Ez többet jelentett, mint egyszerű visszautasítását bármely olyan lépés megtételének, amely ellen a nyugatnak hivatalosan tiltakoznia kell: ez azt jelenti, hogy az ő aktív jóakaratukat meg kell őrizni vagy meg kell nyerni, hogy amikor a háború után a leszámolás órája jön, a győzteseknek ne legyen se jogi ürügyük, se pszichológiai kísértésük arra, hogy Magyarországgal úgy bánjanak megint, mint ahogy 1918 után tették, hanem ellenkezőleg, igényeit vegyék méltányosan figyelembe, ami szerinte csak egy kedvező döntést eredményezhet." Így foglalta össze Macartney professzor, a háború alatti magyar történelem legszakavatottabb ismerője, Teleki Pál miniszterelnök alapvető politikai hitvallását (ahogy ő mondja: "politikájának abszolút sarkalatos alapkövét"), ezt a második világháború nehézségeivel szemben bátran nevezhetünk Teleki-doktrínának, hisz ahhoz ő a haláláig - mártírhaláláig - megingathatatlanul hű maradt.

Az első két háborús év alatt Telekit egyrészt az erdélyi politikai művészet Bethlen Gábor-i realizmusa, másrészt az általa a politikában is alkalmazott erkölcsi normák vezették. Így érte el, hogy - bár ehhez számos engedményt kellett tennie a németeknek - országa független maradhatott. (Erre a legjobb bizonyíték, hogy a nyolcszázezres magyar zsidósághoz Hitlerék nem nyúlhattak.) Teleki utódai folytatták az ő "fegyveres semlegességi" politikáját, és ennek következtében az előbb-utóbb elkerülhetetlen német megszállás csak a háború ötödik évében történt meg.

Erkölcsi okokból

Köztudomású, Teleki megtagadta a német követelést, hogy engedje át a Wehrmachtot Lengyelország délről is tervezett megtámadására. Válasza: "Magyarország erkölcsi okokból nem vehet részt a Lengyelország elleni fegyveres támadásban." Ugyanilyen erkölcsi okokból fogadta be a több mint százezer lengyel menekültet, majd segített tovább - ismételt német tiltakozás ellenére - közülük több tízezer katonát Nyugatra, hogy azok ott a németek ellen harcolhassanak.

Teleki erdélyi politikai művészete a végső megméretésen is már-már győzedelmeskedett. A jugoszláv válság idején, 1941 március-áprilisában, élete legnagyobb próbatételéhez érkezett. Ha csak a saját döntésein múlt volna, feladatát teljesíthette volna a tragikus végjáték nélkül. A hadsereg árulása és Horthy kormányzó ingatagsága miatt azonban csak életének feláldozása révén érhette el a célját.
Amikor Teleki 1939 elején elvállalta a miniszterelnökséget, rövidesen lehetőséget látott nagy koncepciójú elképzelésének megvalósítására egy lengyel-magyar-jugoszláv-olasz "észak-déli tengelynek" a kiépítésére. Ehhez az első lépés Kárpátalja elfoglalása és a lengyel-magyar közös határ megteremtése volt. A hitleri Drang nach Osten azonban sorra meghiúsította elképzelését. Először Lengyelországot rohanta le a Wehrmacht. Majd Mussolini - annyi magyar vezető hite szerint Hitler megfékezésére hivatott nagy államférfi - bizonyult koncepciótlan politikai dilettánsnak, aki ráadásul a németek oldalán belépett a háborúba is.

Maradt Jugoszlávia, amellyel úgyis fontosnak látszott barátsági szerződést kötni, hogy a Nyugat irányába a különben körülzárt Magyarországból ablak nyíljon. Az ellenséges, főként német csatlós államok gyűrűje azonban a németekhez közeledő belgrádi kormány elleni lázadással bezárult. Hitler a puccs után Jugoszlávia azonnali lerohanását határozta el, s ebbe Magyarországot is bele akarta rántani. Ha a német katonai akcióban való részvételünket megtagadtuk volna, az a Délvidéknek (Tolna megyével kiegészítve) egy Németországba közvetlenül bekebelezett tartománnyá alakításával járt volna. Hitler Horthynak a Délvidéket és Horvátországot ajánlotta fel egy nagyobb magyar katonai erő német parancsnokság alatti azonnali bevetése esetén, ez Magyarország belépését jelentette volna a világháborúba.

Teleki óriási erőfeszítéssel egy kompromisszumos megoldást fogadtatott Horthyval és Wert vezérkari főnökkel. E szerint csak Bácska felszabadítására vállalkoztunk volna kis erőkkel, és nem németek, hanem Horthy parancsnoksága alatt; de ezeket is csak Jugoszlávia de facto megszűnése után (amelyikkel tudniillik a szerződést megkötöttük) és Horvátország függetlenségének kikiáltásakor indítottuk volna el. Teleki tervét az angolokkal is közölte, biztosra véve, hogy a délvidéki német tartomány létrejöttének megakadályozása az angolok érdekét is szolglálja.
Másnap, április 2-án azonban a londoni magyar követ arról értesítette, hogy bármilyen részvétel a német invázióban hadüzenettel járna. Teleki késő este még egy rejtélyes telefonüzenetet is kapott, ez valószínűleg nagyarányú mozgósításról számolt be, ehhez Horthy is - szavát megszegve - hozzájárulhatott. Úgy látszott, hogy ezzel lehetetlenné vált Teleki előtt élete legfőbb erkölcsi parancsának teljesítése: megmenteni hazáját a hitleri oldalon való háborúba sodródástól.

A sorskerék

Miután azonban eldördült az a magyar történelemnek legmesszebb hangzó pisztolylövése, olyasmi történt, amit csak a csoda szóval lehet jellemezni. Horthy kormányzó, mélyen megrendülve, leállította a Wehrmacht által is kikényszerített mozgósítást; Hitler hallgatólagosan elfogadta a Teleki-féle kompromisszumos megoldást, vagyis hogy a magyar akció korlátolt legyen, és - Horthy parancsnoksága alatt - csak a horvát függetlenség kikiáltása után induljon meg. A délvidéki német tartomány veszélye pedig végleg elmúlt.

A legnagyobb csoda is materializálódott: az angol hadüzenet elmaradt! Vagyis Magyarország nem sodródott bele a világháborúba. Tehát a Teleki-doktrína végül is betöltötte hivatását. (Ami később történt, nem tartozik Teleki felelőssége alá.)

Churchill pecsétje

Minderre a pecsétet Churchillnek a magyar követhez küldött üzenete nyomta rá: "A magyar követnek valóban igaza van. Mi, angolok, bűnösek vagyunk; a múltban komoly hibákat és mulasztásokat követtünk el. Magyarország végül is mindig nyíltan fenntartotta revíziós igényeit, és most, amikor a magyar csapatok arra szorítkoznak, hogy csupán olyan területeket foglalnak el, amelyek azelőtt magyarok voltak, ez emberileg érthető. Sajnálom, hogy számomra politikailag lehetetlen mást tenni, mint a diplomáciai viszonyt megszakítani, ámde addig, amíg magyar csapatok nem kerülnek szembe harctéren angol erőkkel, valóban nincs szükség hadüzenetre. Egyébként a magyarok nagyon rokonszenves nép." Telekiről írta később az ellentábor vezére, az angol miniszterelnök: "Öngyilkossága áldozat volt, hogy felmentse magát és népét a Jugoszlávia elleni támadás bűne alól. Tette a nevét tisztára mosta a történelem előtt."

Hatvanhat év után a magyar történelemnek arra a csillagos órájára emlékezünk, amelyen egy mindhalálig hű magyarnak sikerült egy időre megfordítania a sors kerekét.

Csicsery-rónay István, Magyar Hírlap


fidesz.hu