fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egész éjszakás virrasztással emlékeznek Kaszás Attilára
2007. március 31., 10:23
Péntek este nyolctól vasárnap hajnalig tartó virrasztással emlékeznek az egy hete elhunyt Kaszás Attilára barátai, tisztelői és pályatársai. A Nemzeti Színház nagyszínpadán vetítővásznon idézik meg azokat az előadásokat, filmeket és dalokat, melyekben a színművész közreműködött. A virrasztás vasárnap reggel 6-ig tart.

Péntek este tízkor legkevesebb két ezer ember emlékezett Kaszás Attilára a Nemzeti Színházban. A pályatársak közül többek között Udvaros Dorottya, Ábel Anita, Garas Dezső, Csonka András és Sasvári Sándor is lerótta tiszteletét.

Sokan megálltak és helyeztek el virágokat, gyertyákat a színház két pontján is felállított emlékhelyen.

Kaszás Attila március 23-án hunyt el. Hamvasztás utáni búcsúztatása Budapesten lesz, mondta el korábban a Független Hírügynökségnek Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója. A pontos időpont még nem ismert, de az biztos, hogy csak húsvét után helyezik örök nyugalomra a 47 éves korában elhunyt színművészt.

hirtv.hu - fidesz.hu