A Washington legszorosabb szövetségesével való szembenállás, amikor két amerikai repülőgép-hordozó állomásozik a Perzsa-öbölben, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókkal sújtja Iránt nukleáris programja miatt, látszólag nem a legjobban szolgálja az iszlám köztársaság érdekeit. De a keményvonalasok, különösen a Forradalmi Gárdisták körében, valószínűleg kemény üzenetet akartak küldeni az iráni hatalmi eliten belüli pragmatikusoknak, akik amellett érvelnek, hogy Teherán enyhítsen konfrontációs álláspontján. Ez utóbbiak óvatosságát akár kapitulációnak is beállíthatják hazai ellenlábasaik, akik a jelenlegi helyzetben igazolva látják nézetüket: a nagyhatalmak minden ürügyet felhasználnak arra, hogy nyomást gyakoroljanak Iránra.

Egy Iránt jól ismerő, névtelenséget kérő magas rangú nyugati diplomata emlékeztetett: a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a keményvonalasok gyakran képesek szánalmas lépésekre csak azért, hogy visszavegyék a kezdeményezést a pragmatikusoktól, és láthatóan ezúttal is ez történt.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök harciasan kiállt a saját nukleáris ipar kiépítésének jogáért. Kompromisszum-képtelensége kétszer is BT-szankciókhoz vezetett, és a testületnek Nagy-Britannia az egyik állandó tagja. Elemzők szerint azonban hiba lenne a jelenlegi huzavonát a Nyugat és Irán közötti kapcsolatokat az elmúlt négy évben uraló atomvita szemüvegén keresztül nézni. 2004-ben egy hasonló incidenst, amikor Irán 8 brit tengerészt tartóztatott le és tartott három napig fogva, annak idején a Forradalmi Gárdisták és Mohammed Hatami elnök mérsékeltebb kormánya közötti belső hatalmi játszmaként értékeltek.

A gárdisták, akik párhuzamosan működnek a reguláris fegyveres erőkkel, és a határok biztonságáért felelnek, nagyobb politikai és gazdasági szerephez jutottak a szintén egykori gárdista Ahmadinezsád 2005-ös elnökké választása óta. Az utóbbi hónapokban viszont egyre inkább defenzívába kerültek az Irakban folytatott iráni tevékenységgel szembeni agresszívabb amerikai fellépés révén. Az amerikai hadsereg februárban egy Észak-Irakban lévő iráni konzulátus elleni rajtaütés során őrizetbe vett öt férfit, akik amerikai illetékesek szerint az iráni Forradalmi Gárdistákhoz kötődnek. Irán tiltakozott az akció ellen, mondván, hogy az őrizetbe vettek diplomaták, és követelte szabadon bocsátásukat. A fogva tartást a gárdisták is erősen nehezményezték - vélekedett Ali Ansari, a St. Andrews egyetemről, aki szerint a brit tengerészek elfogása a Forradalmi Gárdisták bosszúja volt az erbíli akcióért, ezen túl otthon és külföldön egyaránt le akarták szögezni: nem lehet velük lekezelően bánni.

Az ügy kapóra jöhet egyfajta "elterelő hadmozdulatként" Ahmadinezsádnak is, aki egyre több bírálatot kap gazdaságirányítása miatt; bírálói az ő Nyugat-ellenes kirohanásait is felelőssé teszik az iráni atomprogram körüli feszültség éleződéséért. Hamidreza Dzsalajepur teheráni egyetemi tanár szerint a keményvonalasok arra is felhasználhatják a krízist, hogy Irán bizonyítványát "fényezzék" az arab és az iszlám világban, ahol sokaknak tetszik Ahmadinezsádnak az "Izraelnek a térképről való letörlésére" vonatkozó felhívása.

A legtöbb elemző egyetért abban, hogy a britek elfogása nem történhetett volna meg a legfőbb iráni hatalmi körök jóváhagyása nélkül. Két nappal előtte Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vezetője figyelmeztetett: az iráni illetékesek "minden birtokukban lévő eszközt felhasználnak az ellenük támadókkal szemben".

A tengerészek elfogásának időzítése a hosszú iráni újévi ünnepekre láthatóan felkészületlenül ért egyes iráni tisztségviselőket. Mark Fitzpatrick, a Stratégiai Tanulmányok Intézete (ISS) atomsorompó-szakértője szerint egyértelmű, hogy a válságban "kölcsönösen elfogadható megoldást" szorgalmazó iráni külügyminisztériumnak nincs köze az ügyhöz. Fitzpatrick úgy látja, hogy a konfliktus kétoldalú tárgyalásokon való rendezésének iráni óhaját elsősorban presztízsokok vezérlik, de nem hiszi, hogy a Forradalmi Gárdisták diplomáciai megoldást akarnak. Éppen ezért nehéz kiszámítani a rendezés koreográfiáját.

A válság megoldását illetően Nagy-Britanniának korlátozottak a lehetőségei: a kemény hang nem működött, nem jutott messzire az ügy az ENSZ-ben sem, a közvéleménynek pedig nemigen lenne ínyére egy új katonai kaland, mivel általános vélemény szerint a brit katonák amúgy is túlterheltek. A brit szakértők is megosztottak: Robert Lowe, a londoni Chatham House közel-keleti programjának vezetője arra szólította fel Tony Blair kormányfőt, hogy "hagyjon elég manőverezési teret Iránnak olyan megoldáshoz, amely nem sérti az iráni büszkeséget".

Simon Barrett, az International Media Intelligence Analysis igazgatója szerint viszont az egyetlen út a kemény diplomácia, pénzügyi szankciók fenyegetésével súlyosbítva, a külföldi bankszámlák befagyasztásától a londoni iráni nagykövetség stábjának távozásra való felszólításáig. Barrett úgy vélekedett, hogy az iráni vizek megsértésének brit beismerése és a bocsánatkérés komoly következményekkel járna: akár oda is vezethetne, hogy iráni támogatást élvező iraki fegyveres csoportok brit katonákat rabolnának el. A katonai megoldást ő is elvetné: igaz, hogy a brit légierő különleges egysége, a SAS 2000-ben Sierra Leonéban kiszabadított 11 brit katonai tervezőt a lázadók fogságából, de Iránban sokkal erősebb a biztonsági apparátus.

Az is valószínűsíthető, hogy egy elhúzódó túszválság nem segíti az iráni nukleáris program leállítására irányuló diplomáciai erőfeszítéseket, ráadásul egy, a jelenlegi kötélhúzásból megalázottan kikerülő Irán álláspontja még inkább megmerevedne.


MTI - fidesz.hu