fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Miskolcon ezúttal is közös volt az ünnep
2007. március 15., 13:38
Ezúttal is közös volt az ünnep Miskolcon, valamennyi párt, civil szervezet együtt emlékezett csütörtökön 1848 forradalmára, az ünneplők között ott volt a város szocialista polgármestere és a Fidesz országos alelnöke is.

Kossuth Lajosnak az országban elsőként felállított, egész alakos szobránál Káli Sándor, Miskolc polgármestere azt mondta: a város ereje most is, miként 1848-ban erkölcsi tartásában és sokszínűségében rejlett, rejlik.

"Miskolc képviseli a vélemények széles kavalkádját, vitázva és egymást elfogadva, városunkat erősítve vagyunk miskolciak" - tette hozzá.

A polgármester úgy folytatta: "itt nem kérdés, hogy együtt ünnepeljünk, így tesszük 17 éve, hogy is tehetnénk másként, újabban ezzel is példát adva a hazának".

Kossuth szobránál koszorút helyeztek el MSZP vezette miskolci önkormányzat, Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója, a Magyar Kommunista Munkáspárt városi szervezete, a Jobbik városi szervezetek, illetve más pártok, civil szervezek képviselői.

MTI - fidesz.hu