fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Erdélyi íróé a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díja
2007. március 25., 16:05
Erdélyi író, Lővétei Lázár László kapta a Tehetséges Magyarországért Alapítvány szépirodalmi pályázatának első díját Hunyt mesterünk című, Arany János munkásságáról szóló esszéjéért vasárnap - közölte az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A második helyezett Csiszár Mónika, a harmadik pedig Benedek Szabolcs lett. A pályázatra mintegy másfélszáz mű érkezett nemcsak Magyarországról, hanem az egész Kárpát-medencéből, mi több, Japánból és az Egyesült Államokból is küldtek be munkát. A zsűri elnöke Spiró György író volt, az első három helyezett 350-250, illetve 150 ezer forintot kapott - mondta Kállai Gábor.

A kuratórium elnöke beszámolt arról is, hogy a fogyatékossággal élők tehetséggondozásával kapcsolatos pályázatra is várják a munkákat. A pályázati feltételekről a Mozgáskorlátozottak Országos Egyesületeinek Szövetsége honlapján lehet tájékozódni.

MTI - fidesz.hu