fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sólyom: Az ünnepnek a nemzet egységét kell szolgálnia
2007. március 15., 12:38
Sólyom László köztársasági elnök erdélyi magánlátogatásának utolsó állomása a nagyváradi március 15-i ünnepségen való részvétele, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemen tett látogatása volt.

Zsúfolásig megtelt a nagyvárad-újvárosi református templom a magyar államfő március 15-i programja napján. A megjelentek előtt Csűry István, az egyházkerület főjegyzője tartott nyitóáhítatot, majd Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármestere, főgondnok köszöntötte a jelenlévőket. Köszönetet mondott azért, hogy együtt ünnepelhettek Sólyom Lászlóval, aki az együvé tartozást erősíti az elszakított nemzetrészekkel.

Tőkés László Királyhágó-melléki püspök felidézte Sólyom László négynapos erdélyi látogatásának pillanatait, kiemelve a nagyváradit, mint Erdély kapujának helyszínét. Köszönetét fejezte ki amiatt, hogy Sólyom László az összmagyarság nemzeti ünnepén Erdélybe és Partiumba látogatott, s szakítván a közösségi feledékenység nemzetrontó hagyományával, világosan értésükre adta, hogy nincsenek egyedül a határon túliak. Megerősítette az államfő nemzetstratégiai megnyilatkozásait, miszerint az erdélyi, a határon túli magyarság nem holmi jöttment kisebbség, hanem a magyar nemzet teljes értékű, elidegeníthetetlen része. "Együtt vagyunk, és együtt maradunk" - ez Petőfi máig ható üzenete, szögezte le Tőkés püspök.

A továbbiakban szólt azokról a történelmi és politikai választófalakról, amelyek megosztották és megnyomorították az elmúlt században nemzetünket és nemzetrészeinket.

Sólyom László ünnepi beszédében bejelentette: nem lehet szebben ünnepelni, mint az ifjúsággal. "Azért jöttem ide, mert nem fordítottam hátat a határon túli magyaroknak" - húzta alá. Szólt az elmúlt napokban tett gyulafehérvári, nagyenyedi látogatásairól, melyek során a jövő zálogával, az ifjúsággal találkozott. A jelenlévő sok-sok középiskolás és egyetemista fiatalhoz intézte szavait, amikor azt mondta: a megmaradás záloga a tanulás, a magyar értelmiség képzése, amelynek során fenn maradhat a társadalom.

Torockó, Kalotaszeg népviselete arra figyelmeztet, hogy meg kell őrizni hagyományainkat, de nem szabad bezárkózni - utalt az elmúlt napok tapasztalataira. A közös kultúra fenntartása a legfontosabb, továbbá a múlt megbecsülése - hangsúlyozta. Az európai uniós csatlakozással mára már 12 millió magyar tartozik együvé - szögezte le.

"Isten áldása legyen mindenkin" - fejezte be beszédét Sólyom László, akitől szűnni nem akaró tapssal búcsúztak a jelenlévők.

Kép és szöveg: Nyírő Gizella