1919. március 21-én az antant-hatalmak által küldött ultimátum hatására - amely a román közigazgatás kiterjesztését írta elő a Tisza vonaláig - lemondott az addigi koalíciós kormány, a gyengülő szociáldemokraták pedig bevonták az addigra a munkások körében megerősödött Magyar Kommunista Pártot a hatalomba: a két párt egyesült, és kikiáltották a Tanácsköztársaságot, létrejött a proletárdiktatúra.

Orosz mintára munkástanács-igazgatást vezettek be az üzemekben, köztulajdonba vették a lakóházakat, szállodákat, oktatási intézményeket, üzleteket, végül pedig a földbirtokok szocializálásáról jelent meg rendelet.

A Tanácsköztársaság folyamatos külső nyomás alatt állt és bár vívott néhány sikeres hadjáratot, a több irányból szorongató túlerővel szemben végül július 31-én összeomlott. Magyarország egész területét megszállták az antant-országok csapatai.

Szovjet mintára

A tanácsköztársaság sajátos államforma, amelyben a hatalmat elvileg a közvetlenül választott tanácsok gyakorolják. A proletárdiktatúrának nevezett hatalmi rendszer egyik formája. A "tanácsköztársaság" kifejezés az 1917-es oroszországi forradalom idején született, a magyar szó az orosz szovjetrepublik fordítása (szovjet = "tanács").

A Tanácsköztársaság ideje alatt (1919) erőszakos jellegükben az oroszországi eseményekhez hasonló atrocitások történtek. Ezek nem maradtak ideológiai megalapozás nélkül, amit főképp Szamuely Tibor és Lukács György népbiztosok végeztek , és ők voltak a kormányzótanácsban a terrorisztikus eszközök bevetésének legkitartóbb támogatói. A kormányzótanács megosztott volt az új rend vélt vagy valós ellenségeivel szemben alkalmazott szervezett erőszak tekintetében. A szociáldemokrata politikusok nagy része ilyen intézkedéseket nem támogatott, a kommunisták azonban igen.

Szamuely és a vele egy véleményen lévők politikai háttámogatásával Cserny József vezetésével 200 fős különítményt állítottak fel, akik "Lenin-fiúk"nak nevezték magukat. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek.

Ezen kívül főleg Budapesten több kommandót állítottak fel, ezek eszközeikben szintén nem válogattak: Teréz körúti főhadiszállásukról rendszeresen jártak "rekvirálni", a kiszemelt lakásokból, preventív célból, túszokat szedtek a polgári lakosság köréből; vélt ellenségeiket elfogták és megkínozták.

600 embert gyilkoltak le a vörös különítményesek

A vidéki különítményesek nemegyszer a támadó alakulatok hátában helyezkedtek el és géppuskával kényszerítették a visszavonuló katonákat az ellenséggel való újabb szembefordulásra. A vidéki lakosságot különösen érzékenyen érintette a proletárdiktatúra harcos egyházellenessége. A Budapestről érkező agitátorok nemegyszer provokatívan léptek fel, nem csak kilátásba helyezték, hogy a templomokból mozikat csinálnak, valamint hogy a nőket "kollektivizálják", hanem tettlegesen is bántalmazták, kézigránáttal felfegyverzett különítményeik szétkergették a misén részt vevő gyülekezetet. A vörös terror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források, Dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozata Magyarországon c. könyve 590 halálos áldozatot dokumentál.

A köznyelv Lenin-fiúknak nevezte a Tanácsköztársaság idején a Cseka mintájára megszervezett karhatalmi különítményt, amelynek parancsnoka Cserny József volt. A Tanácsköztársaság vezetőségének szociáldemokrata tagjai nyomására 1919. május közepén a szervezetet hivatalosan feloszlatták, ettől kezdve a Belügyi Népbiztosság osztályaként működött tovább. A Tanácsköztársaság bukása után tagjainak egy részét elfogták, Cserny Józsefet tizenhárom társával együtt halálra ítélték és kivégezték.

Udvardy Zoltán, MNO


fidesz.hu