fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Késik a Nabucco: tovább függünk az orosz földgáztól
2007. március 13., 11:27
Késik a Nabucco gázvezeték építése, mert a francia Total olajcég kilépése után még nem sikerült megegyezni konzorcium egyelőre meg nem nevezett hatodik tagjával. A 3300 kilométeres vezeték a Kaszpi-tenger térségéből szállítana földgázt Oroszország megkerülésével Törökországon, Bulgárián, Románián és Magyarországon át az ausztriai baumgarteni földgázelosztó központba.

A tervet támogatja az Európai Unió is, olyannyira, hogy az már a tavaly elkészült megvalósíthatósági tanulmányt is finanszírozta.

Az eredeti tervek szerint a négy és fél milliárd eurós vezetéket az osztrák OMV, a MOL, a török Botas, a Bulgargaz, a román Transgaz és a francia Total konzorciuma építette volna meg, de a Total kilépett a társulásból.

Az OMV vezérigazgatóságának egyik tagja a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy az egyelőre meg nem nevezett új partnerrel még az év első felében le akarják zárni a tárgyalásokat.

A konzorcium április közepére kér majd ajánlatokat a tervezési munka elvégzésére, az építés várhatóan 2008-ban kezdődik, és 2010-re indulhat a gáz a vezetéken.

A vezeték csak 2020-ra érné el a tervezett, évi 30 milliárd köbméter körüli kapacitását, és akkor a földgáz felét Ausztriába szállítanák, elsősorban a nyugat-európai piacok ellátására, a másik felét pedig a vezeték menti országok kapnák.

A lehetséges hatodik partner kilétét egyelőre csak találgatni lehet, de részvételi szándékát jelezte már a Gaz de France, a német E.ON és RWE, illetve a Fekete-tenger alatt egy másik vezeték megépítését is fontolgató Gazprom.

MNO - fidesz.hu