fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ötmillió dollár a legjobb afrikai vezetőnek
2007. április 2., 08:52
Kofi Annan volt ENSZ-főtitkárt választotta meg vezetőjének vasárnap alakuló ülésén az a hattagú bizottság, amely döntést hoz a jó kormányzás ügyét leginkább előremozdító afrikai vezetőnek járó ötmillió dolláros díj odaítéléséről. MTI hír.

Egy dúsgazdag szudáni üzletember, Mo Ibrahim tavaly októberben alapította meg a díjat, amelyet majd minden évben egy olyan, a Szahara alatti Afrika valamelyik országának leköszönő állam- vagy kormányfője kaphat meg, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az oktatás, a gazdasági fejlesztés, az egészségügy és az emberi jogok területén átlátható kormányzás mellett. Az ötmillió dollárt tíz egyenlő éves részletben kapja meg a kitüntetett, majd élete végéig még évente 200 ezer dolláros nyugdíjban is részesül.

Az ENSZ-főtitkári posztról két mandátum kitöltése után tavaly december 31-én távozott Annan rámutatott, hogy a jó kormányzás és vezetés kulcsfontosságú az Afrika előtt tornyosuló hatalmas kihívások leküzdésében. Afrika a világ legszegényebb térsége, és súlyos egészségügyi problémák sújtják, köztük a HIV/AIDS-betegség, a malária és más betegségek terjedése.

A Mo Ibrahimról elnevezett díj első nyertesét októberben nevezi meg a ghánai Kofi Annan vezette bizottság, amelynek tagja Mary Robinson volt ír és Martti Ahtisaari volt finn elnök, valamint három afrikai politikus.


MTI - fidesz.hu