fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az első magyarországi éghajlatváltozási mintaprogram Tatabányán
2007. március 13., 16:11
Bencsik János, Tatabánya polgármestere sajtótájékoztatón ismertette a város klímakutatással kapcsolatos kezdeményezését, melynek keretében együttműködési megállapodást írt alá az MTA Kutatóműhelyével.

A világon már számos településen működik klímaprogram, és bár az éghajlatváltozás érzékenyen és döntően negatívan érinti Magyarországot is, nálunk egyelőre nem létezik ilyen sem országos, sem városi szinten. A tavalyi év nyarától önkormányzatunk azon kezdett dolgozni, hogy Tatabányán valósuljon meg az első városi éghajlatváltozási mintaprogram, amely modellként szolgálhat más magyarországi települések számára is - ismertette Bencsik János polgármester.

Az önkormányzat ennek érdekében alakított ki együttműködést az MTA Szociológiai Kutatóintézetében működő Éghajlatváltozás Kutatóműhellyel, amelynek egyik fontos célkitűzése, hogy hazai körülmények között elindítsa és segítse az önkormányzati szintű éghajlatváltozási stratégiák kidolgozását. Ennek során azt vizsgálják meg Tatabányán, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésének, valamint a megújuló energiaforrások felhasználásának vannak-e hatékony lehetőségei a városban. Felmérik azt is, hogy a lakosság mekkora érdeklődést mutat az éghajlatváltozás témája iránt, s a figyelemfelhívó és szemléletalakító munkába miként lehet még aktívabban bevonni a civil szervezeteket és a település intézményeit. A tervek szerint a kidolgozott stratégia révén olyan környezetbarát beruházások és felújítások valósulhatnak meg, amelyek hozzájárulhatnak a klímaprogram sikeréhez. A tatabányai közgyűlés egyetértett a mintaprogram megvalósításával és felhatalmazta Bencsik János polgármestert, hogy együttműködési megállapodást kössön az MTA Szociológiai Kutatóintézetével (Éghajlatváltozás Kutatóműhellyel.)

Bencsik János, Tatabánya polgármestere, országgyűlési képviselő már korábban, a Kiotói Jegyzőkönyv törvényben történő kihirdetésének parlamenti vitája során elhangzott felszólalásában sürgette a nemzeti klímastratégia elkészítését, és törvénnyel történő megerősítését. Véleménye szerint azért van szükség törvényre, mert a képviselők kezdeti lendülete a gazdasági lobbycsoportok erőfeszítései következtében könnyen erodálódhat. Az elmúlt héten zárult uniós csúcstalálkozó az első jelentős lépés lehet azon az úton, amelynek végigjárásával talán megállítható lesz a klímaváltozás. Sajnos Magyarország miniszterelnöke nem mutatott komoly elkötelezettséget, pedig a Kárpát-medence, a klímaváltozás szempontjából Európa egyik legveszélyeztetettebb térsége. - fogalmazott Bencsik János.

A sajtótájékoztató résztvevői voltak:
Tamás Pál kandidátus, MTA Szociológiai Kutatóintézet, igazgatója; Antal Z. László tudományos főmunkatárs, az Éghajlatváltozás Kutatóműhely vezetője; Takács-Sánta András tudományos segédmunkatárs

Bencsik János polgármester, országgyűlési képviselő; Schmidt Csaba alpolgármester; Takács Péter, a Városfejlesztési Bizottság elnök

bencsikjanos.hu - fidesz.hu