fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rogán Antal bírálta a rendőrséget
2007. március 16., 13:09
A Belváros polgármestere a leginkább azzal elégedetlen, hogy a rendőrök nem a városból kifelé, hanem befelé terelték a rendbontókat.

Rogán Antal, a főváros V. kerületének polgármestere, örül annak, hogy az önkormányzat a Belvárosból az összes építési törmeléket elhordatta az utcákról az ünnep előtt. Jelentős részben ennek tulajdonítja, hogy a kerületben csütörtökön kevesebb, mint egymillió forint kár keletkezett - mondta el a polgármester pénteken délelőtt, amikor a sajtó jelenlétében bejárta a tüntetések V. kerületi helyszíneit. A polgármester ugyanakkor bírálta a rendőrséget amiatt, hogy a randalírozókat nem a Belvárosból kifelé, hanem befelé szorította csütörtök este.

A legtöbb kár az elhordott és részben felgyújtott kukákban keletkezett. Ezeket még pénteken pótolják. A Sas utcában két ház bejáratánál feltörték a zárat, ezeket is kicserélik - mondta Rogán. Építési területen érdemben nem bontottak el állványzatot a Belvárosban.

A polgármester bejelentette, hogy október 23-a előtt szeretné bekameráztatni az V. kerület egész területét. A már felszerelt berendezésekkel csütörtökön készült képeket a rendőrség fel tudja majd használni a randalírozók azonosításához, akiknek a többsége - a képek tanúsága szerint - nem viselt csuklyát - közölte Rogán Antal.

A politikus határozottan elégedetlenségét fejezte ki a rendőrség azon döntése miatt, hogy az összeverődött tüntetőket nem a Belvárosból kifelé, hanem oda befelé szorította. Nem az egyes rendőrökre vonatkozik a kritika - tette hozzá. A szükséges konzekvenciát az illetékeseknek le kell vonniuk - hangoztatta a polgármester.

Még kisebb lett volna a kár, ha a rendőrség nem két nappal március 15-e előtt kéri az önkormányzatot, hogy a kukákat vigyék be a házakba az utcákról, ennyi idő alatt ezt nem tudták elvégezni - mondta még Rogán Antal. Szerinte mindezek alapján nem a rendőrségen, hanem a belvárosi önkormányzaton múlott, hogy a tüntetők nem okoztak nagyobb kárt a kerületben.

FH - fidesz.hu