv váltotta ki. Ennek értelmében az Egyesült Államok elhárító rakétákat telepítene Lengyelországba, amelyeknek célravezetéséről (konfliktus esetén) cseh földön elhelyezendő radarbázis gondoskodna. Az orosz fél a saját biztonsága ellen irányuló lépést lát a tervben, miközben Washington (miként Varsó meg Prága) azt bizonygatja, hogy a rendszerek "lator államok", azaz Irán, Észak-Korea és hasonlók rakétáinak elhárítását szolgálnák.

Ez az érv nem hatotta meg Moszkvát. Az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka, Nyikolaj Szolovcov a két érintett ország területére szegezendő atomrakétákkal fenyegette meg Prágát és Varsót, egyúttal közepes hatótávolságú rakéták új nemzedékének előállítását helyezve kilátásba a terv megvalósulása esetén. Szergej Ivanov védelmi miniszter pedig "kontrázott" az amerikai elképzelésre. A moszkvai dumában dübörgő tapsot kapott, amikor februárban bejelentette: hazája olyan "forradalmian új" hadászati rendszereket fog kifejleszteni, amelyek képesek lesznek minden rakétaelhárító eszköz leküzdésére. Pár nappal később Leonyid Ivasov tábornok, az orosz vezérkar korábbi helyettes főnöke nyíltan arról beszélt, hogy "a hidegháború soha nem ért véget. Oroszország mindig is Amerika stratégiai ellensége marad".

E kardcsörtető hangok mögött olyan tények húzódnak meg, amelyek arra engednek következtetni, hogy a februári nyilatkozatháború csak egy már évek óta zajló fegyverkezési boomról rántotta le a leplet. Az első lökést nyilván a 2001. szeptember 11. után Washington által átértékelt nemzetközi biztonsági helyzet adta meg, míg Moszkva a hírszerzése által feldolgozott információk alapján, az energiahordozók exportjából befolyó busás bevételekre alapozva próbált partner-riválisa nyomába eredni.

Emelkedő hadikiadások mindkét oldalon

A néhai Ronald Reagan elnök által kezdeményezett (akkor még SDI-nak rövidített) amerikai rakétavédelmi programra a 80-as évek közepe óta 107 milliárd dollárt fordított az Egyesült Államok. A költségek megugrását jelzi, hogy míg az "utolsó békeévben", 2000-ben az NMD 3,6 milliárdot vitt el a Pentagon költségvetéséből, két évvel később ez a mutató már 7,8 milliárd dollár volt, az idén pedig eléri a 9,4 milliárdot. 2008-13 között, tehát a következő hat év alatt Washington további 56 milliárd dollárt szán az NMD-re, tovább bővítve a projekt arzenálját. Ez utóbbi a tavaly december végi állapot szerint mintegy 500 rakétából, 16 rombolóból, 6 cirkálóból, számos műhold- és radaregységből áll. Az oroszok ugyan Putyin elnöksége alatt észbe kaptak, és igyekeznek lépést tartani az amerikaiakkal, ám mind anyagi lehetőségeiket (ennek fő összetevője a gazdasági hatékonyság!), mind technológiai szintjüket tekintve jelentős hátrányban vannak.

Az utóbbi tényezőhöz tartoznak a radarok számára gyakorlatilag érzékelhetetlen Stealth (Lopakodó) vadászbombázók, amelyekhez foghatót az oroszok mind a mai napig nem tudtak kifejleszteni. Az amerikai tengeralattjárók olyan érzékeny szenzorokkal rendelkeznek, amelyekkel képesek az óceánokon mozgó összes vízi jármű érzékelésére anélkül, hogy maguk veszélybe kerülnének. Az amerikai hadsereg harckocsijai ma akkora távolságból képesek kilőni orosz páncélosokat, amelyből tüzelve utóbbiak még eltalálni sem tudják az ellenfelet. A szárazföldi haderő katonái, távvezérlésű mini robotrepülőgépek "szemeit" felhasználva, mélyen a hátországból képesek az ellenség megfigyelésére és megtámadására anélkül, hogy észrevennék őket. A legnagyobb előnyre az amerikai fél éppen azon a téren tett szert, amely a fegyverzetkorlátozás első gyümölcseit "termette" a 70-es években. Az USA nagy hatótávolságú rakétái olyan találati pontossággal csapódnak célba, hogy szakértők véleménye szerint egy elsőcsapás-mérés után az orosz fél már nem volna képes ellencsapás végrehajtására.

Orosz olajdollárok a hadiparban

Az olaj- és földgázexport exponenciális ütemben emelkedő árbevételeinek köszönhetően Moszkva sem tétlenkedett az utóbbi 6-7 évben, amiről látványos fejlesztések tanúskodnak. Közéjük sorolható a szárazföldi telepítésű Topol-M (Nyárfa) interkontinentális rakéta és a tengeralattjárókról indítható Bulava (Buzogány) rakéta, amelyet orosz körökben "csodafegyverként" emlegetnek. Szépséghibája ennek a csodának, hogy tavaly több indítási kísérlet is kudarccal végződött. A Topol-M rakétából pedig, amely akár tucatnyi, egyenként célra vezethető robbanótöltetet hordoz, a tervezett 100 helyett egyelőre csak ötvenet sikerült rendszerbe állítani.

Fegyverkezési tervekben Moszkvában sincs hiány, még ha az orosz katonai büdzsé az idén (31,3 milliárd dollár) alig huszada is az amerikainak (582 milliárd). 2007-15 között az orosz védelmi minisztérium költségvetése 5 billió rubelre (189 milliárd dollár) rúg. A tárca ebből többek között 50 darab hadászati bombázó (Tu-160 és Tu-95), 50 Topol-M rakéta, 31 új hadihajó és 8 hadászati atom-tengeralattjáró vásárlását tervezi. Ezek még tavalyi számadatok, ám nem kizárt, hogy hamarosan megemelik őket. Február közepén ugyanis Putyin elnök felfelé "buktatta" Szergej Ivanov védelmi minisztert. A Nyugaton héjaként elkönyvelt 54 éves politikusnak az első miniszterelnök-helyettesi poszton - többek között - a védelmi kiadások alakítása is a hatáskörébe tartozik majd. (Ráadásul Ivanov az egyik fő esélyese az egy év múlva esedékes orosz elnökválasztásnak.)

Moszkva örök hendikeppje: alacsony hatékonyság

Nyugati elemzők kizártnak tartják, hogy az oroszok valamikor is behozhatnák az USA technológiai előnyét. Ehhez - miként a szovjet-amerikai vetélkedés évtizedeiben - egyszerűen hiányzik az anyagi bázis. Az Egyesült Államok bruttó hazai összterméke (GDP) tizenháromszor akkora, mint az oroszoké - mutatott rá keserűen Vlagyimir Rizskov ellenzéki dumaképviselő. Az orosz gazdaságra - miként a jogelőd szovjetre is - változatlanul a pazarlás, a rossz szervezés, az alacsony hatékonyság a jellemző. Emellett az orosz haderő kiindulási alapja is jóval szegényesebb az amerikainál. A hadiflotta például mindössze kilenc olyan tengeralattjáróval rendelkezik, amelyekről rakéták indíthatók. A hadászati bombázók számára csupán két támaszpont áll rendelkezésre, ráadásul a repülőgépek - korai riasztórendszer híján - jószerével védtelenek egy meglepetésszerű ellenséges támadással szemben. Ugyanez érvényes a Topol-M rakétákra, amelyek - kitéve az amerikai felderítés kémműholdjainak - szinte alig hagyják el hangárjaikat.

Az orosz hadiipar sincs jobb állapotban, amiről a Roszoboronexport fegyverkereskedelmi cég elnöke festett siralmas képet tavaly novemberben. Szergej Csemeszov szavai szerint a hadiipari üzemek többsége "nehéz helyzetben" van, a gyártóberendezések 75 százaléka elavult. Belső elemzés kimutatta, hogy a katonai célokra termelő vállalatok egyharmada "gyakorlatilag csődben van". Igaz, az orosz védelmi kiadások volumene az utóbbi hat év alatt csaknem megnégyszereződött, az idén meghaladja a 31 milliárd dollárt. Ám az irdatlan összegek felhasználására - miként az egész orosz gazdaságra is - a roppant alacsony hatásfok nyomja rá a bélyegét. A katonai titkosszolgálat (GRU) elemzése arra a megállapításra jutott, hogy a katonai költségvetés kiadásainak egyharmada (!) illegális módon a hadsereg magas rangú tisztjeinek a zsebébe vándorol.

MTI - fidesz.hu