fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Saját önkormányzatát bojkottálja a csepeli MSZP
2007. március 22., 12:09
A Fidesz-KDNP csepeli frakciója a Mérei Ferenc Szakiskola megmentése érdekében terjesztett - volna - elő javaslatot a helyi önkormányzat pénzügyi bizottságának ülésén. A bizottság MSZP-s tagjai előbb korainak tartották az ülés időpontját, majd amikor az a számukra is megfelelő időpontra lett téve, nem mentek el az ülésre.

Mint ismert, a közelmúltban döntött a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció több iskola megszüntetéséről. A csepeli Mérei Ferenc Szakiskola sajátos nevelési igényű, enyhén értelmi fogyatékos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok szakképzésével fogalakozott igen komoly sikereket elérve. Talán éppen ez is lett a végzete.

Mivel a szakiskola fontos szerepet tölt be a főváros oktatási rendszerében, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nevelésében, a Fidesz-KDNP csepeli frakciója javaslattal állt elő a helyi önkormányzatban az iskola megmentése érdekében. A Fidesz szerint a több mint száz csepeli gyermek nevelésében is fontos szerepet játszó iskola megmentésére lenne lehetőség, amennyiben azt a csepeli önkormányzat átvenné. Hely is lenne, hiszen a helyi önkormányzat egy évekkel ezelőtt bezárt, hatalmas tornateremmel rendelkező iskolája is üresen, kihasználatlanul áll.

Többek között ennek a javaslatnak a megvitatására került volna szerdán sor az oktatási és a pénzügyi bizottság ülésén. Sajnos a feltételes mód használata indokolt: az oktatási szakbizottság ülésén ugyanis kérdés és hozzászólás nélkül utasították el az MSZP-s képviselők a javaslatot. A pénzügyi bizottság ülésére - amelyet éppen a Mérei Szakiskolában tartottak (volna) - pedig el se mentek az MSZP képviselői. Ezzel határozatképtelenné tették a bizottsági munkát. Pedig az iskola pedagógusai és tanulói nagyon reménykedtek, feldíszített teremben várták a döntéshozókat. Az "utolsó esély iskolájában" ilyen körülmények között, de még bizakodva várják a március 26-i, képviselő-testületi döntést. Nekik tényleg ez az utolsó esélyük.

Németh Szilárd

fidesz.hu