A szentek tisztelete a kereszténység három nagy ágazata közül kettőnek - a katolikus és az ortodox egyháznak - a jellemzője. A protestantizmus elvetette a szentek tiszteletét. A katolikus egyházban a boldoggá avatás (latinul: beatificatio) a szentté avatási eljárás első része. A szentté avatás (latinul: canonisatio) a pápának az az ünnepélyes kijelentése, amellyel egy halott személyről megállapítja, hogy a megdicsőültek között van, és előírja a szentek jegyzékébe való felvételét. A szentté avatásnak előfeltétele a boldoggá avatás, majd két csoda igazolt kimutatása szükséges a szentté avatáshoz. A vértanúk esetében nincs szükség csodára.
Már a kereszténység történetének kezdetén is tisztelet övezte azokat, akik a legközelebb álltak Jézushoz: Szűz Máriát, Keresztelő Szent Jánost, az apostolokat. Az Apostolok Cselekedetei tudósít az első vértanúról, Szent Istvánról. A keresztényüldözés idején az életben maradottak az áldozatokat tisztelni kezdték. Tehát minden hivatalos eljárás nélkül, a hívek köréből érkező hatásra keletkezett a vértanúk kultusza. Az őskeresztény mártírok tiszteletéből a III-IV. században fejlődött ki a szentek kultusza.
A szentté avatást 1170-ben III. Sándor pápa vonta pápai hatáskörbe. A boldoggá avatás rendjét VIII. Orbán pápa (1623-1644) határozta meg, s ez csekély változtatásokkal máig érvényes. Ennek értelmében először a területileg illetékes püspök kivizsgálja, hogy a jelölt valóban szent életet élt-e, történtek-e közbenjárására csodák. E vizsgálat lezárása után, ha az illető szent híre tartja magát, tíz év múlva indítják a pápai felülvizsgálatot. Ha a jelölt halála után 50 évvel szentségének a híre még eleven, s legalább egy csoda történt általa, akkor a pápa boldoggá avathatja. A boldoggá avatott személy "boldog" (beatus) címet és korlátozott tiszteletet nyer. A boldogot felveszik a szentek névjegyzékébe. A boldoggá avatottat egy meghatározott területen (ország vagy szerzetesrend) nyilvánosan tisztelhetik (zsolozsmában és szentmisében), de ereklyéit nyilvános tiszteletre nem tehetik ki, és templomot nem szentelhetnek a tiszteletére.
A boldoggá avatás rendjét II. János Pál pápa 1983. január 25-i keltezésű, Divinus perfectionis magister című apostoli konstitúciója rögzítette újólag. A boldoggá és szentté avatások ügyével a vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációja foglalkozik, amelyet 1588-ban alapítottak. Ez a kongregáció részletesen szabályozza, hogy milyen feltételek mellett fogadja el hitelesnek a csodát. A csodának minősülő tény természetfölöttiségének megállapítása rendkívül szigorú követelmények alapján történik. Az eljárás során a jövendő boldog, "Isten szolgája" ügyének összes dokumentációja a "Causa". Ennek írásos formája a "Positio", amely magában foglal egy tömör életrajzot, valamint a jelölt erényeinek részletes és dokumentált ismertetését. Ezt az anyagot három bizottság tanulmányozza: a történelmi bizottság a jövendő boldog írásainak hitelességét és tanbeli tisztaságát, az orvosi bizottság a csoda természetét és igazolhatóságát, a teológiai bizottság pedig az erények hősiességi fokát, illetve, ha vértanúról van szó, akkor halálának körülményeit vizsgálja. A "Postulator" az a személy, aki hivatalosan kéri a szóban forgó "Isten szolgája" boldoggá avatását, a "konzultorok" pedig azok a teológusok, akiknek a nehézségek kimutatása a feladatuk. Minden egyes esetet kilenc teológus tanulmányoz, függetlenül egymástól, majd egy közös gyűlésen megvitatják az ügyet. Elemzéseiket írásban, olasz nyelven továbbítják a bíborosi testületnek, és a végső döntést a pápa hozza meg.
Hogy mennyire körültekintően jár el az egyház a végső szó kimondásában, azt mutatja, hogy a boldoggá és szentté avatási eljárások gyakran évszázadokig is elhúzódnak. Az 1609-től 1999-ig terjedő időszakban 1742 személyt avattak boldoggá. A boldoggá és szentté avatás korábban csak a római Szt. Péter Bazilikában történt, II. János Pál pápa azonban több boldogot és szentet avatott a szent életű személy saját hazájában. A legutóbbi magyar boldoggá avatás 2006. szeptember 17-én történt, amikor XVI. Benedek pápa képviseletében Erdő Péter bíboros Budapesten boldoggá avatta a második világháború idején vértanú halált halt Salkaházi Sára szociális testvért.
2005. május 4-én XVI. Benedek pápa úgy döntött, hogy a boldoggá avatási szertartások végzését átruházza a boldoggá és szentté avatási kongregáció prefektusára, José Saraiva Martins bíborosra. (A szentté avatást a jövőben is a pápa maga végzi.) Ezen a téren ez volt az első jelentős változtatás XVI. Benedek hivatalba lépése óta. Elődje, II. János Pál mindig maga celebrálta a boldoggá avatási szertartásokat is.
2005. május 13-án XVI. Benedek bejelentette, hogy a Vatikán megkezdi a 2005. április 2-án elhunyt II. János Pál pápa boldoggá avatásának folyamatát. A szentatya egyúttal felfüggesztette annak a szabálynak az érvényét, amelyek értelmében a halál után öt évnek kell eltelnie ahhoz, hogy megkezdődhessen valakinek a szentté avatási folyamata. A római egyházmegye 2005. június 28-án kezdte meg II. János Pál boldoggá avatási perét, miután az egykori pápa 27 évig Róma püspöke is volt egyben, s a katolikus kánonjog szerint a boldoggá avatás tekintetében az az egyházmegye illetékes eljárni, ahol a boldognak javasolt elhunyt. 2005. november 4-én Krakkóban kezdetét vette az eljárás lengyelországi szakasza is, amely kiegészíteni hivatott a vatikáni "főeljárást". (A néhai Karol Wojtyla Krakkóban lépett be a szemináriumba, itt szentelték pappá, később püspökké, és itt volt érsek egészen 1978. október 16-ai pápává választásáig).
Flasch János, MTI
fidesz.hu