Jó napot kívánok tisztelt hölgyeim és uraim!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket! Mindig is bámulattal és elismeréssel tekintettem a katonaemberekre, márpedig az alapvető szabály ott úgy szól: az utolsó parancs az érvényes parancs. Ezek szerint nekem is magyarul kell beszélnem, és örömmel vetem magam ennek a parancsnak a hatálya alá.

Tisztelettel köszöntöm a jelen lévő vendégeket, közöttük is megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a külföldi államok Magyarországra akkreditált nagyköveteit. Igazán köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket az érdeklődésükkel. Kicsit alkalmazkodva ehhez a helyzethez, én arra fogom használni a rendelkezésemre álló néhány percet, hogy - túl persze a néhány mondatnyi történelmi méltatáson - megpróbálom néhány tézisszerű mondatban összefoglalni a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Európa-politikájának pilléreit, meghatározó gondolatait.

Ha az ember Brüsszelben jár, és kinyitja a napilapokat, és az Európai Unióval foglalkozó cikkeket keres ezekben az újságokban, akkor születésnap ide, születésnap oda, ötven év tekintélyt parancsoló közös élete ide vagy oda, mégiscsak ezekben az újságokban, híradásokban Európa ma egy gondokkal, az Európai Unió egy gondokkal küszködő intézmény képét mutatja, amellyel kapcsolatban a leggyakrabban emlegetett kifejezés a válság, valamint az Európai Unió polgárainak a közös intézménybe vetett bizalmi indexének csökkenése.

Márpedig, tisztelt hölgyeim és uraim, azt javaslom, hogy legalább egy nap erejéig mi ne vessük magunkat a kordivat erejének hatálya alá, hanem mondjuk ki, hogy az ötven év, amely mögöttünk van, ez a világpolitika és a világtörténelem egyik legsikeresebb vállalkozása, és ezen a tényen nem változtatnak azok a gondok, melyekről később majd beszélni szeretnék, melyek manapság gyötörnek bennünket.

Két szempont, két tényező kiemelése talán kellő súlyt ad annak a megállapításomnak, hogy ez az ötven év, amely mögöttünk van, a világpolitika egyik legsikeresebb közös vállalkozása. Két vívmányt köszönhetünk neki, sok egyéb jelentős vívmány mellett, de két olyan kiemelkedő vívmányt, pillért, amelyre ma szerintem az európai élet, az egész európai élet épül.

Az egyik a béke, amiről Schöplin György is szólt már előttem, a másik pedig a szociális piacgazdaságnak nevezhető új európai társadalmi-gazdasági modell, amely kétség kívül az angolszász hatások alatt él. Angolszász, illetve ilyen hatások alatt élő népek esetében talán kevésbé nyilvánvaló, mint a kontinentális hagyományt követő európai népek esetében.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Az ötven év háború nélkül - ötven év béke nagyon ritkán adatott meg az európai történelemben, ez a tartós béke -, ez egy nagyon régi európai álom. Ha az ember fellapoz régi írásokat, akkor találkozhat például Kantnak még a bázeli békét követően készített híres tervezetével - ami az 1795-ös évre megy vissza -, ahol már arról gondolkodik, hogy vajon mi lenne az a helyes magatartás, közös politika, amellyel az európai népek elkerülhetnék, hogy újra és újra háborúba sodródjanak egymással: vagyis hogyan teremthető meg az örök európai béke.

Kant nem állt messze a megoldástól - ha jól figyeljük a szavait -, hiszen annyit mond, hogy azok a népek, amelyek képesek megalakítani a republikánus jogállamokat, az Európai Közösség kiindulópontjává, vagyis magjává válhatnak, és a többi állam majd fokozatosan csatlakozhat hozzájuk - mondta ő 1795-ben.

Ötven év béke után persze nehezen érthető az a nagyon fontos mondat, ami már nem Kanthoz, hanem Bismarckhoz köthető, aki úgy fogalmazott, hogy aki nem akar háborút, az sose kössön békeszerződést. Az európai történelemre visszatekintve - még egyszer mondom, ötven év békéről beszélünk - ez a mondat nehezen érthető. De ha mélyre hatolunk, akkor láthatjuk, hogy a békementes időszak kialakulásának Európában egyik legnagyobb akadálya éppen az volt, hogy rossz békéket kötöttek egymással az európai népek, amelyek újabb és újabb véres konfliktusokba kergették az európai nemzeteket.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy az európai népek rájöttek arra, hogy a béke jobb, mint a háború, hanem alapvető gondolkodásbéli változás áll be Európában. Schöplin György talán nálam jobban meg tudná mondani, hogy ez a gondolkodás mennyire sajátosan európai társadalomfejlődési termék, és mennyire érvényes vagy nem az európai kontinens határain kívül. Arról beszélek, hogy az európai népek arra jöttek rá - ez magyarázza az ötven év háborúmentes időszakot -, hogy egy európai nemzet győzelme egy másik európai nemzet felett sohasem lesz teljes, hogyha a győzelemből fakadó többleterejüket a legyőzött rovására akarják érvényesíteni, mert ez a viselkedés a vesztesekből nem csinál győzteseket, ellenben a győzteseket következő véres háborúkba fogja sodorni.

Ez az igazi megfejtése a bismarcki mondatnak, vagyis Európa népei a II. világháború után megismerték, felismerték, hogy Európa győztes és vesztes nemzetekre osztása - az rövid távon, a katonai sarcnak köszönhetően - ugyan egyes európai államokat megerősíthet, de összességében gyenge Európát, és csak gyenge, vagyis mindig vereségre ítélt nemzeteket fog eredményezni. Tehát ez a háború és béke, a győzelem értelmének egy teljesen új felfogása Európában.

Ez vezetett el bennünket oda, hogy az Európai Unió létrejöttével megteremthettük az európai tartós béke garanciáját. A születésnap egy alkalmas pillanat, amikor emlékeztethetjük magunkat arra, hogy ezt a gondolatot nemcsak a saját gondolatunknak érezhetjük. Ez nemcsak feltétlenül európai gondolat, mert egy európai - bocsánat -, egy egyesült államokbeli döntés és tett is kellett hozzá, ami a Marshall-tervben fejeződött ki, és amely terv az újjáépítésnek a lehetőségeit nemcsak a II. világháborút megnyerő győztes államok számára teremtette meg.

Nemcsak Franciaország számára volt ez elérhető, hanem a legyőzött nemzetek, így Németország számára is. Az egy külön szerencsétlenségünk, hogy ennek a gondolkodásmódbeli változásnak mi nem lehettünk részesei - mint ahogy a Marsall-tervből sem részesedhetünk -, mert amikor ez a lehetőség kinyílt és az európai békéről való gondolkodás új áramához csatlakozhattunk volna - illetve erőforrásokat nyerhettünk volna - a Marsall-terv keretén belül, akkor számunkra moszkvai utasításra ezt megtiltották. Ezzel a lehetőséggel nem élhettünk. Ennyit a békéről.

Ami az Európai Unió másik nagy, az életünket meghatározó vívmányát illeti, ez a szociális piacgazdaság, amiről szeretnék szintén néhány szót szólni.

Először is szeretném világossá tenni, hogy a szociális piacgazdaság mind a mai napig a neoliberális, illetve liberális piacgazdasággal ellentétes, attól lényegesen eltérő felfogás, nem annak egy alfaja.

A liberális felfogás szerint - miszerint a társadalmi életet a piac elvű működés axiómájára kell felépítenünk - minél kisebb állam, minél több piac. Minél több munkát, feladatot adunk át a piacnak, annál boldogabb életet nyújtó társadalmi berendezkedés jöhet létre. Ez egy olyan gondolat, amit a szociális piacgazdaság nem fogad el. És helyette egy másik axiómát tett az európai élet alapjául. Kimondta, hogy az állam szerepét fenn kell tartani.

A szociális piacgazdaság gondolata arról szól, hogy be kell látni Európában azt, hogy - persze az állam határait pontosan körül kell határolni - a kelleténél nagyobb állam komoly kockázatokat rejt egy-egy társadalom számára, tehát az optimális méretű államot ki kell jelölnünk. De amit kijelöltünk, azon az állam méreti kereten belül a tevékenységeket, a missziókat, a küldetést, a funkciót nem lehet a piacra bízni. Ezért vannak a szociális piacgazdaság felfogása szerint olyan területek, ahol a piac illetéktelen, másfajta axiómára kell építeni ezeknek a területeknek a működését. Ilyen Európában maga az államigazgatás, amely nem piacosítható. Ilyen az egészségügy, ilyen a szociális ellátás, ilyen az oktatás és ilyen a kultúra is.

Ezeken a területeken a szociális piacgazdaság szerint a haszonelvű - tehát piacelvű, tehát profitot termelni akaró - megközelítések nem alkalmazhatóak, mert összességében nem a közellátások és a közigények kielégítését, magasabb színvonalú kielégítését fogják eredményezni, hanem jelentős társadalmi csoportok kiszorításával járnak együtt az egészségügyből, az oktatásból, a kultúrából, a szociális ellátásból és az államigazgatás jótékony hatásaiból is.

Tisztelt hölgyeim és uraim, tehát a szociális piacgazdaság a piac axiómája helyett bizonyos területeket a társadalmasítás, a társadalmi kohézió axiómájára helyezett.

Tisztelt hölgyeim és uraim, éppen ezért fontos azt látnunk, hogy elsősorban a kontinentális államai az Európai Uniónak ma azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy a szociális piacgazdaság, mint egy sajátos európai társadalmi modell releváns-e, érvényes-e még a globalizáció körülményei közepette.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség azon az állásponton van, azok közé az európai erők közé tartozik, amelynek álláspontja az, hogy releváns, hogy érvényes. Németországban a legnagyobb Európai Néppárt, a CDU is ezt a társadalmi vitát folytatja éppen, hogy a német szociális piacgazdaság mennyiben releváns a jövőt illetően a globalizáció körülményei közepette, és ott is a Fideszéhez hasonló válasz született erre a kérdésre. Vagyis a szociális piacgazdaságot nem feladni kell, nem szabad ezt a vívmányt átadni a múltnak, hanem inkább hozzá kell igazítani a globalizáció kihívásaihoz.

Tisztelt hölgyeim és uraim, ha sikerről beszélünk - ötven év világpolitikai léptékű sikeréről -, akkor külön kell beszélnünk az utolsó másfél évtizedről, mert ha az ötven év sikeres volt, akkor nem is tudom mi a megfelelő kifejezés a legutolsó másfél évtizedre. Ugyanis az kivételesen sikeres időszaka volt az Európai Uniónak.

Ne felejtsük: maastrichti szerződés, egységes piac, az 1995-ös bővítés - amit már régen elfelejtettünk, de az is csak 12 évre van a mai naptól -, az euró bevezetése, majd 2004-ben az Európai Unió eddigi legnagyobb bővítése, majd ehhez kapcsolódóan Románia és Bulgária felvétele. És ahogy Schöplin György is reményét fejezte ki, magam is osztozom a Fidesz nevében is abban a reményben, hogy Horvátország is hamarosan csatlakozhat.

A horvátokkal szembeni elbírálás, eljárás alapvető erkölcsi érzékünket sérti, Horvátország ugyanis számos, az Európai Unióban már tagsággal rendelkező államnál felkészültebb, és alkalmasabb tagállam lenne, hogyha mindenfajta politikai megfontolások - szerintem erkölcsileg tarthatatlan módon - nem állítanának tilalomfát Horvátország tagsága elé.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Ezek után, ha megengedik, az Európa-politika legizgalmasabb, néhány komoly, és még nem sikeresen megválaszolt kérdésére szeretném ráirányítani a figyelmüket.

Csatlakozni szeretnék Martonyi Jánosnak ahhoz a gondolatához, miszerint a világnak is, Európának is - különösképpen Közép-Európának -, azon belül pedig speciálisan Magyarországnak egy erős Európára van szüksége. Mi erős Európában vagyunk érdekeltek. De szeretném az érem másik oldalára is ráirányítani a figyelmüket: erős Európa erős nemzetállamok nélkül nem jöhet létre. Tehát miközben Európának szüksége van egy erős Magyarországra, aközben Magyarországnak szüksége van egy erős Európára.

Mindannyian a saját életünkből, a barátaink életéből, a bennünket körülvevő személyes életből ismerhetjük az emberi életnek azt a törvényét, miszerint az, aki a saját identitásában bizonytalan, az sohasem lehet erős. Ezt tartom ma Európa legnagyobb problémájának. Nem a legpragmatikusabb problémája, nem a legkönnyebben megoldható, technikailag kezelhető ügynek, hanem a legtávlatosabb, ezért leginkább történelmi jellegű kihívásnak.

Mikor jut el Európa oda, hogy képes lesz vállalni a saját identitását? Mert az a kontinens, amely - egy saját magáról szóló legmagasabb érvényű dokumentumban, nevezzük ezt Alkotmánynak, vagy új alapszerződésnek - nem képes arra, hogy a saját kulturális örökségének a tényeit beismerje, az egy gyenge bizonytalan identitású személyiséget mutat, amely soha sem lehet erős. Az, hogy Európa a kereszténység nélkül nem lehetne az, ami, ez nem pártpolitikai kérdés. Nem ideológiai kérdés, még csak nem is a Jóistenbe vetett hitnek a kérdése. Egész egyszerűen kultúr-antropológiai ténykérdés.

A demokrácia a kereszténység nélkül nem jöhetett volna létre. Soha a kereszténységet megelőzően az a gondolat, hogy egyébként egymástól fizikai képességeiket, szellemi képességeiket, kulturáltságukat, anyagi helyzetüket tekintve egymástól fényévnyi távolságban lévő egyedek egymást mégis egyenlőnek fogadják el minden megszorítás nélkül,a kereszténység előtt nem létezett Európában. Az ókori demokráciák csak bizonyos körére terjedtek ki az embereknek. És nem mindenkinek, és nem feltétel nélkül.

Az emberi személyt értékként, egyenrangú társként elfogadó, az emberi méltóságot középpontba állító első eszme, amely korlátlanul érvényesül Európában, amely mindenkire kiterjedt, mindenkit bevont ebbe a körbe, az a kereszténység volt. És ma Európa gyenge lelkileg ahhoz, hogy ezt az egyszerű tényt elismerje, ha az Isten nevét nem is említve, de legalább a keresztény hagyományokat megemlítve elfogadja és megjelölje a saját alkotmányában. Ezt tartom Európa jövőjét illetően a legaggasztóbb jelnek, az identitás, az identitásának gyengeségét, amit orvosolni kell.

Büszkék vagyunk arra, hogy az önök által is kézbe vehetett, itt szétosztott, az Európai Néppárt által kibocsátott dokumentum - amelyet az ötvenedik évfordulóra adtunk ki Berlinben, ahol az Európai Néppárt külön csúcstalálkozót is tartott - válaszol erre a kérdésre, kezeli ezt a kihívást, és világosan állást foglal Európa kulturális gyökereinek tekintetében. Mintegy - a korábbi alapító kereszténydemokrata atyákhoz méltó módon - utat mutatva a következő évek, évtizedek Európa politikája számára.

Tisztelt hölgyeim és uraim! A következő nagy kihívás, amely az Európai Unió előtt áll - és amiről nem szeretnék hosszan beszélni, csak érintem -, ez a transzatlanti együttműködés.

Az Európai Unió jövője szempontjából kulcskérdés, hogy az európai kulturális gyökerekből felépült Egyesült Államok és az Európai Unió között egy szoros stratégiai együttműködés maradjon fenn. Beleértve ebbe ennek katonapolitikai, biztonsági, emberi jogi és gazdasági dimenzióját is. A harmadik számú kihívás, amivel szembe kell nézni az Európai Uniónak, az a demográfia kérdése. Nem lehet nem észrevennünk, hogy Európa haja egyre inkább őszbe csavarodik. Ennek számos messze ható következménye van.

Tisztelt hölgyeim és uraim, ez azt jelenti, hogy az Európai Uniónak nagyon világosan előbb vagy utóbb szembesülnie kell az alapvető kérdéssel: képesek leszünk-e nemzetállami kereteken belül, de európai uniós közösségi támogatással olyan családpolitikát folytatni, amely helyreállítja Európa önreprodukciós képességét, vagy egy másik útra lépünk, és a bevándorlásoktól várjuk ennek a történelmi kihívásnak a megoldását.

Szeretnék egyértelműen állást foglalni, hogy mi nem támogatunk semmilyen olyan politikát, sem nemzetállami, sem európai szinten, amely ezt a demográfiai problémát bevándorlással akarná megoldani. Kifejezetten tragikus következményekkel járónak gondoljuk ezt az észjárást, és azt, ahogy ez Magyarországon kormányzati előterjesztésben fogalmazódott meg - miszerint egymillió betelepülő számára kifejezetten a betelepülésüket segítő programokat kellene megalkotnia Magyarországnak -, ezt mi határozottan elutasítjuk. Nemzeti szinten is, és elutasítjuk az Európai Unió szintjén is.

Ugyanakkor nem tartjuk járhatónak azt az utat, hogy ma a bevándorlás-politika tekintetében minden nemzetállam önálló utat jár. Hiszen ha valaki egyszer már Schengenen belülre került, onnantól kezdve, a nagy európai kontinensen belül azok, akik nem fogadtak be bevándorlókat, de az európai területeken belülről mégis csak érkeznek hozzájuk kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Ezért nagyon világosan kell beszélnünk. Kényes kérdésről van szó, ezért érdemes egyenesen és világosan beszélünk.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség támogatja, hogy az Európai Unión belül egységes bevándorlás-politika jöjjön létre, mely bevándorlás-politikának az alapja kell, hogy legyen, hogy a bevándorlás nem az európai kontinens demográfiai problémáinak megoldási eszköze, mert azt a családpolitikán keresztül kívánja egész Európa megoldani.

A következő kérdés, amivel foglalkozunk kell, az a munka problémája Európában. Most nemcsak arról beszélek, hogy Európa számos országában - fájdalmas módon hazánk élenjáró ebben - a fizikai munkából élő emberek megbecsülése, mármint a szolgáltató szektorban dolgozóké, nos ennek a tömegnek -, a leértékelése, leértékelődése és lenézése Magyarországon is általános, de terjedőfélben van egész Európában. Ilyen szempontból azt kell mondanom, hogyha az Európai Unió nem rehabilitálja a munkát, a munkából való életet, a munkából való családfenntartást, akkor a munka távozása Európából a mainál is gyorsabb ütemben fog megtörténni.

Meggyőződésem, hogy az Európai Uniónak olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, amely nem engedi meg, hogy minden termelő tevékenység eltávozzon Európából. Mind a mezőgazdaság, mind az ipar esetében hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy Európa dolgozó kontinens maradjon, és ne engedje a profitabilitás szempontjából ma csábító perspektívát nyújtó, más földrészekre történő kitelepülését az európai iparnak és mezőgazdaságnak.

Mindent, amit meg lehet tartani, próbáljunk belül tartani az Európai Unión, ezért a munka, a foglalkoztatás, a teljes foglalkoztatás kérdése nem szabad, hogy ördögtől valónak tűnjön fel. Én biztatónak érzem azt, hogy a francia elnökválasztási kampányban Sárközy elnökjelölt úr a teljes foglalkoztatás megcélzását lehetségesnek tartotta, és ezt a programot meg is hirdette.

Tisztelt hölgyeim és uraim, az alkotmány kérdéséről, ha megengedik, már szinte semmit sem mondanék, mert az előttem szólók - különösen Martonyi János - kérdést ezt a kérdést kimerítették.

A mi álláspontunk az, hogy nem kell ragaszkodni az alkotmány elnevezéshez - ez már kezdetektől fogva hiba volt, az európai népeknek különböző erősségű asszociációi kerülnek felszínre az alkotmány szó hallatán. A magyarok esetében ez különösen nagy és erős, és itt bizonyos erősségű asszociációkat, elvárásokat egy közösségi dokumentum soha sem fog kielégíteni. Az, amit most vitatunk, pedig különösképpen nem. Ezt nyugodtan nevezhetjük egy új alapszerződésnek, ami persze egy német nyelvű ember számára ugyanazt a problémát veti fel, mint a mi számunkra az alkotmány. De a dolog lényege végül is az volna, hogy nem kell a névhez ragaszkodni, nem kell kudarcnak tekinteni, ha az új dokumentum neve nem alkotmány lesz.

A második megállapításunk e tekintetben, hogy mentsük át belőle azt, ami menthető. Nem tehetjük meg, hogy úgy teszünk, mintha két országban nem mondtak volna nemet a dokumentumnak ma ismert formájára. Ez a demokráciával ellentétes felfogás volna, amit nem vallhatunk magunkénak. De biztosak vagyunk abban - különösen a francia elnökválasztás után -, hogy lehetséges a dokumentum legértékesebb részeinek átmentése, és a hollandok és a franciák támogatásának elnyerése az átmenthető részekhez.

És végezetül, tisztelt hölgyeim és uraim, kell beszélnem még egy - az Európai Unió előtt álló - problémáról, amely aktuális, és a következő években, talán egy-két évtizedben is a legfontosabb kérdések között szerepel majd.

Ez az energiafüggés kérdése. Itt kell érintenünk Oroszországot is. Külön megtisztelő a számunkra, hogy Oroszország nagykövetét is a hallgatóság soraiban üdvözölhetjük!

Tisztelt hölgyeim és uraim, a probléma gyökere az energiafüggőség. És az Európai Unió valamint Oroszország viszonyában ennek a problémának a gyökerét beazonosítani a legfontosabb kérdés. Ha nem tudjuk beazonosítani magának a problémának a gyökerét, akkor nem tudunk jó választ adni, sőt, már leírni sem tudjuk a problémát pontosan. Ha rosszul írjuk le a problémát, akkor pedig belecsúszhatunk egy ostoba oroszellenes pozícióba, vagy belecsúszhatunk a felületes, sematikus gondolkodás csapdájába. Ezért fontos, hogy jól azonosítsuk a problémát.

Tisztelt hölgyeim és uraim, a mi felfogásunk szerint az orosz - európai uniós kapcsolat, illetve az energiafüggőség problémájának a lényege, hogy az orosz észjárás és az európai észjárás a gazdaságot illetően jelentősen különbözik egymástól, és ezt a tényt rögzíteni kell.

Az európai észjárás piaci észjárás, ami három fontos dolgot jelent. Úgy gondoljuk, hogy a piacon, a gazdaságban politikától független aktorok szerepelnek, aktorok cselekednek. Úgy gondoljuk, a piaci észjárás azt diktálja számunkra, hogy a piaci tranzakciók átláthatóak. Ez demokrácia kérdés is, de versenyképességi kérdés is. És három: úgy gondoljuk a piaci versenyben résztvevő szereplők elfogadják a piaci verseny szabályait, például a verseny szabályát magát.

Itt van tehát egy szereplő, az Európai Unió, amelynek az észjárását nagyjából ezzel a három dologgal írhatjuk le. És itt van előttünk egy másik szereplő, Oroszország, amelynek az észjárását három másik gondolattal írhatjuk le.

Az orosz észjárás nem piaci alapú, hanem állami, politikai természetű észjárás. Ismerjük ezt, a számunkra sem idegen, meg tudjuk érteni. Az állami, politikai észjárás azt mondja, hogy a gazdasági életben is meghatározó az állami befolyás és a stratégiai ágazatokban állami tulajdonnak kell lennie. Tehát nem az államtól független aktorok a szereplői a stratégiai ágazatoknak, hanem az állam által tulajdonolt, vagyis a legerősebb függésbe hozott szereplők vannak. Az átláthatóság ebben az észjárásban nem képvisel olyan értéket, mint a piaci észjárásban. Sőt, és végezetül, az állami politikai észjárásban nem a verseny elfogadása, hanem a monopolhelyzetekre való törekvés a természetes, és eszerint is jár el.

Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy nem az a feladatunk, hogy morális vádakkal, vagy rendszerkritikai vádakkal illessük egymást, hanem hogy pontosan megértsük a szembenállás, a különbség lényegét, amely nem egy-egy konkrét érdekben öl testet, hanem egy egészen más észjárásban. És Európának - tudomásul véve Oroszországnak ezt a sajátos észjárását - kell kialakítani az energiafüggőséget csökkentő, Oroszországhoz fűződő új energiapolitikáját.

Tisztelt hölgyeim és uraim, aki ezt a tényt - vagyis hogy két különböző észjárásról van szó - eltagadja, az valójában megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy felismerje a probléma lényegét, és választ adjon erre a történelmi kihívásra. Aki nem ismeri el ezt a két, jellegében különböző gondolkodásmódot, az valójában azzal, hogy tagadja ezt a különbséget, a Magyarország számára nem kívánatos tendenciákat erősíti.

Magyarország viselkedése e tekintetben rendhagyó Európában. Az, ahogy a magyar állam ma viselkedik ebben a kérdésben, az példátlan, nem jellemző Európára. A mai magyar viselkedés három pontban összegezhető. Energiafüggőség kérdésben, energiapolitikai kérdésben lesajnálja a közép-ázsiai térséget, ahelyett, hogy lehetőségként tekintene rá. Tagadja az orosz állami befolyást az európai piacon megjelenő cégek hátterében, és leértékeli azokat a törekvéseket, amelyeket az Európai Unió annak érdekében tesz, hogy közös energiapolitikát hozhasson létre, és következésképpen leértékeli a közös energiapolitikai törekvéseket szimbolizáló Nabucco-vezeték lehetőségét. Ez három olyan magatartás a magyar állam részéről, amely ellentétes az Európai Unió érdekeivel, és ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel is. Ez hiba. Európai és magyar nemzetstratégiai hiba egyszerre.

Azt gondolom, hogy Európának világossá kell tennie, azon belül nekünk magyaroknak is érdemes világossá tenni, hogy mi jó együttműködésre törekszünk Oroszországgal, ismerjük és elismerjük a különbözőségüket, és éppen a különböző észjárások tudomásul vétele alapján kívánjuk kialakítani nemzetstratégiai szempontból számunkra hasznos, és az Európai Unió számára is kifizetődő politikát. Ezért jó együttműködni az oroszokkal, de nemet kell mondani a különutas politikára. Magyarországnak el kell magát köteleznie a közös európai energiapolitika mellett.

A magyar észjárás - ma még mindig van itt egy hagyomány, amelynek a gyökereiről most hosszabban, ha megengedik, nem értekeznék, ami arról szól, hogy Magyarország egyfajta híd lehet kelet és nyugat, a kapitalizmus és a szocializmus, a tőlünk nyugatra fekvő területek, és a tőlünk keletre fekvő területek között. Ideje tudomásul venni a magyar állampolitikának, hogy Magyarországnak sosem volt ilyen hídszerepe, de ha lett volna is, régen megszűnt. Már tagjai vagyunk a NATO-nak és tagjai vagyunk az Európai Uniónak. Ezért egy fizikai félreértés Magyarországot hídként leírni, hídként aposztrofálni. A mi szerepünk nem abban van, hogy összekössük az Európai Uniót másokkal híd módjára, hanem abban van a szerepünk, hogy felelősséget súlyunknak, történelmi tudásunknak és tapasztalatunknak megfelelő felelősséget vállaljunk az Európai Unión belül a közös Európa politika kialakítása érdekében.

Ezt a világos elkötelezettséget képviseli a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, és ezt kéri számon, és erre szeretné rávenni a mindenkori hatalmat gyakorló magyar állami szerveket is, koalíciós pártokat is. Hagyjanak fel a különutas orosz politikával, a különutas energiapolitikával és helyette dolgozzunk inkább azért, hogy Európának legyen közös külpolitikája Oroszország irányába, és az Európai Uniónak legyen az energiafüggőséget enyhítő közös energiapolitikája Oroszország és más harmadik szereplő irányába is.

Köszönöm szépen a lehetőséget, csatlakozom Schöplin Györgyhöz: boldog születésnapot Európa!

fidesz.hu