fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bugár az MKP egyes vezetőit bírálta
2007. március 31., 13:19
Ha a Magyar Koalícó Pártján (MKP) belül az akadékoskodók, a rágalmazók és az együttműködésre képtelen erők nem szorulnak háttérbe, akkor ezek akár a pártot is magukkal ránthatják - mondta elnöki beszédében szombaton a párt révkomáromi tisztújító közgyűlésén Bugár Béla elnök, aki - ugyan nevek említése nélkül - ellenjelöltjét, Csáky Pál alelnököt és az állítólag Csákyt támogató Duray Miklóst bírálta.

Bugárnak - aki kezdetektől vezeti az 1998-ban bekövetkezett pártfúzió, az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt egyesülése nyomán létrejött Magyar Koalíció Pártját - ezúttal a pártválasztáson ellenjelölttel, Csáky Pál alelnökkel kell megküzdeni a pártelnöki posztért.

A tavalyi választások nyomán - nyolc évnyi kormánypozíció után - ellenzékbe szorult szlovákiai magyar párt két elnökjelöltje között a tisztújítást megelőző héten meglehetősen eldurvult a vita. Csáky szerint Bugárt megengedhetetlen módon a háttérből egy gazdasági lobbi irányítja. Bugár ezt a szombaton délelőtt elhangzott beszédében is tagadta és határozottan visszautasította.

Csáky szerint a pártnak nincs az új, ellenzéki szerepkörhöz igazított programja, s ha a továbbiakban sem lesz, az akár végzetes is lehet, hiszen az előző választáson az MKP ugyan közel tizenkét százalékos támogatottságot könyvelhetett el, de abszolút számokban ötvenezer szavazót veszített, ugyanannyit, mint amennyivel az utolsó népszámlálási ciklusban csökkent a szlovákiai magyarok lélekszáma.

Az átlátható politizálást és új programot is sürgető Csáky véleménye ellenében Bugár a közgyűlésen elhangzott beszédében kijelentette: "A mai nap azonban nem a programalkotás ideje."

Valószínű, hogy a zárt ajtók mögött, a sajtó kizárása mellett zajló - egyelőre az alapszabály módosításával foglalkozó - tanácskozáson a programalkotás kérdésében éleződik ki a vita. Az elnökválasztást megelőző, ennél is nagyobb szócsata csak valamikor a délután második felében várható, s akár késő éjszakáig is elhúzódhat. Egyelőre nem mérhető fel, vajon Bugár és Csáky közül melyik az esélyesebb.

MTI - fidesz.hu