fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ünnepi konferencia az unió 50. évfordulóján
2007. március 29., 11:38
Európa integrációját nevezte - a Szovjetunió összeomlása és Kína világgazdasági előretörése mellett - az elmúlt fél évszázad legjelentősebb eseményének Lamberto Dini volt olasz miniszterelnök csütörtökön Budapesten, egy nemzetközi konferencián. MTI összefoglaló.

Az unió napjainkban szinte az egyedüli eszköz arra, hogy a tagországok érvényesíteni tudják érdekeiket, ez jól látszott az energetikai válság kapcsán is - mondta Lamberto Dini, aki jelenleg az olasz szenátus külügyi bizottságának elnöke.

A tanácskozást az európai integrációt megalapozó római szerződés aláírásának ötvenedik évfordulója alkalmából hívták össze az Olasz Kultúrintézetben; a felszólalók az alapító hat állam (Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország) képviselői voltak. Sólyom László köztársasági elnök mellett rövid megnyitó beszédet mondott Hans Peter Schiff budapesti német nagykövet.

Lamberto Dini beszédében emlékeztetett arra, hogy az alapító atyák egyike, Konrad Adenauer német kancellár álma Németország újraegyesítése volt, amit az egész kontinens békés és széles körű egyesítésével akart elérni - és mindez évtizedekkel később megvalósult.

"Reméljük, hogy egy kormányközi konferencia révén megnyílik az út az európai alkotmányszerződés tényleges életbe lépéséhez, az uniós politikák egyszerűsödéséhez" - szögezte le az olasz exkormányfő.

Charles-Ferdinand Nothomb belga államminiszter, volt külügyminiszter arról beszélt, hatalmas eredmény volt, hogy 1957-ben, alig 12 évvel a második világháború után Franciaország és Németország képviselői megértették egymást és sikerült közös megoldásokat találniuk.

A belga politikus a toleranciát, az egymásba vetett bizalmat, az értékek tiszteletben tartását nevezte azon európai kulcsértékeknek, amelyekkel a globalizáció kedvezőtlen hatásait ki lehet küszöbölni.

"Fontos, hogy a kis és közepes tagállamok jelentette sokszínűség is markánsan legyen jelen az EU-ban" - hangsúlyozta.

Sigmar Gabriel német környezetvédelmi miniszter úgy vélte, talán a jelenlegi uniós viszonyokat nem értékeljük eléggé, pedig - tette hozzá - a jövő generációinak tovább kell adni, mit is jelent a kisebbségek védelme, a kulturális sokszínűség.

A német politikus szólt a környezetszennyezés jelentette óriási veszélyekről, az újrahasznosítható energia fontosságáról. Kitért arra, hogy környezettudatos magatartás nélkül katasztrofális éghajlatváltozás köszönthet Európára is, amit csak összefogással lehet megakadályozni.

Bettina Laville francia államtanácsos szerint a francia elnökválasztási kampány azt mutatja, hogy az európai alkotmányszerződés jövője fontos a jelölteknek. (Franciaország - Hollandia mellett - népszavazáson utasította el a dokumentumot).

"Egy év múlva Franciaország soros elnök lesz az Európai Unióban, így a kérdés rendezését az új elnöknek kell megoldania" - mondta Bettina Laville. Hozzátette: az európai intézmények működését átláthatóbbá kell tenni, az Európai Parlamentnek a jelenleginél nagyobb szerepet biztosítani, az uniónak egyértelműbb irányvonalat kell kijelölnie, az európai politikusoknak pedig nagyobb felelősséggel szükséges végezni munkájukat.


MTI - fidesz.hu