fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elsőként a magyarok közül áteveztek az Atlanti óceánon
2007. március 19., 11:35
Saját készítésű evezős hajóján 51 nap 6 óra alatt sikeresen evezte át az Atlanti óceánt. két soproni egyetemi hallgató. A cyberpress.hu írása.

Pálos Andreát és Rakonczay Gábort a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének hallgatóit a sikeresen megtett útról való hazatérésüket követően Sopron város polgármestere, Dr. Fodor Tamás, és Abdai Géza alpolgármester köszöntötte a soproni Városházán.
Sopron város nevében elismerő oklevéllel köszönték meg a városvezetők a fiatalok kitartását, a nem mindennapi teljesítményt, hogy elsőként a magyarok közül keltek át az Atlanti óceánon.
Pálos Andrea és Rakonczay Gábor a Tűzhangya névre keresztelt hajójukat maguk tervezték, és kilenc hónapon keresztül maguk építették azt meg. Napi 12-16 órát dolgoztak rajta, hétvégeken is és nyári szünetben.

A 6500 kilométeres út alatt felváltva aludtak és eveztek két-két órát. A spanyolországi Gran Canaria-ból indult a vegyespáros még novemberben. Két hónapra való élelmiszert pakoltak a hajóba: kenyeret, szárított zöldséget, húst, konzerveket. Az út alatt folyamatosan tisztították a sós vizet, de a hajót is folyamatosan tisztítani kellett, hogy a sebessége ne csökkenjen a rárakódott szennyeződés miatt. Az óceánon átkelni nem csak azt jelentette, hogy folyamatosan evezniük kellett, ugyanis tájékozódásra, navigálásra, a helyes irány megválasztására, a megfelelő áramlathoz való igazodásra is mind szükség volt, ahhoz, hogy sikeres legyen az út.
Pálos Andrea elmondta kétszer kerültek viharba, s ugyan kapcsolatban voltak mentőegységgel, de az mindenképpen kérdéses lett volna, hogy adott esetben a több méteres hullámok között egy helikopterről hogyan vették volna észre a tényleg hangyányi piros kis hajót az óceánon.

- Nem csak a túra sikere volt fontos a számunkra - mondta Andrea, hanem formatervező és építész hallgatóként külön büszkék vagyunk arra, hogy a magunk által megtervezett és két kezünkkel megépített tengeri evezős hajóval átszeltük az óceánt. Ez azt jelenti, hogy az általunk tervezett és gyártott hajóval mások is nekivághatnak majd az óceáni túrának.

Tóth Éva, cyberpress.hu


fidesz.hu