Baráti jobb

A Magyar Hírlap március 26-i számában Máté T. Gyula tollából számos tévedés látott napvilágot a magyar-orosz kapcsolatok elmúlt tizenhét évével kapcsolatban (A barátság ára). Már az első mondat sem állja meg a helyét, miszerint a rendszerváltozás után a magyar-orosz kapcsolatok "de facto lenullázódtak" volna. Intenzív tárgyalások folytak a csapatkivonásokról, az ezzel kapcsolatos nullszaldós megállapodásról, az új államközi szerződésekről, a felhalmozott szovjet államadósság kiegyenlítéséről stb. Teljes tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot az a megállapítás, mely szerint "Antall József nem tudott és valószínűleg igazából nem is akart Moszkvával a minimálisnál szorosabb kapcsolatot kialakítani". Antall külpolitikai gondolkodásmódját jól szemléltette az a mondat, melyet 1989 októberében, az MDF második országos gyűlésén mondott: "Ha leveszik kezünkről a bilincset, baráti jobbot nyújtunk az orosz népnek." Miután sikerült megszabadulni a KGST-től és a Varsói Szerződéstől, és kivonultak a szovjet csapatok hazánkból, valóban baráti jobbot nyújtottunk az orosz népnek. Az oroszországi demokratizálódási folyamat felszámolását célul kitűző moszkvai puccs idején, 1991. augusztus 19-én, a magyar kormány az elsők között ítélte el a puccsistákat: Antall az első nap felhívta a reformerők élére álló Borisz Jelcint, és a támogatásáról biztosította. Ez a támogatás nem volt üres szó, a magyar miniszterelnök komoly diplomáciai offenzívába kezdett a progresszív orosz erők támogatására. Antall Gorbacsovval és Jelcinnel többször találkozott, de szoros kapcsolatban állt Ivan Aboimov nagykövettel is. Aboimov 2003. december 13-án, az Antall József halálának tízéves évfordulójára rendezett emlékülésen többek között a következőket mondta: "Gyakran találkoztam vele, és teljes joggal mondhatom, hogy jól látta és értékelte az Oroszországgal való együttműködés jelentőségét Magyarország számára. [...] Ő volt az első államférfi, aki az augusztusi puccs idején telefonált Jelcinnek, és a szolidaritását fejezte ki." Ide tartozik az a tény is, hogy Magyarország elsőként kötött államközi szerződést Oroszországgal 1991. december 6-án.

Fizetésképtelenség

"A posztszovjet piacok deklarált avagy kikényszerített elhagyása mai szemmel aligha nevezhető hasznos döntésnek" - írja Máté T. Gyula. Nos, ilyen döntés nem volt. A gazdasági kapcsolatok összeomlását a Szovjetunió fizetésképtelensége váltotta ki. A kereskedelmi forgalom azonban már 1992-ben emelkedni kezdett. Így emlékezett erre Aboimov nagykövet 2003-ban: "A kilencvenes évek első felében Magyarország lett az egyetlen a volt KGST tagjai közül, amelynek az Oroszországgal való áruforgalma elérte a majdnem hárommilliárd dollárt."

Nem világos, mit kell érteni azon, hogy "a polgári kormánynak sem informális, sem más nem hivatalos kapcsolatai nem voltak Oroszországgal". Ami a hivatalos kapcsolatokat illeti, igaz, hogy nem volt államfői és miniszterelnöki találkozó, bár a magyar fél ezt négy éven át szorgalmazta, de a külügyminiszterek, Martonyi János és Igor Ivanov rendszeresen találkoztak, három alkalommal hivatalosan is. A szakminiszteri találkozók széles körű kapcsolatokra utalnak: tárgyaltak egymással a mezőgazdasági, a gazdasági, a belügyi, a kulturális, a közlekedési tárcák irányítói, és 2001 februárjában Moszkvában megtartották a kétoldalú kormányközi gazdasági-kereskedelmi vegyes bizottság hatodik ülését. A külkereskedelmi forgalom nagyságát tekintve a polgári kormány idején Oroszország az ötödik legnagyobb kereskedelmi partnerünk volt. Ami az elmaradt legmagasabb szintű találkozókat illeti, abban igaza van Máté T. Gyulának, hogy ebben döntő szerepet játszhatott "a szocialista ellenszél: az MSZP és üzleti holdudvara folyamatosan sulykolta-sulykolja Moszkvában, hogy csak velük lehet megállapodni, Orbán oroszellenes".

Téves információk
Mindezeken túlmenően tanulságos összehasonlítani, hogy a rendszerváltozás utáni első három kormány ideje alatt hány magas szintű kétoldalú hivatalos találkozó volt: Antall-kormány - öt; Horn-kormány - öt; Orbán-kormány - négy. Az első két kormány esetében megjegyzendő, hogy amíg Antall József és Horn Gyula egyaránt járt hivatalosan Moszkvában, addig orosz részről csak az Antall- és a Boross-kormány idejében jött Budapestre állam- és kormányfő.

Sajnos az ilyen írások azt a látszatot keltik, mintha Magyarországon a jobboldali kormányok oroszellenesek lennének. Ez persze messze nem igaz. Igaz ugyanakkor, hogy mind az Antall-, mind az Orbán-kormány a külkapcsolatok építésében és ápolásában mindig szem előtt tartotta a nemzeti érdekeket, ennek rendelte alá a külpolitikát. A potenciálisan még mindig nagyhatalomnak tekinthető Oroszország azonban mindenkor fontos partnere Magyarországnak nemcsak legnagyobb energiaszállítóként, hanem a közeli szomszédság okán is. Ezt nagyon jól tudták a magyar külpolitika irányítói 1990 és 1994, valamint 1998 és 2002 között is.

A média nagy véleményformáló. Ha sok, a fentihez hasonló téves információ lát napvilágot a hazai sajtóban, az nem marad figyelmen kívül. Egy budapesti kormányváltásnál, ha ismét jobboldali vezetése lesz az országnak, Moszkva összevonhatja a szemöldökét. A tévedésnek akkor nagy ára lehet. A Kreml urai például rátehetik a kezüket a gázcsapra.

Csóti György, Magyar Hírlap


fidesz.hu