fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Román tudósítások szerint Sólyom az autonómia mellett érvelt
2007. március 15., 13:31
A román sajtó egyes tudósításai szerint az autonómia mellett érvelt Kolozsváron Sólyom László magyar köztársasági elnök.

A Bukarestben megjelenő, országos terjesztésű román nyelvű napilapok közül a Cotidianul számol be legrészletesebben a kolozsvári Állami Magyar Operaházban elmondott államfői beszédről. A lap tudósítása szerint Sólyom az autonómia mellett érvelt beszédében; demokratikus párbeszédet szorgalmazott a népek között, hogy a többségi lakosság autonómiával kapcsolatos előítélete megszűnjön. Ezután úgy fogalmaz a tudósító, hogy Sólyom álláspontja "kevésbé volt árnyalt", mint az egy hónappal korábban, Bukarestben tett hivatalos látogatásán hangoztatott véleménye. A tudósító megjegyezte egyebek között, hogy Románia, Magyarország és az Európai Unió zászlaját is kitűzték az épületre, s az épület előtt összegyűlt emberek a magyar lobogó láttán tapsolni kezdtek, de nem tették ugyanezt, amikor a román zászlót is felvonták.

A Jurnalul National című lap azt emeli ki rövidhírének címében, hogy miközben Sólyom Romániába látogatott, "Budapesten szidják". Az írás nagy része az államfő erdélyi jelenlétével kapcsolatos magyarországi belpolitikai vitát ismerteti. Az Evenimentul Zilei, az egyik legolvasottabb romániai országos napilap tényszerűen számol be az államfő bonchidai és válaszúti látogatásáról.

Az elmúlt időben többször is magyarellenes cikkeket közlő Gardianul című napilap azt írta tudósításának címében, hogy a magyar államfő "hiába jött Erdélybe Tőkés érdekében". A cikk szerint a magyar államfő erdélyi körútjának az volt a fő célja, hogy támogassa Tőkés László református püspök, független jelölt európai parlamenti jelöltségét. Sólyom és Tőkés tervét azonban felborította - véli a Gardianul -, hogy Romániában elhalasztották az EP-választásokat. A lap szerint az államfő nagyváradi beszéde sokat nyomott volna a latban, jót tett volna Tőkés támogatottságának, ha a tervezett időben rendezik meg az európai parlamenti választásokat.

MTI - fidesz.hu