Pedig az előjelek nem voltak túl kedvezőek. Hiszen még csak két és fél éve volt, hogy a francia nemzetgyűlés elutasította az Európai Védelmi Közösség tervének ratifikálását (ami a nyugat-európai országok együttműködését egy másik, de a világháború tapasztalatai nyomán akkor talán még fontosabbnak tekintett területre terjesztette volna ki), s e váratlan kudarc nyomán a Római Szerződést aláíró hat állam egyikének, a kulcsszerepet játszó franciáknak még mindig számos ellenvetésük, aggodalmuk volt.

A babonásak más jeleket is aggasztónak találhattak: március 25-én a hivatalosan beköszöntött tavasz dacára igencsak télies időjárás fogadta az Örök Város lakóit és az oda sereglett politikusokat, újságírókat. Ráadásul különböző technikai problémák (az elfáradt gépírók a dokumentum készítése közben egy ízben tévedésből az egész anyagot a szemétbe dobták, a helyükre lépettek pedig fizetésemelést követelve lassították a munkát), illetve a belgiumi előkészítő tanácskozásról folyamatosan érkező módosítások, változtatások miatt a szerződés egyszerűen nem készült el az aláírás napjára. Így azután - legalábbis a Le Soir című belga lap így számolt be róla - a politikusok elé olyan dokumentum került szignálásra, amelyen csak az első és az utolsó - az aláírásoknak fenntartott - oldalon volt szöveg, a többi 180 lap üres maradt...

Bár ezt mások cáfolják, annyi bizonyos, hogy a szerződés az aláíráskor számos üres oldalt tartalmazott, s a teljes szöveg csak néhány nappal később, egy utolsó tárgyalási forduló után állt össze. Minderről persze a nem beavatottak mit sem tudtak, a kíváncsiskodó újságírókat pedig a jól működő biztonsági szolgálat tartotta megfelelő távolságra attól az asztaltól, ahol 1957. március 25-én este hat órakor - a római Capitolium épületében - Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg két-két képviselője aláírta a 248 paragrafusból álló szerződést. Illetve pontosabban két szerződést, hiszen a Hatok nem pusztán az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról, de az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) létrehozásáról is döntöttek ekkor.

A ceremóniát a lehető legünnepélyesebb formában tartották (Olaszország iskoláiban tanítási szünetet rendeltek el erre a napra, miközben az aláírások idején Róma összes harangja megszólalt) - ám ennek ellenére érdekes módon a hat közül négy államot nem a legfőbb vezetők (miniszterelnökök vagy államfők) képviselték a Capitoliumon. Így fordulhatott elő, hogy miközben olasz részről Antonio Segni kormányfő, német részről pedig Konrad Adenauer kancellár írta alá a dokumentumot, Belgium és Franciaország nevében "csak" a külügyminiszterek, illetve egy-egy államtitkár szignálta azt.

Ez azonban semmit sem von le az esemény történelmi jelentőségéből. A hat ország már a szerződés előszavában leszögezi, hogy "az európai népek közötti, egyre szorosabb unió alapjait" akarják létrehozni. Mint a szövegben olvasható, ezen unió célja az európai népek élet- és munkafeltételeinek javítása egy közös piac létrehozásával, valamint a legszegényebb európai régiók fejlődésbeli lemaradásának csökkentése, a béke, a szabadság megőrzése. A Hatok emellett felszólítják az összes népet, amelyek "osztoznak az ő ideáljaikban", hogy csatlakozzanak erőfeszítéseikhez; ezzel megteremtették a további bővítések lehetőségét.

A közös piac létrehozása négy alapelvre, a személyek, szolgáltatások, áruk és pénzek szabad mozgásának garantálására épül. Az aláíró államok fokozatosan, 12 év alatt létrehoznak egy vámuniót, s a nemzeti vámokat közös - harmadik országokból érkező termékekre kivetett - vámmal váltják fel. A közös piacon belül nagyon fontos szempont a szabad verseny biztosítása, ezért azután az Európai Gazdasági Közösség (EGK), majd utódja, az Európai Unió is igyekszik büntetni a vállalati kartellek kialakulását, illetve kordában tartani az állami támogatásokat. A kereskedelmi politika mellett a Római Szerződés ad formát a közös agrárpolitikának (KAP), amelynek legfőbb haszonélvezői azóta is a franciák.

Az új szervezet működtetésére különböző testületek jönnek majd létre, méghozzá egy kettősséget tükrözve: az EGK-nak egyszerre kell kifejeznie a nemzeti érdekeket és a közös víziót. Ezt a kényes egyensúlyt egy háromszög biztosítja: a bizottság, a tagállamok képviselőiből álló tanács és egy parlamenti közgyűlés. (Ez utóbbi eleinte pusztán konzultatív szervezet volt, ám az évtizedek során egyre szélesebb jogköröket kapott, s ma már egyenrangú azokkal.) A hármason belül mindenekelőtt a bizottságnak kellett képviselnie a közös érdekeket: ezért azután elvileg független a tagállamok kormányaitól, övé a törvények kezdeményezésének monopóliuma, s egyben ő ellenőrzi a megszületett szabályok helyes végrehajtását a tagállamokban. (Ez utóbbi cél biztosítására egyébként egy külön testületet is létrehoztak: ez az Európai Bíróság.)

A Római Szerződés a gyors ratifikációk után 1958 január elsején lépett életbe. Először 1965-ben módosították (ekkor hoztak döntést a három szervezet, az EGK, az Euratom és e kettő közös "elődje", az Európai Szén- és Acélközösség külön-külön miniszteri tanácsainak, valamint az EGK és az Euratom külön-külön bizottságainak egyesítéséről egy miniszteri tanáccsá és egy bizottsággá). Ezt követően még hét újabb módosítás következett, s hat alkalommal egészítették ki csatlakozási szerződésekkel, amelyek következtében az eredetileg 6 országból álló szervezet mára 27 tagúvá vált.

MTI - fidesz.hu