Karol Wojtyla 1920. május 18-án egy vasutas fiaként született Lengyelországban, a Krakkó közeli Wadowicében. Édesanyját kilencéves korában, orvos bátyját 12 éves korában vesztette el, apja Lengyelország német megszállása alatt halt meg. A Jagelló Egyetemen folytatott lengyel és filozófiai tanulmányait Lengyelország 1939-es német lerohanása után félbe kellett szakítania. Kőfejtőben, majd szódagyárban dolgozott, de egy balesete miatt az orvosok eltiltották a nehéz fizikai munkától. 1941-ben színházat szervezett, amelyben szerepelt, rendezett, sőt darabokat is írt. 1942-ben jelentkezett Sapieha krakkói érsek papi szemináriumába, amely a német megszállás miatt illegálisan működött . Az érsek felfigyelt rá, 1946. november 1-jén pappá szentelte, néhány nappal később Rómába küldte, ahol 1948-ig az Angelicumon, a domonkos rendiek által fenntartott pápai egyetemen tanult.

Hazatérése után teológiából doktorált, majd Niegowic faluban lett segédlelkész, majd 1949-től a krakkói Szent Flórián templom káplánja volt. Egyházi közösségét igyekezett új módszerekkel megszervezni, a fiatalokat kirándulásokra, gyalogtúrákra vitte, nyáron evezőstúrákat, télen síelést szervezett számukra. 1951-ben főhivatású tudományos kutatómunkába kezdett, elvégezte a teológiai kar etika szakát és kandidátusi fokozatot szerzett.

1962 és 1965 között aktívan részt vett a II. vatikáni zsinat ülésszakain. 1964. január 18-án VI. Pál pápa Krakkó érsekévé és metropolitájává nevezte ki, tisztségébe március 18-án iktatták be. A vatikáni zsinaton bebizonyította, hogy tisztában van az új egyházképpel, amely szerint a tekintélyelv helyébe a szolgálat, a kioktatás helyébe az igehirdetés lépett. 1967. július 25-én titkos konzisztóriumon VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki, felszentelésére másnap került sor - Wojtyla ezzel belépett a pápaválasztó és pápává választható kardinálisok sorába. A krakkói főegyházmegye bíboros érsekeként a lengyel püspöki konferencia elnökhelyettese lett.

Amikor a VI. Pál pápát követő I. János Pál megválasztása után 33 nappal elhunyt, utódjává - általános meglepetésre - 1978. október 16-án a viszonylag ismeretlen Karol Wojtylát választották, nyolc választási forduló után a 111 bíborosból 104 szavazott rá. A pápaság kétezer éves történetében először fordult elő, hogy kelet-európai pap ült Szent Péter székébe. Pápaként Wojtyla a II. János Pál nevet választotta, ünnepélyes beiktatására 1978. október 22-én került sor. Programjában arra törekedett, hogy helyreállítsa a tanbeli egységet, megrendszabályozza a túlzókat, a tanítóhivataltól eltérőket. A katolikus egyház kormányzásában is új rendszert vezetett be.

II. János Pál "az emberiség morális lelkiismereteként" gyakran hallatta szavát a minden embert érintő nemzetközi kérdésekben. A pápa sohasem tagadta meg gyökereit: lengyel hazája iránti szeretetét, a népi hagyományokban gyökerező Mária-tiszteletet, a munkásként szerzett tapasztalatokat, a lengyel zsidók deportálásának elítélését és a kommunizmus elleni harcot.

Több mint húsz alkalommal kíséreltek meg ellene merényletet, 1981. május 13-án csak csodával határos módon élte túl, hogy a török Ali Agca a Szent Péter téren közvetlen közelről rálőtt. 1992-ben jóindulatú daganatot távolítottak el vastagbeléből, két évvel később combnyakcsont-törést szenvedett, 1995-ben csípőoperációt hajtottak végre rajta. 1996-ban vakbélműtéten is átesett, élete végén Parkinson-kórban szenvedett. 2005. februárban kórházba kellett vinni, s - most először - nem tudott részt venni a nagypénteki ájtatosságon. Hosszú szenvedés után április 2-án, nyolcvannégy éves korában halt meg a Vatikánban, temetésére április 8-án került sor.

II. János Pál a legtöbbet utazó pápavolt: 104 külföldi látogatása során 129 országot keresett fel, egy és negyed millió kilométert, a Föld-Hold távolság háromszorosát tette meg. Két alkalommal járt Magyarországon: először 1991. augusztus 16-20. között, majd 1996. szeptember 6-7-én a pannonhalmi bencés monostor fennállásának 1000. évfordulója alkalmából. Ő volt a XX. század leghosszabb ideig uralkodó pápája, s a 264 katolikus egyházfő közül csak kettő ült nála hosszabb ideig a pápai trónon - Szent Péter (Kr.u. 64/67-ig) és IX. Pius (1846-1878). Mindenkinél több szentet és boldogot avatott, bíborost nevezett ki, általános kihallgatást tartott. Megreformálta a kánonjogot, a katolikus egyház törvénykönyvét, elkészíttette az új katolikus katekizmust, tizennégy enciklikát adott ki az egyház és az emberi lét alapvető kérdéseiről.

II. János Pál nagy álma a keresztény egység megteremtése volt, híve volt a vallások közötti párbeszédnek. Vezetésével a Szentszék 1994 júniusában felvette a teljes körű diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Bocsánatot kért a katolikus egyház múltbéli bűneiért, egyebek között a zsidóüldözésért és Galilei meghurcolásáért. A pápa fellépett a kommunista rendszerek ellen, törekedett az Észak-Dél ellentét feloldására, szót emelt az emberi jogokért. Irodalmárként is ismert: 1950 és 1966 között lengyel lapokban publikált verseinek és drámáinak gyűjteményét már pápa korában jelentették meg. A lengyelen kívül kitűnően beszélt franciául, angolul, spanyolul, németül, olaszul, tudott más nyelveket is, a hívőket rendszerint anyanyelvükön köszöntötte. Beszédeit maga írta, és a "pápai többes szám" helyett az egyes szám első személyt használta.


MTI - fidesz.hu