fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
MÁV-székház: Expressz tulajdonoscsere
2007. március 29., 07:54
Kóka János gazdasági miniszter, szabad demokrata elnökjelölt több egykori üzlettársa is feltűnt közvetlenül vagy közvetve annak a tranzakciónak a nyerteseként, amelyet a MÁV hozott tető alá egyik patinás, Andrássy úti ingatlanának értékesítésekor - értesült a lapunk. A vasúttársaság jelenleg visszabérli egykori székházát. Az értékesítést ellenjegyző ügyvéd azonos a műemlék épületet megvásárló cég egyik vezető tisztségviselőjével. A Magyar Nemzet írása.

Egy lapunk birtokába került dokumentum szerint a pályázati kiírás szellemével ellentétesen továbbértékesítési szándékkal vásárolták meg kedvező áron a MÁV Nyugdíjbiztosító egyik patinás, fővárosi Andrássy úti irodaházát. Erről a vevő cég, az Andrássy Palota Kft. is nyilatkozott az illetékhivatalnak, hiszen így csak kétszázalékos kedvezményes illeték befizetésére kötelezhető. A MÁV és a magáncég között köttetett adásvételi szerződést ráadásul az a Reile Elemér ellenjegyezte, aki résztulajdonosként is érintett az utóbbi, vagyis a nyertes cég esetében. Kóka János korábbi üzleti partnerei szintén feltűnnek a világörökségi védettséget élvező, nagy értékű ingatlant megvásárló Andrássy Palota Ingatlanforgalmazó Kft.-ben vagy annak tulajdonosai között.

Mint arról beszámoltunk, mindössze 900 millió forint plusz áfáért értékesítette több mint két éve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felügyelete alatt álló vasúttársaság azt az Andrássy úti irodaházát, amelyet azóta visszabérel az állami vállalat. A MÁV egykori saját épületének visszabérléséből az Andrássy úti palota vételárának a fele is megtérülhet hat év alatt a műemlék épület új tulajdonosának - értesült a Magyar Nemzet -, a szerződés ugyanis három plusz három év visszabérlési lehetőségről szól. A MÁV szerint rendkívül jó üzletet kötöttek. A Budapest szívében található műemlék ingatlant megvásárló Andrássy Palota Ingatlanforgalmazó Kft. hivatalosan be sem volt jegyezve a cégbírósági adatok alapján az értékesítési pályázat kihirdetésének napján.

Az új tulajdonos cégvezetői között a Kóka János SZDSZ-elnökjelölt gazdasági miniszterrel korábban üzleti kapcsolatban lévő Wallis cégcsoport egy-egy vezetője is megtalálható, mint például Scheer Sándor. Ismert, Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos korábban a Wallis vezérigazgatója volt. Kóka János pedig nemcsak a Gyurcsány-kormányból, hanem üzletemberi múltjából is ismerheti Bajnait, akivel egy időben voltak igazgatósági tagok az Aquarius 2002 Rt.-ben, mint ahogy a Webigen Rt.-ben is. De Gábor Iván is felügyelőbizottsági tag volt a MÁV-ingatlant megvásárló cég egyik tagjában, aki két vállalkozásban, az Aqarius 2002 és az Index.hu Rt.-ben tevékenykedett együtt a gazdasági miniszterrel.

Az Andrássy úti épületre egyébként pályázatot nyújtott be a Vasutas Biztosítási Szervező (VBSZ) Kft., amely 25 százalékban a MÁV-é. A cég már 2005 előtt is bérelt irodákat az akkor még MÁV-tulajdonban lévő épületben, ahol saját tőkéjéből több tízmillió forintot költött a lépcsőház felújítására. Ennek ellenére az állami vállalat nem biztosított neki elővásárlási jogot. A VBSZ bíróságon támadta meg az értékesítési eljárást, jogerős döntés még nem született.

Pál Gábor, Magyar Nemzet


fidesz.hu