fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A mélygarázsépítés visszavonását kéri a helyi Fidesz Vácott
2007. március 20., 14:20
Törvénysértő a váci fideszesek szerint a város központjába tervezett, 2,5 milliárd forintba kerülő mélygarázs építése, ezért a Fidesz, a KDNP és a Jobboldali Összefogás nevében a helyi ellenzék felszólítja a közgyűlést az építésre kötött szerződés semmissé nyilvánítására - közölte a frakció vezetője keddi sajtótájékoztatóján Vácott.

Tomori Pál elmondta, hogy még az előző, az azóta újraválasztott MSZP-s polgármester által irányított testület hagyta jóvá a belvárosban, az önkormányzat tulajdonát képező két telekre szánt mélygarázs építését, ám a mostani ellenzék álláspontja szerint a szerződés szabálytalan körülmények között köttetett. Mivel - álláspontjuk szerint - forgalomképtelen törzsvagyon földhasználati jogát nem lehet elidegeníteni. Ráadásul, szerintük a beruházás előnytelen a városra nézve, mert eleve túl drága, a valós parkolási gondokat pedig nem oldja meg - mondta.

Ezért a helyi ellenzék a hónap végén esedékes testületi ülésen felszólítja majd a résztvevőket, hogy vonják vissza a beruházásra kötött szerződést. Ellenkező esetben a Fidesz büntetőfeljelentést tesz különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával, amiért - állításuk szerint - elsősorban a polgármestert terheli a felelősség - mutatott rá Tomori Pál.

Bóth János (MSZP) polgármester az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy véleménye szerint az ellenzék vádja téves jogértelmezésen alapul. Lényegében csak politikai hisztériakeltés áll a háttérben. Egyébként a szerződés visszavonása csapdahelyzetet teremtene, mert a partner cég akár több 100 millió forintos kártérítést is követelhetne az önkormányzattól, amit a város sínylene meg - hívta fel rá a figyelmet Bóth János.

MTI - fidesz.hu