fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A francia kormányfő Sarkozyt támogatja
2007. március 12., 17:43
Néhány órával azután, hogy Jacques Chirac francia államfő bejelentette, nem jelölteti magát újra, Dominique de Villepin kormányfő hétfőn az Europe 1 rádióadónak adott interjújában közölte: belügyminiszterét, Nicolas Sarkozyt támogatja az elnökválasztáson.

A francia kormányfő korábban többször jelezte, hogy addig senkit nem támogat, amíg az államfő nem nyilatkozik szándékairól. Villepin sokáig Sarkozy riválisának számított, akivel a személyes ellentéteken túl a belügyminiszter által képviselt pozitív diszkrimináció és a francia-amerikai kapcsolatok kérdésében sem értettek egyet. Villepin szerint a belügyminiszterből időközben a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökjelöltjévé választott Sarkozyt az akció, a tapasztalat és a gondolkodás megváltoztatta a kudarcok után, és az elnöki tiszt betöltésére alkalmassá tette. "Mellette leszek, mert ő képviseli a politikai családom politikai gondolatát, elkötelezettségemet. Együtt voltunk a kormányban, együtt leszünk a csatában is" - jelentette ki a miniszterelnök.

Nicolas Sarkozy néhány perccel később a France Inter közszolgálati rádióban reagált a kormányfő szavaira: "Két győztes kampányt vezetett 1995-ben és 2002-ben. Nagy tapasztalatú ember. Támogatása fontos számomra." Majd hozzátette a miniszterelnökkel folytatott rivalizálására utalva: "Ez méltó személyes döntés részéről, hiszen neki is lehetnek ambíciói".

A nap folyamán a mostanáig a kormányfő mögött álló "villepinista" politikusok egymás után tették le a fegyvert és jelentették ki: itt az idő, hogy "természetesen és nyilvánosan" felsorakozzanak pártjuk hivatalos jelöltje mögött. Jean-Pierre Raffarin korábbi kormányfő örömét fejezte ki, hogy Jacques Chirac három jobboldali kormányfője: Alain Juppé, Dominique de Villepin és ő maga is most már kéz a kézben vehetnek részt Nicolas Sarkozy kampányában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Chirac még lebegteti, kit támogat az elnökválasztáson