Gyurcsány Ferenc rajongói, üzletfelei, lekötelezettjei nem tapsolták meg a Magyar Köztársaság elnökét. Sokatmondó hallgatásukat nyilván ők a civil kurázsi újabb felemelő megnyilvánulásának tartották, mindenesetre sem Nyakó István, sem Lendvai Ildikó nem sipítozott-sápítozott - neveletlenséget, bunkóságot, a művelt világ megvetését kiváltó szégyent emlegetve.

Ilyen felvezetés után még sokkal visszataszítóbbnak hatott a szocialista miniszterelnök mélabús szenvelgése az összetartozásról. Miféle gyomorforgató képmutatás ez? Gyurcsány Ferenc, a nagy összetartozó még azt a Sólyom Lászlót is hajlandó embertársának tekinteni, akit az összeválogatott szoclib elit megvető némasággal "üdvözöl", hátha ebből majd aztán megtanulja, hogy kivel kell kezet fogni és kivel nem.

De Gyurcsány kegyes és nagylelkű. Ő az államfővel való összetartozásig is hajlandó leereszkedni, mi több, mérhetetlen szerénységében még a magyar néppel is képes sorsközösséget vállalni - egy szónoklat erejéig. Bizony, a nép egyszerű fiaival is, igaz azonban, kizárja őket a nemzeti ünnepeikről, de szegények, amúgy sem tudják, hogy mit ünnepelnek. Gondoljunk bele: március idusának szelleme nacionalista demagógok, hatalomvágyó populisták, valamint más gyanús konzervatívok áldozata volt immár 159 esztendeje. Az ilyen és hasonló manipulátorok, történelemhamisítók, népámítók azóta mindig a forradalmat ünnepeltették a magyarsággal, holott a pesti revolúció csak apró, jelentéktelen epizód volt a reformok megvalósulásának folyamatában. Gyurcsány emberi kvalitásait jelzi, hogy ennek ellenére is összetartozónak mondja magát a tudatlan és félrevezetett néppel.

Kevésbé magasztos aktus, de való igaz, ha Gyurcsányra nézünk, bennünk is tudatosul a tartozás érzése. S nemcsak az össze, hanem a vissza is. Hiszen összevissza tartozunk a fél világ bankjainak és pénzintézeteinek, és ezt jórészt a miniszterelnöknek köszönhetjük, aki ily módon nemcsak a nemzeten belüli "összetartozást" erősíti meg, hanem eme speciális kohéziónak nemzetközi dimenziót is adott. Kár, hogy a miniszterelnök úr a nem szokványos, ünnepi zagyválásából kifelejtette azt a konstans, baloldali elemet, miszerint az összetartozás nélkülözhetetlen feltétele az elhatárolódás.

Mert így a sors torz, kegyetlen rendelése folytán kénytelen-kelletlen összetartozunk mindenféle népséggel, a záptojásillatú főpolgármesterrel éppen úgy, miként az őt hajigáló "véleménytulajdonossal" vagy a paraplés biztonsági őrrel. Tetszik, nem tetszik, összetartozunk a titkosrendőrökkel, a civil ruhás provokátorokkal, Gergényi főkapitány pribékjeivel, miként a közrend megőrzését hivatásuknak tekintő zsarukkal is.

Ha nem szükséges, akkor mi nem gondoljuk összetartozóknak magunkat azokkal, akik Táncsicsot akartak kreálni Budaházy Györgyből. Történt, hogy a rendőrök röpke hat hónapnyi megfeszített felderítőmunka nyomán, bravúros akcióval elfogták a szélsőséges körökben felettébb népszerű Budaházyt. Lehet, a szolgálat vezetőit az a nemes szándék vezette, hogy az ünneplő tömeg együtt örvendezzék a hatóságokkal a fantasztikus siker hallatán, ezért a lehető leghamarabb nagydobra verték az elfogás tényét s azt is, hová szállították a "rettegett" politikai garázdát. (Hála mindezért Garamvölgyi permanens ORFK-szóvivőnek, valamint a magát az ünnepre összekapó MTI-nek.)
A Fidesz által rendezett békés megemlékezés után a Belváros kitüntetett pontjain hangszórós emberek toborozták a tettre kész forradalmárokat: Budaházyt letartóztatták, az Aradi utcai kapitányságra vitték. Akár azt is hozzátehették, akár sebtében kiplakátolhatták volna, hogy kiszabadítására tessék felfegyverkezni, és lehetőleg minél agresszívebb fellépéssel módot adni a rohamrendőröknek a szakszerű tömegoszlatásra.

Az még hagyján, hogy a nyilvános helyeken rendszeresen előforduló Budaházy Györgyöt csak fél év után képesek elfogni a Pro Urbe díjas rendőrfőnök tapsifülesei, még az is érthető, ha azon nyomban eldicsekszenek lenyűgöző sikerükkel, de azzal, hogy az egyébként minden más ügyben tökéletesen érdektelen információt, a fogva tartás helyszínét "véletlenül" kikotyogták, a totális és visszavonhatatlanul nyomorúságos idiotizmusuknak, dilettantizmusuknak adták bizonyítékát. Persze, ez rosszindulatú interpretáció a részünkről. De mennyivel jobb, vigasztalóbb az a változat, hogy az állam rendjéért és biztonságáért felelős, hivatásos tisztviselők így próbálták manipulálni, provokálni a tömeg hevesebb vérmérsékletű, lobbanékony természetű részét.

A Deák téren még az ünnep méltóságának könnygázzal, vízágyúval történt visszaállítása előtt feltűnt egy csoport kisiskoláskorú roma gyerek, akik talán a hét eleji OCÖ-választás reminiszcenciájaként az alábbi rigmust harsogták boldog öntudattal:
"Gyurcsány bácsi, takarodj, takarodj,
nincsen neked haverod, haverod."

Nem sejtették, hogy a miniszterelnök bácsival ők is szétválaszthatatlanul összetartoznak.

Ugró Miklós - Magyar Nemzet