fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Demonstráció az osztrák-magyar határnál
2007. március 16., 12:33
Félpályás útzárral tiltakoznak holnap Rábafüzesnél. A HavariaPress úgy tudja, hogy a Szentgotthárd melletti határátkelőnél szombat délelőtt 9 és 12 óra között zárják le a forgalmas út egyik oldalát járműveikkel a tüntetők, miután Ausztriában bejelentették, hogy a határ közelében megépítik az évi 200 ezer tonna szemét égetésére alkalmas hulladékégető erőművet.

A térség lakossága már a tervek nyilvánosságra kerülése óta, közel egy éve, tiltakozik a beruházás ellen. A beruházást ellenzők egy angol tanulmányra hivatkoznak, amely szerint az ilyen erőművek környékén kimutathatóan megugrik a rákos betegek száma, ráadásul a gyermekek egészsége különösen veszélyeztetett.

A holnapi demonstráción várhatóan a magyarok mellett osztrákok és szlovének is részt vesznek, miután mindhárom nemzet közeli nemzeti parkja is érintett az eset kapcsán. A magyar Őrségi-, az osztrák Raab-, és a szlovén Goricko Nemzeti Park védett növényeit látják veszélynek kitéve a helyiek.

A szentgotthárdiak ráadásul egy további nyomós okkal is rendelkeznek: az osztrák beruházás alapjaiban rombolhatja le a magyar város terveit, miután Szentgotthárd a turizmusra, bioturizmusra alapozza a város fejlesztését. Éppen most tavasszal, várhatóan áprilisban tervezik átadni ugyanis azt három milliárd forint értékű mediterrán wellness-fürdőt, amely légvonalban mindössze néhány száz méterre helyezkedik el a tervezett szemétégetőtől.

HírTV - fidesz.hu