fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tudatos munka: felcsúti futballakadémia
2007. március 24., 11:57
Egy héttel Puskás Ferenc halála előtt a felcsúti futballakadémia engedélyt kapott arra, hogy a leghíresebb magyar játékos nevét felvegye. Az intézményt április elsején avatják.

Az eseményre eljön az Arsenal francia edzője, Arsene Wenger is, de várhatóan Bölöni László is eljön az ezernyolcszáz lakosú Fejér megyei faluba. A Felcsút jelenleg a másodosztály listavezetője.

Lépésenkénti tervezés

Az akadémia ötletét Orbán Viktor álmodta meg, megvalósítását nyolc-kilenc éve még miniszterelnökként kezdte el, amikor még csak Várszegi Gábor tervezett hasonlót. Az akkor a Felcsúthoz visszaigazoló Orbán alapítványt hozott létre - ennek operatív irányításában a törvénynek megfelelően nem vehet részt -, és a fokozatos építkezést tartotta a legfontosabbnak.

Nem szerette volna, ha a faluban megjelennek a mecénások, akik átmenetileg képesek felvirágoztatni egy kiscsapatot. Aztán ha továbbállnak, akkor nincs utánpótlás, mert azzal nem törődtek, csak a pillanatnyi érdekeiknek megfelelően fektettek be.

Az első évfolyam huszonöt lakója már beköltözött
"Lépésenként akartunk előrehaladni, nyolc-kilenc éve nem éppen idilli körülmények között volt a felcsúti foci, azóta pályákat építettünk, most már műfüves nagypályánk is van, emellett több kisebb, és mindegyik világítással. Tavaly eljutottunk odáig, hogy egy romos, korábban varrodának használt épületből háromfős kollégiumi szobákat létesítettünk, ahol már az első évfolyam bent is lakhat, pontosan huszonöten" - mondta Orbán.

A politikus úgy látja, a magyar játékosoknak leginkább életmódbeli problémáik vannak, mert az edzésre ugyan a többség becsülettel felkészül, eközben nincsen az életre koncepciójuk. Hangoztatta, hogy a karakterformálás az egyik elsőszámú szempont Felcsúton. "Félkatonai a nevelés az intézményben, napi egy óra a szabadideje a bentlakóknak, fél hétkor kelnek a diákok, fél tízkor pedig takarodó van. Aki lógós, a pályán is az."

Nemzetközi tekintélyek segédkeznek a képzési tervben
Nehézség ugyanakkor az akadémia és az iskolai tanrend összeillesztése, ez még számukra is nagy feladat, bár a zsámbéki és a gödöllői egyházi iskolával van szerződésük, előbbibe busszal szállítják a tanulókat, az utóbbiba járók magántanulók, negyedévente kell vizsgázniuk.

Orbán szerint a magyar fiatalok semmivel sem tehetségtelenebbek bármelyik nemzet játékosaihoz képest, de napról napra nem ugyanolyan feltételek közt képzik és versenyeztetik őket, mint például a Liverpoolnál. Mi több, úgy gondolja, hogy csakis a tehetség alapján a magyarok hosszú távon ott lehetnének a világranglista tíz legjobbja között.

A szakmai munkáért az edzőképzés korábbi irányítója, Mezey György a felelős, de a képzési rend kialakításában részt vesz a Bayern München utánpótlás-igazgatója, Werner Kern, tanácsokat ad a leedsi Howard Wilkinson mellett a Dinamo Kijev alelnöke, Szabó József is, aki korábban az ukrán válogatott szövetségi kapitánya is volt.

Tóth András tanítaná a szabadrúgásokat

Felhívta arra a figyelmet, a gyerekkel foglalkozó edzőknek azt az érzetet kell kelteniük, hogy nincs a képzésnél fontosabb: az edzésre nem beesnek, hanem jóval korábban ott vannak. A Videotonnal az UEFA-kupa döntőjéig menetelő Kovács Ferenc reaktiválását a magyar futball egyik nagy nyereségének tekinti.

A Leccében és Portugáliában is profiskodó Vincze Istvánt is megnyerte, a vasasos Szíjjártó István és Hegedűs Béla tanítja még az alapokat, a kapusokkal Disztl Péter foglalkozik. A tervei közt szerepel, hogy az újpesti Tóth András is foglalkozásokat tart, amelyeken elsősorban a szabadrúgásokat oktatná. Göröcs János szakértelmére is számítanak, hiszen korának az egyik legjobb középpályása volt, és a tudását már egy jó ideje nem adja át. A hetvenes években jól működő játékosmegfigyelői hálózatot is újjá akarja éleszteni, rajtuk keresztül már van is egy-két tizenkét éves kiszemeltje, akiket tizennégy éves korukban szívesen látna.

Határon túliakat is megmozgat

A futballakadémia éves költségvetése pillanatnyilag százmillió forint, ennek megszerzése a szintén edzői végzettséggel rendelkező, sörgyártulajdonos Genzwein Ferenc feladata, valamint a fogathajtó világbajnok Lázár Vilmosé. A Lázár érdekeltségi körébe tartozó CBA szponzora is az akadémiának.

A kollégiumban havi nyolcezer forintért lakhat egy diák, elismerte, hátrányban vannak az agárdi Sándor Károly Akadémiához képest, mert ott ez ingyenes. Ennek ellenére az ország minden részéből, de még a határokon túlról is vannak jelentkezők a következő évfolyamokra, szeptemberben indulhat el a második évfolyam.

Lehagyni Agárdot

Az agárdi akadémiával egy-két év múlva már versenyezni szeretne, aztán reményei szerint kulturált és fair versenyben le is hagyhatnák a riválist. "Bár az úttörőknek jár az extra prémium."

A jelenleg sérült, de még mindig igazolt futballista Orbán úgy véli, a magyar lakosság elfordult a futballtól, és ha már egyszer megutálta, akkor nehéz rávenni, hogy újra megszeresse, de ezért mindent meg kell tenni. Ő maga is szerelemből teszi a dolgát, hiszen harminckét éve van a futball közelében. A péntek délelőttjeit mindig a futballra szánja még most is.

A szerb minta jó alap lehet

"A magyar válogatott problémáit az akadémiák talán nyolc év múlva megoldhatják, de a bajnokság ettől még nem biztos, hogy erősebb, élményt nyújtó lesz, mert a klubokra csak közvetve lehetnek hatással. Tömegesítés nélkül a klubok bajai megoldhatatlanok, kivált, hogy tudjuk, huszonötezer játékosból kerül ki egy világklasszis. Magam egy jugoszláv mintát tudok elképzelni, vagyis jól képzett, külföldön edződő játékosokból álló válogatottat. Ezenkívül a szerbek vagy a horvátok általában kijutottak a világversenyekre, és amíg nem játszották le első meccsüket, addig titkos esélyesként is tartották őket számon."

Egyelőre egyetlen élvonalbeli klubbal sem állnak kapcsolatban, korábban az az elképzelés is felvetődött, hogy külföldi csapatokkal szerződjenek, ezt azonban elvetették. Örülne viszont annak, ha lenne egy olyan magyar csapat, ahol a tizennyolc éveseket tárt karokkal várnák, és a versenyeztetésük biztosított lenne. Egyúttal: ne csak a Bajnokok Ligája első köréig lenne erős egy magyar klub, hanem a főtáblás továbbjutásért is harcban lehetne.

Ingyenműfű

A felcsúti füves pálya melletti terület ingyen kapott műfüves borítást. Orbánék megtudták, hogy az osztrákoknál létezik egy olyan állami előírás: nyolcévente kötelező lecserélni a borítást. Eisenstadból kaptak egy telefont, hogy náluk ez a nyolcadik év most jött el, és a már felszedett második generációs műfüvet ingyen odaadják nekik, csak szállítsák el. Másnap már indultak a teherautók, elhozták, és napok alatt le is terítették.

index.hu - fidesz.hu