fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nyílt levél Tabajdi Csabának
2007. március 14., 11:04
Az 1848-as forradalom évfordulójának március 15-i, majd március 14-re módosított megünnepléséről szóló levelét március 18-i keltezéssel, március 13-án megkaptam - írja levelében Szájer József.

Tisztelt Delegációvezető Úr!

Az 1848-as forradalom évfordulójának március 15-i, majd március 14-re módosított megünnepléséről szóló levelét március 18-i keltezéssel, március 13-án megkaptam.

A Magyar Szocialista Delegáció vezetőjeként, Ön pártja legutóbbi kongresszusán a következőket mondta: "...nekünk nem érdekünk a magyarországi helyzet ottani bemutatása, de ti joggal várjátok el tőlünk, mint az MSZP brüsszeli kinyújtott karjától, hogy vágjuk pofon Szájeréket .... inkább egyszer lőccsel, mint százszor kalappal." Az európai parlamenti politikai gyakorlattal teljesen ellentétes, hogy valaki ellenfeleivel kapcsolatban nyílt tettlegességet emleget, másrészt közös ünneplésre hívja azokat. Hegyi Gyula képviselőtársa nemrégiben egy angol lapban közzétett írásában 1956 emlékét gyalázta meg. A magyar nemzet egészét sértő kijelentéseiért felszólításunk ellenére azóta sem kért bocsánatot, sőt azokat azóta is több ízben igyekezett megmagyarázni.

Képviselő Úr, Ön komolyan nem érzi az ellentmondást? Eddig a megfigyelők, majd a magyar európai parlamenti képviselők példamutatóan tudták a magyar nemzeti ünnepeket közösen megünnepelni. Ön és képviselőtársai kijelentéseivel most önmaguk akadályozzák meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának közös megünneplését. A FIDESZ képviselőcsoportja megtette az előkészületeket az évforduló méltó megünneplésére, ezt azonban a fentiek fényében kénytelen egyedül megtenni. Az Ön közös ünneplésre való felkérését nem tekinthetjük őszintének, és azon a Magyar Néppárti Képviselőcsoport fideszes tagjai nem tudnak részt venni.

Felszólítjuk Önt: kérjen bocsánatot az európai parlamenti társait sértő, az európai politikusi józanságot nélkülöző kijelentéseiért.

Strasbourg, 2007. március 13.
Üdvözlettel:

Szájer József