fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A román sajtó a Sólyom-látogatásról
2007. március 14., 14:20
Főleg a március 15-ével kapcsolatos nyilatkozata tükrében számolt be szerdán a román sajtó Sólyom László köztársasági elnök erdélyi magánlátogatásáról. A szerdai román sajtóban is mellékes témaként szerepel a magyar államfő látogatása, mindössze három lap tartotta érdemesnek, hogy hírt közöljön az eseményről. MTI tudósítás.

A legnagyobb teret az eseménynek a Romania libera újság szentelt, amely tudósításában azt emelte ki, hogy a magyar államfőt Nagy-Magyarország zászlójával fogadták Gyulafehérváron. A lap szerint a római katolikus papneveldénél az említett magyar zászló mellett csak a Vatikán és az EU lobogója volt kitűzve, a román pedig hiányzott - állapította meg az újság.

A Romania libera kiemelte azt is, hogy az államfőre számos román és magyar biztonsági ember vigyázott. A lap megjegyezte, hogy Sólyom végig visszafogottan viselkedett a román sajtóval szemben, mindössze egyszer nyilatkozott röviden, de mondanivalóját akkor sem fordították le román nyelvre. A lap azt is megjegyzi, hogy a Batthyaneumban őrzött értékes középkori iratoknál az elnök "nem időzött sokat, mivel sietett az ebédhez, de előtte még "egy fagyos mosolyt vetett" a teológia diákjainak - írja a Romania libera.

A Ziua napilap címlapján emelte ki azt a Sólyom-nyilatkozatot, miszerint azért jött Erdélybe, hogy az ottani magyarokkal együtt ünnepelje március 15-ét. A belső oldalas tudósításában a lap emlékeztetett, hogy Erdélyben számos helyen megemlékeznek az 1848-as forradalomra, majd az újság megjegyzi, hogy a látogatás előtt "botrány tört ki Budapesten" amiatt, hogy az államfő Gyurcsány Ferenc a miniszterelnököt bízta meg, hogy helyettesítse őt a zászlófelvonáson. A Ziua szerint ez a döntés Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének elégedetlenségét váltotta ki.

Az egyik legolvasottabb országos napilap, az Evenimentul Zilei rövid tudósításban a magyar államfő programjának ismertetésére szorítkozott. Megjegyezte, hogy Sólyom az Ispán-kútnál már nem láthatta a Petőfi-emlékműre írt trágár feliratot, mivel a román hatóságoknak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi vezetőinek azonnali közbelépésére eltűntették azt.


MTI - fidesz.hu